1111 Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. 22 Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. 33 A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” 44 Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” 55 Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. 66 Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, 77 s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” 88 „Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” 99 Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. 1010 Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” 1111 Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” 1212 „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. 1313 Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. 1414 Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. 1515 Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” 1616 Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” 1717 Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. 1818 Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. 1919 Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. 2020 Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. 2121 „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. 2222 De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” 2323 Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” 2424 „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” 2525 Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. 2626 Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” 2727 „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” 2828 E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” 2929 Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. 3030 Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele. 3131 Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. 3232 Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” 3333 Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. 3434 „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” 3535 Jézus könnyekre fakadt. 3636 Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” 3737 Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” 3838 Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. 3939 „Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” 4040 Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” 4141 Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 4242 Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” 4343 E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” 4444 S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” 4545 A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. 4646 Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. 4747 Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. 4848 Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” 4949 Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! 5050 Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” 5151 De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, 5252 s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 5353 Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. 5454 Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.
VII. AZ UTOLSÓ HÚSVÉT
A közelgő húsvét.
5555 Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. 5656 Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?” 5757 A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.
A betániai vacsora.
1211 Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. 22 Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. 33 Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. 44 Az egyik tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: 55 „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” 66 De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. 77 Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. 88 Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” 99 Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. 1010 Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, 1111 mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban.
Bevonulás Jeruzsálembe.
1212 Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. 1313 Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” 1414 Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: 1515 „Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” 1616 Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. 1717 S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. 1818 Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. 1919 A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: „Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi.”
Jézus megjövendöli megdicsőülését.
2020 Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. 2121 Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” 2222 Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp odamentek és elmondták Jézusnak. 2323 Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. 2424 Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. 2525 Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. 2626 Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. 2727 Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. 2828 Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” 2929 A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” 3030 Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. 3131 Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. 3232 Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” 3333 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. 3434 A nép azonban ellene vetette: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Messiás örökké megmarad. Hogy mondhatod hát, hogy az Emberfia fölmagasztaltatik? Ki az Emberfia?” 3535 Jézus így válaszolt: „Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. 3636 Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és többé nem mutatkozott.
A zsidók hitetlensége.
3737 Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. 3838 Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Uram, ki hitt a szavunknak, és az Úr ereje ki előtt vált nyilvánvalóvá?” 3939 Nem tudtak hinni, amint Izajás ezt is megjövendölte: 4040 „Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket.” 4141 Ezt mondta Izajás, amikor látta dicsőségét és jövendölt róla. 4242 Mégis, még a tanács tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, nehogy kizárják őket a zsinagógából. 4343 Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsőségét. 4444 Jézus azonban fennhangon hirdette: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, 4545 s aki lát, azt látja, aki küldött. 4646 Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. 4747 Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. 4848 Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. 4949 Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. 5050 S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta.”
A lábmosás.
1311 Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. 22 Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. 33 Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. 44 Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. 55 Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. 66 Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” 77 Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” 88 Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.” 99 Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” – mondta Simon Péter. 1010 De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” 1111 Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” 1212 Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? 1313 Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 1414 Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 1515 Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. 1616 Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. 1717 Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. 1818 Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: »Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem.« 1919 Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. 2020 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.”
Júdás árulásának megjövendölése.
2121 E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” 2222 Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. 2323 A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. 2424 Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” 2525 Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” 2626 Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. 2727 A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” 2828 De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki. 2929 Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.” Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. 3030 Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.
Az új parancs.
3131 Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. 3232 Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. 3333 Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. 3434 Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. 3535 Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” 3636 Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahova megyek – válaszolta Jézus –, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” 3737 Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” 3838 Jézus leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.