Kis türelmet
Gyógyítás szombaton.
3 Ezután ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádaskodhassanak ellene. Ő felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte tőlük: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Azok hallgattak. Ő szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta,
és meggyógyult a keze.
Jézus és tanítványai
Erre a farizeusok kimentek és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogyan okozhatnák vesztét.
A nép Jézushoz fordul segítségért.
Jézus tanítványaival visszavonult a tó partjára. Nagy tömeg követte Galileából. De Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából és a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, mi mindent tett. Ő meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sok embert meggyógyított ugyanis, úgyhogy akinek valami baja volt, odatolakodott hozzá, hogy legalább érinthesse. A tisztátalan lelkek pedig, amint meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne mondják el, hogy kicsoda.
Az apostolok kiválasztása.
Ezután fölment a hegyre és magához hívta, akiket kiválasztott. Azok csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak és hogy igehirdetésre küldje őket. Hatalmat is adott nekik (a betegek gyógyítására és) az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket Boanergesznek, vagyis mennydörgés fiainak hívott, továbbá Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a buzgó Simont és karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Jézus válaszol a farizeusok vádaskodására.
Mihelyt hazaértek, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor övéi ezt meghallották, elindultak, hogy erővel magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy elvesztette az eszét. Az írástudók azonban, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták: „Belzebul szállta meg. Az ördögök fejedelmével űz ördögöt.” Ekkor összehívta őket és ezt a hasonlatot mondta nekik: „Hogyan űzheti ki sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik, az az ország nem állhat fönn. Ha egy család meghasonlik, az a család sem maradhat meg. Ha tehát a sátán önmaga ellen támad és így meghasonlik, nem maradhat meg, hanem elpusztul. Senki sem törhet be az erős ember házába és nem rabolhatja el holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi őt. Csak azután foszthatja ki a házat. Bizony mondom nektek: minden bűn és káromlás, amit az emberek elkövetnek, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, az sohasem nyer bocsánatot, hanem örök vétek terheli.” Ezt állították ugyanis róla: „Tisztátalan lélek szállta meg.”
Ki tartozik igazán Jézushoz.
Amikor anyja és testvérei odaértek, kint maradtak és hívatták őt. A körülötte ülő tömegből figyelmeztették: „Anyád és testvéreid kint állnak és keresnek.” Ő azonban így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Majd végignézve a körülötte ülőkön csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Példabeszéd a magvetőről.
4 Más alkalommal is a tó partján tanított. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért bárkába szállt és leült, kinn a tavon. A tömeg pedig kint maradt a tó partján. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket. „Halljátok csak! – kezdte tanítását. Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak a madarak és fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották és nem hozott termést. A többi pedig jó földbe hullott, kikelt, felnőtt és hamincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott. Akinek füle van, hallja meg” – fejezte be szavait.
A példabeszéd magyarázata.
Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt nekik: „Előttetek föltárom Isten országának titkát, a kívülállóknak azonban minden csak példabeszédekben szól: Nézzenek, de ne lássanak,
halljanak, de ne értsenek,
hogy meg ne térjenek
és bocsánatot ne nyerjenek.”
Aztán így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az igét veti. Az útfélre esők azok, akiknek szívébe hull ugyan az ige, de amint meghallgatták, azonnal ott terem a sátán és kiveszi a szívükből. Hasonlítanak ezekhez a köves talajra hullottak: meghallgatják az igét és örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret, mert állhatatlanok. Mikor az ige miatt baj és üldözés támad, csakhamar eltántorodnak. Mások meg, amelyek tövisek közé hullanak, azok, akik meghallgatják az igét, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és egyéb vágyak szívükbe lopódzva elfojtják az igét, úgyhogy az meddő marad. Végül a jó földbe hullottak azok, akik meghallgatják az igét, befogadják és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
A példabeszédek célja.
Azután így szólt: „Talán azért gyújtanak világosságot, hogy véka alá vagy ágy alá rejtsék, nem pedig azért, hogy tartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy kitudódjék. Akinek füle van, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek, akik ezt hallottátok. Akinek ugyanis van, annak még adnak, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Példabeszéd a vetés növekedéséről.
