311 Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? 22 Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? 33 Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit Lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? 44 Hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába! 55 Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el? 66 Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” 77 Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. 88 Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.” 99 Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal. 1010 Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.” 1111 Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. 1212 A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: „Aki teljesíti, élni fog.” 1313 Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.” 1414 Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét. 1515 Testvérek, emberi szokásra hivatkozom. Az ember jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg. 1616 Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja (az Írás): „és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazott”, s ez Krisztus. 1717 Ezzel azt akarom mondani, hogy az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. 1818 Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten.
A törvény rendeltetése.
1919 Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítő révén. 2020 Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy. 2121 Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha a törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazságosság. 2222 De az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben. 2323 Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. 2424 Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. 2525 A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. 2626 Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. 2727 Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. 2828 Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. 2929 Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.
Isten gyermekei vagyunk.
411 Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. 22 Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. 33 Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. 44 De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, 55 hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. 66 Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! 77 Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is. 88 Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. 99 Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik, mint korábban? 1010 Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. 1111 Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek. 1212 Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem, mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. 1313 Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, 1414 és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 1515 Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki és adtátok volna nekem. 1616 Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek? 1717 Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok. 1818 Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. 1919 Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. 2020 Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek.
A két szövetség szembeállítása.
2121 Mondjátok csak ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? 2222 Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. 2323 A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. 2424 Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. 2525 Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. 2626 A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. 2727 Hiszen írva van: Örülj te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van. 2828 Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. 2929 De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. 3030 De mit mond az Írás? „Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” 3131 Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.
III. ERKÖLCSI KÖTELESSÉGEK
Isten gyermekeinek szabadsága.
511 A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket. 22 Én, Pál mondom nektek: Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. 33 Azt is kijelentem a körülmetélkedőnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani. 44 Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét. 55 Mi a hit által a Lélek közreműködésével várjuk a megigazulásból fakadó reményt. 66 Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki. 77 Eddig jól futottatok, ki akadályozott meg benneteket az igazság követésében? 88 Ez a hitegetés nem attól való, aki meghívott titeket. 99 Egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti. 1010 Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másként. Aki pedig zavart kelt köztetek, viseli majd büntetését, bárki legyen is. 1111 Testvérek, ami engem illet, ha csak a körülmetélkedést hirdetném, talán továbbra is üldöznének? De akkor megszűnne a kereszt botránya. 1212 Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek! 1313 Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. 1414 Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 1515 De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást! 1616 Kérlek tehát benneteket, hogy Lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. 1717 A test ugyanis a Lélek ellen tusakodik, a Lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. 1818 Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek. 1919 A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, 2020 bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, 2121 gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát. 2222 A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, 2323 jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. 2424 Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. 2525 Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően. 2626 Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után.
Keresztény közösségi szellem.
611 Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél! 22 Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét. 33 Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja. 44 Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé. 55 Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia. 66 Akit a (keresztény) igazságokra tanítanak, engedjen részt tanítójának minden javából. 77 Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. 88 Aki tehát test szerint vet, az a testből is arat majd romlást. Aki ellenben a Lélek szerint vet, a Lélekből arat örök életet. 99 Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. 1010 Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.
Befejezés.
1111 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel! 1212 Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélkedésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést. 1313 Hiszen maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt. Csupán azért kívánják a ti körülmetéléseteket, hogy testetekkel dicsekedhessenek. 1414 Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. 1515 Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. 1616 Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének! 1717 Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen. 1818 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Ámen.