3
Ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember.
Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.
Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek:
– Állj ide középre!
Hozzájuk pedig így szólt:
– Szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani?
De azok hallgattak. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és bánkódva szívük keménysége miatt így szólt az emberhez:
– Nyújtsd ki a kezedet!
Erre kinyújtotta és gyógyult volt a keze.
A farizeusok kimentek, és a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.
Jézus pedig tanítványaival együtt elvonult a tenger mellé, ahová nagy sokaság [követte] Galileából és Júdeából és Jeruzsálemből. Sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tirusz és Szidón környékéről is nagy sokaság jött hozzá, amikor hallottak arról, mi mindent vitt véghez. Jézus pedig azt mondta tanítványainak, hogy legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. Sokakat meggyógyított ugyanis, úgyhogy akit valami baj gyötört, megrohanta, hogy megérinthesse. A tisztátalan lelkek pedig, amikor csak meglátták, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő viszont erélyesen megtiltotta nekik, nehogy felfedjék kilétét.
Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart. Azok pedig odamentek hozzá. Tizenkettőt [akiket apostoloknak nevezett] választott ki arra, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket, hogy hirdessék az igét, és hogy hatalmuk legyen kiűzni az ördögöket: [Kiválasztotta a Tizenkettőt:] Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanergesz nevet adta, ami azt jelenti, „mennydörgés fiai”; továbbá, Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Tádét és Simont, a Zelótát, és a Karióti Júdást, aki aztán elárulta.
Azután hazament, és ismét sokaság gyűlt össze, úgyhogy még enni sem tudtak. Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mivel azt mondták: „Megháborodott.”
Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták: „Beelzebub van benne”, és „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket”.
Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk:
– Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország; és ha egy ház hasonlik meg önmagával, az a ház sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van. De senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, ha csak előbb meg nem kötözi azt az erős embert; akkor kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást mondanak is, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.
Azt terjesztették ugyanis: „Tisztátalan lélek van benne.”
Megérkeztek anyja és testvérei, és kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták. Körülötte pedig sokaság ült. És szóltak neki:
– Íme, anyád, a fivéreid [és nővéreid] odakint vannak, és téged keresnek!
De ő így válaszol nekik:
– Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?
Végignézve a körülötte ülőkön így szólt:
– Íme, az én anyám és az én testvéreim. [Mert] aki megteszi Isten akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám.
4 Ismét tanítani kezdett a tengerparton. Igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte, úgyhogy egy vízen levő bárkába szállva leült, az egész sokaság pedig a tengerparton volt. Sokat tanította őket példázatokban. Tanítás közben így szólt hozzájuk:
– Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Történt pedig vetés közben, hogy a mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és felkapkodták. Másik meg sziklás helyre esett, ahol nem volt sok föld. Azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben. És amikor feljött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik tövisek közé esett. A tövisek megnőttek, megfojtották, és nem hozott termést. A többi pedig jó földbe esett. Termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent. És meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.
Majd ezt mondta:
– Akinek van füle a hallásra, hallja!
Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a Tizenkettővel együtt megkérdezték a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk:
– Nektek megadatott Isten országának a titka, de a kívülállóknak minden példázatokban marad: hogy nézvén nézzenek, de ne lássanak, és hallván halljanak, de ne értsenek; hogy meg ne térjenek, és bocsánatot ne nyerjenek.
És így szólt hozzájuk:
– Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többi példázatot? A magvető az igét veti. Akik az útfélen vannak, ezek: oda hull az ige, és mihelyt meghallják, nyomban jön a Sátán, és elragadja a beléjük vetett igét. Akiknél pedig a mag a sziklás talajra hullott, ezek: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem ereszt bennük gyökeret, hanem csak átmeneti, és ha nyomorúság vagy üldözés jön az ige miatt, azonnal eltántorodnak. Mások meg, mint a tövisek közé hullott mag: meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, és terméketlen marad. Akiknél a jó földbe hullott a mag, azok hallgatják az igét és befogadják, és termést hoznak: az egyik a harmincszorosát, a másik a hatvanszorosát és némelyik a százszorosát.
Ezután így szólt hozzájuk:
– Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nemde azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, hacsak nem azért, hogy kiderüljön; és nincs semmi titok, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!
És ezt mondta nekik:
– Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek, sőt ráadást is fognak adni. Mert, akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.
És ezt mondta:
– Úgy van az Isten Országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.