Így beszélt tovább: „Úgy van az Isten országával, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe. Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, végül telt szemet a kalászban. Amikor beérett a termés, tüstént nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”
Példabeszéd a mustármagról.
Majd ismét így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más vetőmagnál. De miután elvetették, felnő, nagyobb lesz minden veteménynél és akkora ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.” Több ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, amennyire csak föl tudták fogni. Példabeszéd nélkül nem tanított, de amikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
A vihar lecsendesítése.
Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Evezzünk át a túlsó partra.” Erre azok otthagyták a tömeget és magukkal vitték őt, úgy ahogy a bárkában volt. Több bárka kísérte őket. Ekkor hatalmas vihar támadt. A hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy az már majdnem megtelt. De ő a bárka farában egy vánkoson aludt. Fölkeltették és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődöl azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, parancsolt a szélnek s rászólt a vízre: „Csöndesedjél, némulj el!” Mire a szél elállt és nagy csend lett. Aztán hozzájuk fordult: „Mit féltek annyira? Még mindig nem hisztek?” Azokat nagy félelem fogta el és kérdezgették egymástól: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”
A gerázai megszállott.
5 Nemsokára átértek a tó túlsó partjára, a gerázaiak földjére. Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott és még láncra verve sem tudták visszatartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott, földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből.” Erre aztán megkérdezte tőle: „Mi a neved?” „Légió a nevem, válaszolta, mert sokan vagyunk”, és nagyon kérte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. „Küldj minket a sertésekbe” – kérték tőle. Beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek belőle és megszállták a mintegy kétezer sertést számláló kondát, mire az a hegyoldalról a tóba rohant és vízbe fúlt. A kanászok erre elfutottak és elvitték hírét a városba meg a tanyákra, az emberek pedig kijöttek, hogy lássák mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, felöltözve, ép ésszel ül ott. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ezután kérlelték, távozzék el a határukból. Amikor bárkába szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: „Menj haza a tieidhez és mondd el nekik, milyen nagy dolgot művelt veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad.” Az el is ment és Dekapolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Mindenki csodálkozott rajta.
Jairus leánya.
Miután Jézus megint átkelt a túlsó partra, nagy néptömeg gyűlt köréje. Ő ott maradt a tó partján. Akkor odajött hozzá egy Jairus nevű zsinagógai elöljáró. Amikor meglátta, lába elé borult és esedezve kérte: „A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és életben maradjon.” El is ment vele. Nagy tömeg ment utána és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki tizenkét éve vérzésben szenvedett. Sok orvos részéről mindenfélét elviselt már és elköltötte mindenét, de semmi hasznát sem látta, sőt még rosszabbul lett. Amikor Jézusról hallott, keresztülfurakodott a tömegen és hátulról megérintette ruháját. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Azonnal meg is szűnt a vérzése és érezte testében, hogy kigyógyult a bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a tömeghez fordulva megkérdezte: „Ki érintette a ruhámat?” Tanítványai megjegyezték: „Látod, hogy szorongat a tömeg és te még azt kérdezed: ki érintett engem?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Akkor az asszony félve-remegve előjött, mert tudta, hogy mi történt vele. Leborult előtte és őszintén bevallott mindent. „Leányom, mondta neki, hited meggyógyított. Menj békével és maradj egészséges.” Még beszélt, mikor a zsinagógai elöljáró házából ezt a hírt hozták: „Leányod már meghalt. Minek fárasztod tovább a mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagógai elöljárót: „Ne félj, csak higgy!” Nem engedte, hogy más is vele menjen, csak Péter, Jakab és János, Jakab testvére. Mikor odaértek a zsinagógai elöljáró házához, nagy sírás-rívást, sok siratót és jajgatót talált. Belépett és így szólt: „Mit lármáztok, mit sírtok? Nem halt meg a gyermek, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban kiküldött mindenkit, s maga mellé véve a gyermek atyját és anyját, kísérőivel bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét és így szólt hozzá: „Talita kum! – vagyis: kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány fölkelt és járni kezdett. Tizenkét éves volt. A jelenlevők szinte magukon kívül voltak a nagy csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki meg ne tudja a dolgot. Aztán szólt, hogy adjanak neki enni.
Jézus Názáretben.
