Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Amikor leteltek a tisztulásuknak Mózes Törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak – amint meg van írva az Úr Törvényében: minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve –, és hogy áldozatot mutassanak be az Úr Törvényének előírása szerint: egy pár gerlicét vagy két fiatal galambot.
Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és istenfélő ember volt, várta Izrael vigasztalását, és Szentlélek volt rajta. Azt a kinyilatkoztatást kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a Templomba ment, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a Törvény előírásainak, karjába vette, és így áldotta Istent:

Most elbocsátod, Uram,
szolgádat szavad szerint békességben,
mert meglátta szemem üdvösséged,
amit minden nép szeme láttára megvalósítottál:
a fényt, ami a pogányoknak kinyilatkoztatás,
és népednek, Izraelnek dicsőség.

Apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: „Íme, ő sokak bukására vagy felemelkedésére rendeltetett Izraelben: jelül, amelynek ellene mondanak. A te lelkedet is kard járja majd át. Így lesz nyilvánvalóvá sok szív szándéka.”