Kis türelmet
A Lelket a hívők kapják meg 3 1Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket, miután a szemetek elé tártuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt mondjátok meg nekem: a törvény cselekedetei alapján kaptátok-e meg a Lelket, vagy az igehirdetés hívő hallgatása által? Ennyire oktalanok vagytok? Amit a Lélekkel kezdtetek, most a testtel fejezitek be? Hiába éltetek át oly sok mindent? Úgy látszik, valóban hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek és csodákat művel köztetek, a törvény cselekedetei, vagy az igehirdetés hívő hallgatása alapján teszi-e ezt?
Ábrahám hite és az áldás ígérete Ahogy Ábrahám: »hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált«. (Ter 15,6) Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által ad megigazulást a pogányoknak, előre hirdette Ábrahámnak: »Tebenned nyer áldást minden nemzet«. (Ter 12,3) Így tehát akik hitből valók, azok nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. 10Mert mindazok, akik a törvény cselekedeteire támaszkodnak, átok alatt vannak. Írva van ugyanis: »Átkozott mindenki, aki hűségesen meg nem tartja mindazt, aminek teljesítése elő van írva a törvény könyvében«. (MTörv 27,26) Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert »az igaz hitből él«. (Hab 2,4) A törvény pedig nem a hiten alapszik, hanem »aki teljesíti a törvényt, élni fog általa«. (Lev 18,5) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: »Átkozott mindaz, aki a fán függ«. (MTörv 21,23) Ez azért történt, hogy Ábrahám áldása Krisztus Jézusban a pogányokra is rászálljon, és hogy a megígért Lelket megkapjuk a hit által.
Testvérek, emberi módon szólok. Még az ember érvényes végrendeletét sem érvénytelenítheti senki, és nem egészítheti ki. Nos, az ígéretek Ábrahámnak és utódjának szóltak. Nem azt mondja az Írás: »és utódainak«, mint soknak, hanem mint egynek: »és a te utódodnak«, aki a Krisztus. (Ter 22,17) Azt mondom tehát: az Isten által megerősített végrendeletet a négyszázharminc évvel később adott törvény nem teszi érvénytelenné, hogy megszüntesse az ígéretet. Mert ha a törvényből származna az örökség, akkor már nem az ígéretből; Ábrahámnak pedig Isten ígéret által adta ajándékát.
A törvény üdvtörténeti szerepe 19Mi tehát a törvény? A bűnök miatt hozták, amíg el nem jön az utód, akinek az ígéret szól. Angyalok által hirdették ki, közvetítő útján. Ez a közvetítő azonban nem egy valakinek a közvetítője, Isten pedig egy. A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van? Semmi esetre sem! Mert ha olyan törvényt adtak volna, amely éltetni képes, valóban a törvényből lenne a megigazulás. De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők.
Amíg a hit el nem érkezett, a törvény fogságában voltunk tartva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény Krisztushoz vezető nevelőnk volt, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt.
Hit és istengyermekség Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.
4 Mondom pedig: Amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, bár mindennek ura, hanem gyámok és gondviselők alatt van az apjától előre meghatározott időig. Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgasága alatt voltunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: »Abba, Atya!« Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.
A keresztény szabadság: 4,8-6,10
Óvás a régi szolgaságba való visszaeséstől Azelőtt ugyan, mivel Istent nem ismertétek, azoknak szolgáltatok, amik természet szerint nem istenek; de most, amikor megismertétek Istent, sőt ismertek vagytok Isten előtt, hogyan fordultok ismét az erőtlen és szegényes elemekhez, hogy azoknak újból szolgáljatok? Napokat tartotok meg és hónapokat, időket és esztendőket! Féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam köztetek.
Legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti; kérve-kérlek titeket, testvérek! Semmivel sem bántottatok meg. Hiszen tudjátok, hogy a test erőtlenségében hirdettem nektek először az evangéliumot; és azt, ami kísértésetekre szolgálhatott testemben, nem vetettétek meg, és meg sem utáltátok, hanem úgy fogadtatok engem, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.
Hova lett hát az akkori boldogságtok? Mert tanúsítom rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok volna és nekem adtátok volna. Hát ellenségetek lettem, mert igazat mondok nektek? Nem jó szándékkal buzgólkodnak körülöttetek, hanem el akarnak tőlem szakítani titeket, hogy aztán értük buzgólkodjatok. Jó dolog mindenkor buzgólkodnotok a jóban, nemcsak akkor, amikor jelen vagyok köztetek, fiacskáim, akiket fájdalommal szülök újra, míg Krisztus kialakul bennetek! Szeretnék most nálatok lenni, és más hangon beszélni, mert nem tudom, miként is kellene szólnom hozzátok.
Az Írás tanúsága Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok a törvényt? Mert írva van: Ábrahámnak két fia volt, egy a szolgálótól, és egy a szabad asszonytól. (Ter 16,15; 21,2-3) De az, aki a szolgálótól volt, test szerint született, aki pedig a szabad asszonytól, ígéret folytán. Ezeket példázatképpen mondták; mert ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik: az egyik a Sínai-hegyről valót, amely szolgaságra szül, ez Hágár. Hágár voltaképpen az Arábiában levő Sínai-hegyet jelenti, s megfelel a mostani Jeruzsálemnek; ugyanis fiaival együtt szolgaságban él. A magasságbeli Jeruzsálem pedig szabad: ez a mi anyánk. Mert írva van:

