411 Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz: 22 Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót? 33 Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál. 44 Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad. 55 Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor? 66 Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni? 77 Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás? 88 Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak. 99 Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket. 1010 Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát. 1111 Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek. 1212 Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását. 1313 Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre, 1414 félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom. 1515 Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála. 1616 Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét: 1717 Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt? 1818 Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót. 1919 Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét? 2020 Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk? 2121 Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával. 511 Emeld föl hangodat! Ki ad feleletet? Melyik szenthez akarsz folyamodni? 22 Valóban, bosszúság marja az együgyűt, halálba kergeti haragja a balgát. 33 Láttam, hogy egy bolond gyökeret vert, de hirtelen átok szállt a tanyájára. 44 Fiai messze estek a jóléttől, a kapunál elnyomják őket, nincs védelmezőjük. 55 Amit learatnak, éhezők eszik meg, merthogy elragadja az Úr foguk elől, s szomjasok kapkodnak a javaik után. 66 Sohasem a földből sarjad elő a baj, nem a szántóföldön terem a szenvedés. 77 Az ember maga okozza a bajt, ahogy a sas keresi a magasságot. 88 De én azért mégis Istenhez fordulnék, ügyemet Istenem elé terjeszteném. 99 Ő alkotja, ami nagy s kifürkészhetetlen, csodás tetteinek se szeri, se száma. 1010 Ő ad esőt a föld színére, és vízzel öntözi a tágas mezőket. 1111 Föl tudja emelni a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak. 1212 A ravaszok terveit mind keresztülhúzza, üzelmeiket meghiúsítja. 1313 A bölcseket befogja saját csapdájukba, kudarccal végződik az álnokok terve. 1414 Fényes nappal is sötétségbe botlanak, tapogatnak délben, mintha éjjel volna. 1515 Az elesettet megmenti szájuk hatalmától és a szegényt az erősek karjától. 1616 A szegénynek így reménysége támad, a gonoszság kénytelen befogni a száját. 1717 Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, ne vesd meg azért a Mindenható feddő szavát! 1818 Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze. 1919 Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni. 2020 Hogyha éhezel is, megment a haláltól, háborús időkben kardnak hatalmától. 2121 Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned. 2222 Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned. 2323 Hisz a mezőn a kő szövetséges társad, és a mező vadja békében él veled. 2424 Meglátod majd magad: béke lesz a sátrad, hajlékodban szemed nem lát sehol hiányt. 2525 Magzatod gyarapszik, magad tapasztalod, mint fűszál a földön, sokasodik sarjad. 2626 Mikor beérik életed, sírba szállsz, mint a búzakévét begyűjtik, ha érett. 2727 Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe!
Az ember csak maga tudja a baját
611 Jób ekkor válaszolt és így szólt: 22 Ha mérlegre tudnám tenni bánatomat, és minden bajomat megmérhetném, 33 tenger homokjánál nehezebbet nyomna. Azért vétettem el szavaimat. 44 Belém fúródtak a Mindenható nyilai, lázt hozó mérgüket felitta a lelkem. Rémségei ellenem csatasorba álltak. 55 Ordít a vadszamár a kövér mezőben, takarmánya előtt bőg talán a bika? 66 Lehet-e só nélkül enni, mi ízetlen, tojásfehérjének jó talán az íze? 77 Irtózom még hozzányúlni is, betegségemben mégis ez az eledelem. 88 Ó, ha teljesülhetne kívánságom, és Isten megadná, amit úgy szeretnék! 99 Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne. 1010 Nekem még akkor is vigaszomra volna, fájdalmam közepette is nagyot ugranék, hogy nem tagadtam meg a Szentnek a szavát. 1111 De hol vegyek erőt végső kitartáshoz? Mikor jön a vég, hogy türelmesen várjam? 1212 Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, talán kemény ércből jött létre a testem? 1313 Számomra nincs többé semmi segítség, menekülésemnek minden útja zárva? 1414 Aki embertársával nem érez együtt, az az Úr félelmével is szakít. 1515 Testvéreim megcsaltak, mint a patak, úgy, mint a hűtlen patakoknak medre: 1616 mikor a jég zajlik, zavarosssá válnak, olvadó hó leve felduzzasztja őket; 1717 a hőség idején aztán kiszáradnak, a nagy forróságban üres lesz a medrük. 1818 Letérnek az útról (értük) a karavánok, bolyongnak a pusztán, s ott lelik végüket. 1919 Tema karavánja mind utána kutat, bennük bizakodnak Sába kalmárai. 2020 Reményük azonban csalódássá válik, mikor odaérnek, látják, becsapódtak. 2121 Ilyenek lettetek számomra most ti is: Látva nagy bajomat, féltek tőlem. 2222 Kértem-e tőletek: „Adjatok valamit, osszátok meg velem vagyonotok, 2323 szabadítsatok ki az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnok hatalmából!”? 2424 Okosítsatok fel, akkor majd hallgatok. Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam. 2525 Őszinte beszédem kigúnyoljátok. Vajon mit bizonyít ócsárlástok? 2626 Csak korholásra gondoltok ki szavakat? A kétségbeesettnek szava olyan, mint a szél? 2727 Még az árvára is sorsot vetnétek, a barátotokat is elárvereznétek. 2828 Legyetek szívesek, forduljatok felém! Szemtől szemben biztos nem hazudom. 2929 Forduljatok felém, de hamisság nélkül! Forduljatok felém: igazam most is áll! 3030 Hazudik tán nyelvem? S az ínyem nem érezné-e a bűnt? 711 Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait? 22 Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja. 33 Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül. 44 Már mikor lefekszem, kérdezem: „Mikor virrad?” És mihelyt fölkelek: „Mikor lesz már este?” Tele vagyok kínnal egész alkonyatig. 55 Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik, s gennyezik a bőröm. 66 Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. 77 Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot. 88 S a szem, amely most lát, soha többé nem lát; kereső szemeddel nem találsz, nem leszek. 99 Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. 1010 Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont. 1111 Ezért én sem türtőztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszolom lelkemnek keservét. 1212 Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz. 1313 Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat, 1414 máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe. 1515 „Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom. 1616 Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet. 1717 Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele. 1818 Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. 1919 Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem. 2020 Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? 2121 Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? 2222 Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.