6 Eltávozva onnét lakóhelyére érkezett. Tanítványai kísérték. A következő szombaton elkezdett tanítani a zsinagógában. Nagy hallgatósága csodálkozott (tanításán). „Honnan vette mindezt? – kérdezték. Ki adott neki ekkora bölcsességet? Hogyan történnek ilyen csodák általa? Nem az ács ez, a Mária fia? Nem Jakab, József, Júdás és Simon testvére? És ugye nővérei is itt élnek köztünk?” Szóval megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és családjában.” Nem is tudott ott csodát tenni, csak néhány beteget gyógyított meg, rájuk téve kezét. Ő maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Az apostolok szétküldése.
Ezután bejárta a környék falvait és tanított. Majd magához hívta a tizenkettőt, és hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek fölött, kettesével szétküldte őket. Megparancsolta nekik, hogy ne vigyenek az útra semmi mást, csak egy vándorbotot; se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Sarut viselhetnek, de ne legyen két ruhájuk. Aztán így szólt hozzájuk: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok onnan. De ha valahol nem fogadnak be titeket és szavatokra nem hallgatnak, menjetek el onnan és – vádképpen ellenük – a port is rázzátok le lábatokról.” Azok útra kelve bűnbánatot hirdettek, sok ördögöt űztek ki és olajjal megkenve sok beteget gyógyítottak meg.
Keresztelő János lefejezése.
Heródes király is hallott róla, mert messze terjedt a híre. „Keresztelő János támadt föl halottaiból, ezért működik benne a csodatévő erő”, mondta. Némelyek viszont így vélekedtek: „Ő Illés.” Mások pedig: „Próféta ő, olyan, mint a többi próféta.” Ennek hallatára Heródes továbbra is azt állította: „Ő János, akinek fejét vétettem. Az támadt föl (halottaiból).” Heródes tudniillik annak idején elfogatta Jánost és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Heródiás ezért áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember s ezért védelmébe vette. Valahányszor beszélt vele, nagy zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes születésnapján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőinek. Közben Heródiás leánya bement és táncolt nekik. Nagyon megtetszett Heródesnek és vendégeinek. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még országom felét is.” Az kiment és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” „Keresztelő János fejét” – felelte. Erre visszasietett a királyhoz és előadta kérését: „Azt akarom, hogy tüstént add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király nagyon elszomorodott emiatt, de tekintettel a vendégek előtt tett esküjére, nem akarta azt érvényteleníteni. Azonnal küldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el a fejet. Az elment, lefejezte őt a börtönben és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor ezt tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték a testét és egy sírboltba temették.
Az apostolok visszatérése.
Az apostolok visszatértek Jézushoz és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Erre így szólt: „Jöjjetek félre egy magányos helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy enni sem maradt idejük. Egy magányos helyre eveztek hát, hogy egyedül legyenek. De távozóban sokan látták őket, és megértve szándékukat, gyalog odasiettek a városokból és megelőzték őket.
Az első kenyérszaporítás.
Amikor kiszállt, ott látta a nagy tömeget. Megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, s ennivalót vegyenek maguknak.” Ő azonban így válaszolt: „Adjatok ti nekik enni.” Azok megjegyezték: „Talán menjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy el tudjuk látni őket?” Erre ő megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül.” Körülnéztek és jelentették: „Öt, és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportonként telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Azután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte a kenyereket és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük közt. Mindnyájan ettek és jól is laktak. A kenyérmaradékból és a halakból pedig tizenkét kosarat szedtek tele. A kenyérből ötezer férfi evett.
Jézus a vízen jár.
Ezután nyomban fölszólította tanítványait, hogy szálljanak bárkába és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük volt, az éjszaka negyedik őrváltása idején a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amint meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet, és elkezdtek kiáltozni, mert mindnyájan látták őt és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, s szívük még érzéketlen volt.
Genezáret földjén.
Átérve a túlsó partra, Genezáret földjére jutottak, s ott kikötöttek. Mihelyt kiléptek a bárkából, azonnal fölismerték őt az emberek. Bejárták az egész környéket és ágyastul oda hordták a betegeket, ahol tudomásuk szerint tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak hozzáért, meggyógyult.

Minden fejezet...
1 0