1511 Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: 22 „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket.” 33 Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? 44 Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! 55 Ti viszont ezt tanítjátok: Annak, aki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy amivel segíthetnék rajtad, az áldozati ajándék – 66 nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. 77 Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: 88 Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. 99 Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” 1010 Akkor odahívta magához a népet, és így szólt hozzájuk: „Figyeljetek ide és értsétek meg! 1111 Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” 1212 Erre odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: „Tudsz róla, hogy a farizeusok e szavak hallatára megbotránkoztak?” 1313 Így válaszolt nekik: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. 1414 Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” 1515 Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet!” 1616 „Még mindig nem értitek ti sem? – kérdezte. 1717 Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? 1818 Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. 1919 A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. 2020 Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”
A kánaáni asszony.
2121 Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. 2222 Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” 2323 De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” 2424 Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” 2525 Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” 2626 De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” 2727 Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” 2828 Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.
Betegek gyógyítása.
2929 Jézus ezután eltávozott innét, és a Galileai-tóhoz ment. Fölment a hegyre és leült. 3030 Nagy tömeg járult hozzá, magukkal vitték a sántákat, bénákat, vakokat, némákat és a más betegeket, s letették őket a lába elé. Mind meggyógyította őket. 3131 Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak; elámult és dicsőítette Izrael Istenét.
A második kenyérszaporítás.
3232 Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” 3333 A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” 3434 Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.” 3535 Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. 3636 Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. 3737 Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek. 3838 Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. 3939 Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.
Jónás próféta jele.
1611 Farizeusok és szadduceusok mentek hozzá, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy mutasson nekik égi jelet. 22 Ezt válaszolta nekik: „Este azt mondjátok, jó idő lesz, mert vöröslik az ég. 33 Hajnalban meg: Ma zivatar lesz, mert az ég felhős és vörös. Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni? 44 A gonosz házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás jelét.” Ezzel otthagyta őket és elment.
A farizeusok kovásza.
55 A tanítványok a túlsó partra menet elfelejtettek magukkal kenyeret vinni. 66 Jézus figyelmeztette őket: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!” 77 Azok így tanakodtak egymás között: „Nem hoztunk magunkkal kenyeret.” 88 Jézus észrevette, s így szólt: „Kishitűek, mit tanakodtok magatok közt, hogy nincs kenyeretek? 99 Még most sem értitek? Nem jut eszetekbe az ötezer embernek adott öt kenyér, s hogy hány kosarat szedtetek tele? 1010 Sem a négyezer embernek adott hét kenyér, meg hogy akkor is hány kosárral szedtetek össze? 1111 Hát nem értitek, hogy nem a kenyérről beszéltem nektek: Óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától?” 1212 Akkor megértették, hogy nem a kenyér kovászától óvta őket, hanem a farizeusok tanításától.
Péter vallomása.
1313 Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” 1414 Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” 1515 Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” 1616 Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” 1717 Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. 1818 Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. 1919 Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” 2020 Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.
Az első jövendölés a szenvedésről.
2121 Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. 2222 Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” 2323 Megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.”
Az önmegtagadás.
2424 Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. 2525 Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. 2626 Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? 2727 Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint. 2828 Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.”
Jézus színeváltozása.
1711 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. 22 Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. 33 S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. 44 Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” 55 Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” 66 Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. 77 Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” 88 Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. 99 A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!” 1010 A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” 1111 Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent. 1212 Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” 1313 Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
A holdkóros meggyógyítása.
1414 Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, 1515 s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. 1616 Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” 1717 Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” 1818 Jézus ráparancsolt, s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult. 1919 Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” 2020 Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. 2121 Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.”
Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését.
2222 Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják. 2323 Megölik, de harmadnap feltámad.” Erre igen elszomorodtak.
A templomadó.
2424 Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez az adószedők és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” 2525 „De igen” – felelte. Amikor hazaért, Jézus megelőzte a kérdéssel: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” 2626 „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. 2727 De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztátért. Vedd ki és add nekik oda értem és érted!”