Az apostol tanítása a megigazulásról
A megigazulás a hitből ered.
3 Ti oktalan galaták! Ki igézett meg titeket, (hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak) titeket, akiknek szeme elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak ezt akarom tőletek tudni: a törvény tettei által kaptátok a Lelket, vagy a hit elfogadása által? Annyira oktalanok vagytok, hogy amit lélekkel kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Hiába éltétek át mindezt? Hátha csakugyan hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek s csodákat művel köztetek, a törvény tettei alapján teszi, vagy a hit elfogadása által?Ábrahám példája.
Ugyanúgy áll a dolog mint Ábrahámmal: „Hitt Istennek s ez megigazulására szolgált.” Értsétek meg tehát, hogy aki hisz, az Ábrahám fia. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által teszi megigazultakká a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned részesül áldásban minden nemzet.” Eszerint azok, akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal. Azok viszont, akik a törvény tetteire támaszkodnak, átok alatt állnak. Meg van ugyanis írva: „Átkozott mindaz, aki hűségesen meg nem tartja, ami a törvény könyvében áll.” Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény által senki meg nem igazul Isten előtt, mert: „Az igaz a hitből él.” A törvény azonban nem a hitből van, hanem: „Aki teljesíti, élni fog általa.” Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor az átok hordozójává lett értünk. Hiszen ez is meg van írva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.” Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hit által elnyerjük a Lélek ígéretét. Testvérek! Emberi szokásra hivatkozom. Valakinek jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, s nem változtathat rajta. Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem így olvassuk: „és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazottadnak”, s ez Krisztus. Ezzel azt akarom mondani: az Isten által korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, hogy ígéret semmissé váljék. Ha ugyanis a törvényből származnék az örökség, akkor nem az ígéretből. Ábrahámot viszont az ígéret alapján ajándékozta meg Isten.A törvény rendeltetése.
Mire való tehát a törvény? A törvényszegések végett lépett érvénybe, míg el nem jön az utód, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lépett érvénybe, közvetítő útján. A közvetítő azonban nem csak egynek a közvetítője, az Isten pedig egy. Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéreteivel? Semmi esetre sem! Akkor származnék a megigazulás valóban a törvényből, ha volna éltető erő a törvényben. De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretben Jézus Krisztus hite által részesüljenek a hívők. Mielőtt a hit elérkezett volna, a törvény fogott össze és őrzött minket a hit számára, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. Így a törvény Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy a hit által igazuljunk meg. A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. Isten fiai vagytok ugyanis mindnyájan a Krisztus Jézusba vetett hit által. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.Krisztus eljövetelével megszűnik a törvény.
4 Azt gondolom: amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a rabszolgától, jóllehet mindennek ura. Gyámok és gondviselők alá van rendelve atyjától meghatározott ideig. Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, s a törvény alattvalója lett. Ki kellett ugyanis váltania a törvény alá rendelteket, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Tehát nem rabszolga többé, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten által örökös is.Óvás a visszaeséstől.
Annak idején még nem ismertétek Istent, s olyan isteneknek szolgáltatok, akik természetük szerint nem azok. Most azonban, amikor Istent megismertétek, sőt Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és nyomorúságos elemekhez, amelyeknek újból szolgálni akartok? Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Aggódom miattatok, hogy talán hiába is fáradtam értetek. Kérlek titeket, testvérek: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyanná lettem, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg engem. Hiszen tudjátok, hogy először a test erőtlenségében hirdettem nektek az evangéliumot, s mekkora próbát kellett kiállnotok testi állapotom miatt. De ti mégsem vetettetek meg s nem utasítottátok vissza, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. Hova tűnt a lelkesedéstek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki s adtátok volna nekem. Hát azzal lettem ellenségetekké, hogy igazat mondok nektek? Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, hanem el akarnak fordítani tőlem, hogy velük tartsatok. Jó, hogyha mindig lelkesedtek a jóért, s nemcsak akkor, mikor nálatok vagyok. Fiaim, a szülés fájdalmait szenvedem értetek újra, míg Krisztus ki nem alakul bennetek! Szeretnék most nálatok lenni és hangomon változtatni, mert aggódom miattatok.A szolgaság és a szabadság fiai.
Mondjátok csak, akik a törvény igájába kívánkoztok: nem értitek a törvényt? Az Írásban ugyanis úgy olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt, egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. Aki a szolgálótól való, test szerint született, aki pedig a szabadtól, az ígéret alapján. Ennek képletes értelme van. Ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik. Az egyik Sína hegyéről való és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában lévő Sína hegyét jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgaságban él. A szabad viszont a magasságbeli Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Hiszen meg van írva:„Örvendj te magtalan, ki nem szülsz,
ujjongj és kiálts, ki fájdalmat nem ismersz,
mert több a gyermeke a magányosnak,
mint annak, akinek férje van.” Ti pedig, testvéreim, mint Izsák, az ígéret fiai vagytok. De mint akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. Mit is mond az írás? „Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” Így tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.