És ezt mondta:
– Mihez hasonlítsuk az Isten Országát, vagy milyen példázattal szemléltessük? Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön. De miután elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.
Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, hogy megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk. Maguk között azonban tanítványainak mindent megmagyarázott.
Ugyanazon a napon, amikor beesteledett, így szólt hozzájuk:
– Menjünk át a túlsó partra!
Erre, amikor elbocsátották a tömeget, magukkal vitték őt úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is volt vele. Nagy szélvész támadt, s a hullámok úgy becsapdostak a bárkába, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltik, s ezt mondják neki:
– Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?
Felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek:
– Csendesedj és némulj el!
Erre elállt a szél, és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult:
– Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?
Erre nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak:
– Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?
5 És átjutottak a tenger túlsó partjára, a gerazaiak földjére. Amint kiszállt a bárkából, azonnal szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. Ugyan sokszor megkötözték már bilincsekkel és láncokkal, de a láncokat szétszaggatta, a bilincseket pedig összetörte; úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott:
– Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!
Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” És megkérdezte tőle:
– Mi a neved?
Az így felel neki:
– Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
És nagyon kérlelte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott, a hegyoldalban volt egy nagy legelésző konda. A tisztátalan lelkek ezt kérték:
– Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!
Megengedte nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek. Mire a konda, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. A kondások pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe érnek, és látják, hogy a megszállott, akiben a „Légió” volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik, hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból.
Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá:
– Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!
Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Dekapolisz területén mindazt, amit Jézus tett vele, és mindenki álmélkodott.
Amikor Jézus ismét átkelt [a bárkával] a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt köréje, és ő a tenger partján maradt. Az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, jön hozzá. Meglátva őt a lába elé borul, és esedezve kéri:
– A kislányom a halálán van. Jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon!
Elindult vele. A nagy sokaság is követte, és tolongott körülötte.
Egy asszony – aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett –, amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, odajött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját. Ezt mondogatta ugyanis:
„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyult a bajából. Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a tömegben megfordulva így szólt:
– Ki érintette meg a ruhámat?
A tanítványai ezt mondták:
– Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, és azt kérdezed, „ki érintett meg engem”!
Erre körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő. Leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki:
– Lányom, a hited megszabadított. Menj békével, és gyógyulj meg bajodból!
Még beszélt, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták:
– A lányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
Jézus meghallotta, amit mondtak. Így szólt a zsinagógai elöljáróhoz:
– Ne félj, csak higgy!
Senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához. Látta a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat. Bement, és így szólt hozzájuk:
– Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
Erre csak nevettek rajta.
Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, s bement oda, ahol a gyermek volt. Megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta neki:
– Talita kum! – ami azt jelenti: „Lányka, neked mondom, kelj fel!”
A lányka [azonnal] felállt, és járt kelt. Tizenkét éves volt. Azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja. Aztán szólt, hogy adjanak enni a lánynak.
6 Eltávozott onnét. Hazament, és a tanítványai követték. Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak:
– Honnan veszi ezeket? Miféle bölcsesség ez, ami neki adatott? És miféle csodák ezek, amelyek keze által történnek? Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk a nővérei is?
És botránkoztak rajta.
Jézus pedig ezt mondta nekik:
– Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között, sőt a saját házában.
Nem is tudott egyetlen csodát sem tenni ott, azon kívül, hogy néhány beteget – a kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
Ezek után magához hívta a Tizenkettőt, és elküldte őket kettesével, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra, csak vándorbotot: se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Sarut viszont kössenek, és „Ne vegyetek – tette hozzá – két köntöst!” Ezt mondta nekik: „Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott egészen addig, amíg tovább nem mentek onnét! Ha egy helység nem fogad be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnét még a port is rázzátok le lábatokról bizonyítékul számukra!”
Elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak.
Hallott erről Heródes király, mert neve ekkorra már közismertté vált, és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért van csodatevő ereje. Mások viszont azt mondták: „Ez Illés!”; ismét mások viszont azt beszélték: „Próféta, hasonló valamelyik prófétához!” Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: „Ez János, akit én fejeztettem le! Ő támadt fel a halálból.”
Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és tartotta bilincsbe verve börtönben Heródiás – testvére, Fülöp felesége – miatt, akit feleségül vett. János ugyanis ezt mondta Heródesnek: „Nem szabad együtt élned testvéred feleségével.” Heródiás ezért megharagudott rá, és szerette volna megöletni, de nem sikerült neki. Heródes ugyanis félve tisztelte Jánost, igaz és szent embernek tartotta, és védelmébe vette. Mikor hallgatta, rendszerint zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.
Eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor ennek a Heródiásnak a lánya ment be táncolni. Tetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked!” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz is, megadom neked, akár országom felét is!” A lány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az pedig ezt válaszolta: „Keresztelő János fejét.” A lány azonnal sietve bement a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király erre nagyon szomorú lett, mert esküje és a vendégek miatt nem akarta elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el a fejét. Az elment, lefejezte a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és odaadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor ezt meghallották tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.
Az apostolok összegyűltek Jézus körül, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjétek ki magatokat egy kissé!
Olyan nagy jövés-menés volt ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őket, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és elkezdte őket sok mindenre tanítani.
Amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és így szóltak hozzá:
– Lakatlan ez a hely, és az idő már későre jár. Küldd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak!
Ő azonban így válaszolt nekik:
– Adjatok nekik enni ti! Mire ezt mondták neki:
– Mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?
Jézus azonban ezt mondta nekik:
– Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Megnézvén így szóltak:
– Öt, meg két halunk.
Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is elosztotta mindnyájuknak. Mindannyian ettek, és jóllaktak. Összeszedték a megmaradt kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral, és azt is, ami a halakból maradt. Akik ettek [a kenyerekből], ötezren voltak – csak a férfiak.
Ekkor azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előre a túlsó partra Betszaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elvált tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták, amint a tengeren jár, úgy gondolták, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban rögtön megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!”
Beszállt hozzájuk a hajóba. A szél elült, ők pedig szerfölött álmélkodtak. Nem értettek meg ugyanis semmit a kenyerekből, s a szívük is kemény volt.
Átkelvén a túlsó partra Genezáretbe érkeztek, és kikötöttek. Mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték az emberek. Befutották az egész környéket, és kezdték a betegeket hordágyakon oda vinni, ahol hallomásuk szerint volt. Ahová csak ment – falvakba, városokba vagy tanyákra –, kitették a szabadba a betegeket, és kérlelték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.
– Állj ide középre!
Hozzájuk pedig így szólt:
– Szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani?
De azok hallgattak. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és bánkódva szívük keménysége miatt így szólt az emberhez:
– Nyújtsd ki a kezedet!
Erre kinyújtotta és gyógyult volt a keze.
A farizeusok kimentek, és a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.
Jézus pedig tanítványaival együtt elvonult a tenger mellé, ahová nagy sokaság [követte] Galileából és Júdeából és Jeruzsálemből. Sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tirusz és Szidón környékéről is nagy sokaság jött hozzá, amikor hallottak arról, mi mindent vitt véghez. Jézus pedig azt mondta tanítványainak, hogy legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. Sokakat meggyógyított ugyanis, úgyhogy akit valami baj gyötört, megrohanta, hogy megérinthesse. A tisztátalan lelkek pedig, amikor csak meglátták, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő viszont erélyesen megtiltotta nekik, nehogy felfedjék kilétét.
Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart. Azok pedig odamentek hozzá. Tizenkettőt [akiket apostoloknak nevezett] választott ki arra, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket, hogy hirdessék az igét, és hogy hatalmuk legyen kiűzni az ördögöket: [Kiválasztotta a Tizenkettőt:] Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanergesz nevet adta, ami azt jelenti, „mennydörgés fiai”; továbbá, Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Tádét és Simont, a Zelótát, és a Karióti Júdást, aki aztán elárulta.
Azután hazament, és ismét sokaság gyűlt össze, úgyhogy még enni sem tudtak. Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mivel azt mondták: „Megháborodott.”
Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták: „Beelzebub van benne”, és „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket”.
Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk:
– Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország; és ha egy ház hasonlik meg önmagával, az a ház sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van. De senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, ha csak előbb meg nem kötözi azt az erős embert; akkor kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást mondanak is, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.
Azt terjesztették ugyanis: „Tisztátalan lélek van benne.”
Megérkeztek anyja és testvérei, és kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták. Körülötte pedig sokaság ült. És szóltak neki:
– Íme, anyád, a fivéreid [és nővéreid] odakint vannak, és téged keresnek!
De ő így válaszol nekik:
– Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?
