18
Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő űl vala a sátor ajtajában, a hő napon.
És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.
(Zsid 13,2)
És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.
Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt.
Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.
És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.
És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van a sátorban.
És monda: Esztendőre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.
(1Móz 17,19;21,2; Róm 9,9)
Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.
(1Móz 17,17; Zsid 11,11)
Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg!
És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem?
Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
(Máté 19,26)
Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az Úr: Nem úgy van, mert bizony nevettél.
Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket.
És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?
(Ámós 3,7)
Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.
(1Móz 12,3;22,18;26,4; Csel 3,25; Gal 3,8)
Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.
(1Móz,18 18. 1Móz 22,17.)
Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett:
Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.
(Jer 32,19; Jób 34,21.22)
És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr előtt áll vala.
(1Móz 19,27)
És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?
Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?
Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?
(Róm 3,6; Jób 34,10-12)
És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belől ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.
(Jer 5,1)
És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.
Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.
És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Ő: Nem teszem meg a negyvenért.
Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Ő felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat.
És ő monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.
És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a tízért.
(Bir 6,39)
És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az ő helyére. 19
Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.
(1Móz 18,16.17)
És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.
(1Móz 43,24; Bir 19,21)
De nagyon unszolá őket, és betérének hozzá, és bemenének az ő házába; ő pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.
(Zsid 13,2)
Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai körűlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig.
És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük őket.
És kiméne Lót ő hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.
És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.
Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.
Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.
De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.
Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.
És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helyből.
Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.
Kiméne azért Lót, és szóla az ő vőinek, kik az ő leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost; de az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna.
És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bűne miatt.
(2Pét 2,6.7)
Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék őt: és ott hagyák a városon kívül.
És lőn mikor kivivék őket, monda az egyik: Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.
És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
Ímé a te szolgád kegyelmet talált te előtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekűljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.
Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyről szólottál.
Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.
A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.
És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből.
(Luk 17,29.2Pét;2,6.8; Júd 1,7; Ezék 16,48; Jer 50,40; Ésa 13,19)
És elsűlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.
És hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá lőn.
(Luk 17,31.32)
Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe előtt állott vala.
(1Móz 18,22.23)
És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.
És lőn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelemből, mikor elsűlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.
Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ő két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban ő és az ő két leánya.
És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.
Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ő vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
Adának azért inni bort az ő atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről.
És lőn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
Adának azért azon éjszaka is az ő atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; ő pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről.
És teherbe esének Lót leányai mindketten az ő atyjoktól.
És szűle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.
A kisebbik is fiat szűle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.
7
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
(Jób 14,15;Ésa 16,14)
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
(Jób,7 4.)
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
(Péld 29,23)
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
(Jób 2,7.8;16,8.15)
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
(Jób 8,9;14,1.2)
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
(Jób 41,12-34)
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
(Jób 23,21)
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
(Jób 16,20)
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
(1Kir 19,4;Jób 30,15-19)
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
(Zsolt 8,5)
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
(Zsolt 115,3)
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
(Jób 10,14)
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
(Jób 7,14)
8
Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:
(Jób 30,23)
Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?
Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?
(2Krón 19,7; Siral 1,18)
Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az ő gonoszságuk miatt vetette el őket.
(Jób 1,18.19)
De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz bocsánatért könyörögsz;
(Jób 22,23)
Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.
És ha előbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.
Mert kérdezd meg csak az azelőtti nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról való tudakozódásra!
(5Móz 4,32;32,7)
Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.
(Jób 7,7; Zsolt 39,13)
Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!
(Zsolt 94,6)
Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?
(3Móz 19,13)
Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad.
Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenről elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége is elvész.
(Zsolt 129,5.6; Jób 11,20)
Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.
(Ésa 59,6)
Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.
(Zsolt 10,8.9)
Bő nedvességű ez a napfényen is, és ágazata túlnő a kertjén.
(Zsolt 1,2.3)
Gyökerei átfonódnak a kőhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.
Ámha kiirtják helyéről, megtagadja ez őt: Nem láttalak!
Ímé ez az ő pályájának öröme! És más hajt ki a porból.
(Zsolt 11,6)
Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád előmenetelt.
(Zsolt 49,15)
Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.
Gyűlölőid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.
2
Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál,
(Jób 28,28;Péld 18,12)
Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre,
(Péld 19,21; Jer 10,23)
Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
(Péld 21,2)
Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
(Zsolt 37,5.1Pét;5,7)
Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.
(Jób 21,30; Róm 2,6-11)