»Örülj, te magtalan, aki nem szülsz;
ujjongj és kiálts, aki nem vajúdsz,
mert több a fia az elhagyottnak,
mint annak, akinek férje van«. (Iz 54,1)

Ti pedig, testvérek, mint ahogy Izsák, az ígéret fiai vagytok. De amint akkor az, aki test szerint született, üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? »Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem fog örökölni a szabad asszony fiával«. (Ter 21,10) Tehát, testvérek, nem a szolgálónak vagyunk fiai, hanem a szabad asszonynak.
Szabadság vagy szolgaság 5 Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját. Íme én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Újra tanúságot teszek minden ember előtt, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvényben keresitek a megigazulást, kiestetek a kegyelemből. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk a megigazulás reményét. Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.
Jól futottatok; ki akadályozott meg benneteket, hogy engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitegetés nem attól van, aki meghívott titeket. Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. Bízom bennetek az Úrban, hogy nem fogtok másképp vélekedni. Aki pedig megzavar titeket, viselni fogja az ítéletet, akárki legyen is az. Én pedig, testvérek, ha még most is a körülmetélkedést hirdetem, miért szenvedek még mindig üldözést? Akkor megszűnt a kereszt botránya. Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik titeket megzavarnak!
A szeretet, mint a Lélek gyümölcse Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!
Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«. (Lev 19,18) De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek!
Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait! Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt. A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!
Ne vágyódjunk a hiú dicsőség után, egymást ingerelve, egymásra irigykedve!
Krisztus törvénye 6 Testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, oktassátok az ilyet a szelídség szellemében; de ügyelj magadra, nehogy te is kísértésbe ess. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét. Mert ha valaki valaminek tartja magát, holott semmi, félrevezeti önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csak önmagára nézve lesz dicsekednivalója, és nem másra nézve. Mert mindenki a maga terhét fogja hordozni.
Aki pedig az igében oktatást nyer, részesítse oktatóját minden jóban. Ne vezessétek félre magatokat: Istent nem lehet kijátszani. Mert amit az ember vet, azt fogja aratni is; hiszen aki testének vet, a testből arat majd romlást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat majd örök életet. Ne fáradjunk bele a jótettekbe, mert ha el nem lankadunk, annak idején majd aratni is fogunk. Tehát amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen pedig hittestvéreinkkel.
Zárszó és áldás: 6,11-18
Nézzétek csak, milyen nagy betűkkel írok nektek saját kezemmel! Akik test szerint akarnak tetszeni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést. Mert maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt; csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy testetekkel dicsekedjenek. Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világnak. Mert sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény. És mindazokra, akik ezt a szabályt követik, békesség és irgalom, és Istennek Izraeljére!
Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Ámen.
Jegyzetek

3,1 Pál hivatkozik a galaták személyes tapasztalatára: mi által nyerték el a Szentlélek ajándékait? A törvény megtartása által, vagy a hit által? A választ nem adja meg, mert a galaták nagyon is tudták, mi az igazság: amikor megkeresztelkedtek, a Szentlélek megnyilvánult bennük, hatékonyan működni kezdett bennük és közöttük.

3,10 Hogy Pált megértsük, azt is szem előtt kell tartanunk, amit nem mond ki, ti. hogy a törvény előírásait nem lehet megtartani kegyelmi segítség nélkül, amit nem a törvény ad. A gondolatmenet részletesebben olvasható a Róm 3,1-7,25-ben.

3,19 Pál kiemeli a törvény alárendelt szerepét. A Sínai-hegynél elhangzott ígéretek és fenyegetések egy szerződéshez kötődtek, amelyet Isten a néppel kötött. Mindkét fél részéről közvetítő is volt: Isten részéről az angyalok, a nép részéről Mózes; a szerződés


Minden fejezet...
1 0