Végignézve a körülötte ülőkön így szólt:
– Íme, az én anyám és az én testvéreim. [Mert] aki megteszi Isten akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám.
4 Ismét tanítani kezdett a tengerparton. Igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte, úgyhogy egy vízen levő bárkába szállva leült, az egész sokaság pedig a tengerparton volt. Sokat tanította őket példázatokban. Tanítás közben így szólt hozzájuk:
– Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Történt pedig vetés közben, hogy a mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és felkapkodták. Másik meg sziklás helyre esett, ahol nem volt sok föld. Azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben. És amikor feljött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik tövisek közé esett. A tövisek megnőttek, megfojtották, és nem hozott termést. A többi pedig jó földbe esett. Termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent. És meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.
Majd ezt mondta:
– Akinek van füle a hallásra, hallja!
Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a Tizenkettővel együtt megkérdezték a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk:
– Nektek megadatott Isten országának a titka, de a kívülállóknak minden példázatokban marad: hogy nézvén nézzenek, de ne lássanak, és hallván halljanak, de ne értsenek; hogy meg ne térjenek, és bocsánatot ne nyerjenek.
És így szólt hozzájuk:
– Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többi példázatot? A magvető az igét veti. Akik az útfélen vannak, ezek: oda hull az ige, és mihelyt meghallják, nyomban jön a Sátán, és elragadja a beléjük vetett igét. Akiknél pedig a mag a sziklás talajra hullott, ezek: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem ereszt bennük gyökeret, hanem csak átmeneti, és ha nyomorúság vagy üldözés jön az ige miatt, azonnal eltántorodnak. Mások meg, mint a tövisek közé hullott mag: meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, és terméketlen marad. Akiknél a jó földbe hullott a mag, azok hallgatják az igét és befogadják, és termést hoznak: az egyik a harmincszorosát, a másik a hatvanszorosát és némelyik a százszorosát.
Ezután így szólt hozzájuk:
– Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nemde azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, hacsak nem azért, hogy kiderüljön; és nincs semmi titok, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!
És ezt mondta nekik:
– Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek, sőt ráadást is fognak adni. Mert, akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.
És ezt mondta:
– Úgy van az Isten Országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.
És ezt mondta:
– Mihez hasonlítsuk az Isten Országát, vagy milyen példázattal szemléltessük? Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön. De miután elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.
Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, hogy megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk. Maguk között azonban tanítványainak mindent megmagyarázott.
Ugyanazon a napon, amikor beesteledett, így szólt hozzájuk:
– Menjünk át a túlsó partra!
Erre, amikor elbocsátották a tömeget, magukkal vitték őt úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is volt vele. Nagy szélvész támadt, s a hullámok úgy becsapdostak a bárkába, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltik, s ezt mondják neki:
– Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?
Felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek:
– Csendesedj és némulj el!
Erre elállt a szél, és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult:
– Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?
Erre nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak:
– Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?
5 És átjutottak a tenger túlsó partjára, a gerazaiak földjére. Amint kiszállt a bárkából, azonnal szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. Ugyan sokszor megkötözték már bilincsekkel és láncokkal, de a láncokat szétszaggatta, a bilincseket pedig összetörte; úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott:
– Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!
Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” És megkérdezte tőle:
– Mi a neved?
Az így felel neki:
– Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
És nagyon kérlelte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott, a hegyoldalban volt egy nagy legelésző konda. A tisztátalan lelkek ezt kérték:
– Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!
Megengedte nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek. Mire a konda, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. A kondások pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe érnek, és látják, hogy a megszállott, akiben a „Légió” volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik, hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból.
Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá:
– Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!
Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Dekapolisz területén mindazt, amit Jézus tett vele, és mindenki álmélkodott.
Amikor Jézus ismét átkelt [a bárkával] a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt köréje, és ő a tenger partján maradt. Az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, jön hozzá. Meglátva őt a lába elé borul, és esedezve kéri:
– A kislányom a halálán van. Jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon!
Elindult vele. A nagy sokaság is követte, és tolongott körülötte.
Egy asszony – aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett –, amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, odajött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját. Ezt mondogatta ugyanis:
„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyult a bajából. Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a tömegben megfordulva így szólt:
– Ki érintette meg a ruhámat?
A tanítványai ezt mondták:
– Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, és azt kérdezed, „ki érintett meg engem”!
Erre körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő. Leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki:
– Lányom, a hited megszabadított. Menj békével, és gyógyulj meg bajodból!
Még beszélt, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták:
– A lányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
Jézus meghallotta, amit mondtak. Így szólt a zsinagógai elöljáróhoz:
– Ne félj, csak higgy!
Senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához. Látta a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat. Bement, és így szólt hozzájuk:
– Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
Erre csak nevettek rajta.
Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, s bement oda, ahol a gyermek volt. Megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta neki:
– Talita kum! – ami azt jelenti: „Lányka, neked mondom, kelj fel!”
A lányka [azonnal] felállt, és járt kelt. Tizenkét éves volt. Azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja. Aztán szólt, hogy adjanak enni a lánynak.
6 Eltávozott onnét. Hazament, és a tanítványai követték. Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak:
– Honnan veszi ezeket? Miféle bölcsesség ez, ami neki adatott? És miféle csodák ezek, amelyek keze által történnek? Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk a nővérei is?
És botránkoztak rajta.
Jézus pedig ezt mondta nekik:
– Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között, sőt a saját házában.
Nem is tudott egyetlen csodát sem tenni ott, azon kívül, hogy néhány beteget – a kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
Ezek után magához hívta a Tizenkettőt, és elküldte őket kettesével, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra, csak vándorbotot: se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Sarut viszont kössenek, és „Ne vegyetek – tette hozzá – két köntöst!” Ezt mondta nekik: „Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott egészen addig, amíg tovább nem mentek onnét! Ha egy helység nem fogad be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnét még a port is rázzátok le lábatokról bizonyítékul számukra!”
Elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak.
Hallott erről Heródes király, mert neve ekkorra már közismertté vált, és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért van csodatevő ereje. Mások viszont azt mondták: „Ez Illés!”; ismét mások viszont azt beszélték: „Próféta, hasonló valamelyik prófétához!” Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: „Ez János, akit én fejeztettem le! Ő támadt fel a halálból.”
Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és tartotta bilincsbe verve börtönben Heródiás – testvére, Fülöp felesége – miatt, akit feleségül vett. János ugyanis ezt mondta Heródesnek: „Nem szabad együtt élned testvéred feleségével.” Heródiás ezért megharagudott rá, és szerette volna megöletni, de nem sikerült neki. Heródes ugyanis félve tisztelte Jánost, igaz és szent embernek tartotta, és védelmébe vette. Mikor hallgatta, rendszerint zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.
Eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor ennek a Heródiásnak a lánya ment be táncolni. Tetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked!” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz is, megadom neked, akár országom felét is!” A lány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az pedig ezt válaszolta: „Keresztelő János fejét.” A lány azonnal sietve bement a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király erre nagyon szomorú lett, mert esküje és a vendégek miatt nem akarta elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el a fejét. Az elment, lefejezte a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és odaadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor ezt meghallották tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.
Az apostolok összegyűltek Jézus körül, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjétek ki magatokat egy kissé!
Olyan nagy jövés-menés volt ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őket, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és elkezdte őket sok mindenre tanítani.
Amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és így szóltak hozzá:
– Lakatlan ez a hely, és az idő már későre jár. Küldd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak!
Ő azonban így válaszolt nekik:
– Adjatok nekik enni ti! Mire ezt mondták neki:
– Mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?
Jézus azonban ezt mondta nekik:
– Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Megnézvén így szóltak:
– Öt, meg két halunk.
Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is elosztotta mindnyájuknak. Mindannyian ettek, és jóllaktak. Összeszedték a megmaradt kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral, és azt is, ami a halakból maradt. Akik ettek [a kenyerekből], ötezren voltak – csak a férfiak.
Ekkor azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előre a túlsó partra Betszaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elvált tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták, amint a tengeren jár, úgy gondolták, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban rögtön megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!”
Beszállt hozzájuk a hajóba. A szél elült, ők pedig szerfölött álmélkodtak. Nem értettek meg ugyanis semmit a kenyerekből, s a szívük is kemény volt.
Átkelvén a túlsó partra Genezáretbe érkeztek, és kikötöttek. Mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték az emberek. Befutották az egész környéket, és kezdték a betegeket hordágyakon oda vinni, ahol hallomásuk szerint volt. Ahová csak ment – falvakba, városokba vagy tanyákra –, kitették a szabadba a betegeket, és kérlelték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.