Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett.
Egy Lázár nevű, fekélyekkel tele koldus ott feküdt a kapuja előtt.
Szívesen jóllakott volna azzal, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek, és nyaldosták sebeit.
Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok felvitték Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.
Amint a pokolban kínok között felemelte tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.
Ekkor felkiáltott: „Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet, mert gyötrődöm e lángban!”
De Ábrahám így válaszolt: „Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben éppen úgy, mint Lázár a rosszat! Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődöl.
Ezenfelül közöttünk és közöttetek nagy szakadék tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki.”
Ő pedig így szólt: „Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt atyám házához!
Ugyanis van öt testvérem. Figyelmeztesse őket, nehogy ők is idekerüljenek a gyötrelem helyére!”
Ábrahám így válaszolt: „Ott van nekik Mózes, és ott vannak a próféták, hallgassanak azokra!”
De az erre ezt mondta: „Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy el valaki hozzájuk, akkor majd megtérnek.”
Erre ezt felelte neki: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”