1411 S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét. 22 Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. 33 Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. 44 Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. 55 Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek.
Az ítélet meghirdetése.
66 Aztán láttam, hogy egy másik angyal átrepül az égbolton. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. 77 Nagy szóval hirdette: „Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!” 88 Ezt (az angyalt) egy másik angyal követte; ezt hirdette: „Elesett, elesett a nagy Babilon, amely kicsapongása tüzes borával megrészegítette mind a nemzeteket.” 99 Egy harmadik angyal is megjelent, és nagy hangon így szólt: „Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, 1010 az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. 1111 Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.” 1212 Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsait és Jézus hitét. 1313 Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”
Az ítélet végrehajtása.
1414 Ezután fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. 1515 A templomból egy másik angyal jött ki, és nagy szóval kiáltott a felhőn ülőnek: „Ereszd neki sarlódat és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett a földön.” 1616 A felhőn ülő a földre vetette sarlóját és learatta a földet. 1717 Majd egy másik angyal lépett ki az ég templomából, éles metszőkés volt nála. 1818 Egy harmadik angyal az oltárról lépett elő, ennek a tűz fölött volt hatalma. Harsány hangon szólt annak, akinél az éles metszőkés volt: „Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek.” 1919 Erre az angyal a földre vetette metszőkését, leszüretelte a föld szőlőjét, és bedobálta Isten haragjának hatalmas sajtójába. 2020 A kádat a városon kívül kitaposták, és ezerhatszáz stádiumnyira annyi vér folyt ki belőle, hogy a lovaknak a zablájukig ért.
A hét csésze angyala.
1511 Egy másik csodálatos nagy jelet is láttam az égen: Hét angyalt, a hét végső csapás volt rájuk bízva – ezzel lesz teljessé az Isten haragja. 22 Tűzben játszó, csillogó üvegtengert láttam. Akik legyőzték a vadállatot, képmását és nevének számát, ott álltak az üvegtengeren, a kezükben az Isten hárfája. 33 Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét énekelték: „Nagyok és csodálatosak a tetteid, Uram, mindenható Isten! Útjaid igazságosak és igazak, nemzetek Királya. 44 Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed előtt, mert ítéleteid kinyilvánultak.” 55 Ezután láttam, hogy megnyílt az égben a tanúságtétel sátrának temploma. 66 A templomból hét angyal lépett ki a hét csapással. Ragyogóan fehér vászonruhába voltak öltözve, mellükön aranyöv. 77 A négy közül az egyik élőlény a hét angyalnak hét aranycsészét adott. Ezek az örökkön-örökké élő Isten haragjával voltak tele. 88 A templom megtelt Isten dicsőségének és erejének füstjével, és senki sem léphetett be a templomba addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett.