18
Miután ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Volt ott egy kert, oda ment be tanítványaival együtt.
Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert Jézus gyakran ment oda tanítványaival. Júdás tehát, miután maga mellé vette a katonák csapatát, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi őröket, odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
Akkor Jézus, mivel tudta, mi minden vár rá, előlépett, és így szólt hozzájuk:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – válaszolták.
– Én vagyok – mondta nekik.
Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” –, visszatántorodtak, és a földre rogytak. Ekkor újra megkérdezte tőlük:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – mondták.
Jézus így szólt:
– Megmondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!
Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.”
Simon Péternél volt egy kard. Előhúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkus volt.
Erre Jézus így szólt Péterhez:
– Tedd hüvelyébe a kardot! Talán ne igyam ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?
A katonák csapata, az ezredes és a zsidók templomőrei ekkor elfogták Jézust, és megkötözték.
Először Annáshoz vitték, aki apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért.”
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába. Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, és szólt az ajtónál álló szolgálónak, és bevitte Pétert. Az ajtónál álló szolgáló ekkor így szólt Péterhez:
– Nem ennek az embernek a tanítványa vagy te is?
– Nem vagyok az – mondta.
Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.
A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki:
– Én nyilvánosan szóltam a világhoz. Mindig a zsinagógában és a Templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, és titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik! Ők jól tudják, mit mondtam.
Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt:
– Így felelsz a főpapnak?
Jézus így válaszolt neki:
– Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?
Annás ezután megkötözve elküldte Kaifáshoz, a főpaphoz.
Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá:
– Ugye te is az ő tanítványa vagy? Ő tagadta, és ezt mondta:
– Nem vagyok az.
A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt:
– Ugye téged is láttalak vele együtt a kertben?
Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.
Jézust Kaifástól a helytartóságra vitték. Hajnal volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus tehát kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte:
– Mivel vádoljátok ezt az embert?
– Ha nem volna gonosztevő – válaszolták –,nem adtuk volna át neked.
– Fogjátok, és ítéljétek el törvényetek szerint! –mondta nekik Pilátus.
– Nekünk senkit sincs jogunk megölni! – válaszolták a zsidók.
Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte, hogy milyen halállal fog meghalni.
Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? – válaszolta Jézus.
– Hát zsidó vagyok én? – mondta Pilátus. – A te néped és a főpapok adtak át nekem téged. Mit tettél?
Jézus így felelt:
– Az én királyi hatalmam nem e világból való. Ha királyi hatalmam ebből a világból való volna, az enyéim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én királyi hatalmam nem innét való.
– Akkor hát mégis király vagy? – kérdezte Pilátus.
Jézus így válaszolt:
– Te mondod, hogy király vagyok – válaszolta Jézus. – Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat szavamra.
– Mi az igazság? – kérdezte Pilátus.
Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk:
– Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét alkalmával. Akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?
Ekkor újra kiáltozni kezdtek:
– Ne őt, hanem Barabást!
Ez a Barabás pedig rabló volt.
19 Akkor Pilátus elvitette és megkorbácsoltatta Jézust. A katonák tövisből koronát fontak, s a fejére tették. Bíborköpenyt adtak rá, odajárultak hozzá, ezt mondták: „Üdvözlégy, zsidók királya!”, és ütéseket mértek rá.
Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk:
– Íme, kihoztam őt nektek, hogy lássátok, semmiféle bűnt nem találok benne.
Ekkor kijött Jézus, rajta a töviskorona és a bíborköpeny. Pilátus így szólt hozzájuk:
– Íme, az ember!
Amint a főpapok és a templomőrök meglátták Jézust, így kiáltoztak:
– Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik:
– Fogjátok ti magatok, és feszítsétek meg ti! Én ugyanis nem találom bűnösnek.
A zsidók így válaszoltak neki:
– Nekünk Törvényünk van, és a Törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.
Amikor Pilátus ezt meghallotta, nagyon megrémült.
Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust:
– Honnan való vagy te?
De Jézus nem válaszolt neki. Pilátus így szólt hozzá:
– Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?
Jézus így válaszolt:
– Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.
Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani.
De a zsidók így kiáltoztak:
– Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Hiszen aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.
Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak, héberül pedig gabbatának neveztek. A húsvéti előkészület napja volt, dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz:
– Íme, a királyotok!
– El vele, el vele, feszítsd meg őt! – kiáltották.
– A királyotokat feszítsem meg? – kérdezte Pilátus.
– Nincs más királyunk, csak a Császár! – válaszolták a főpapok.
Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Azok tehát átvették Jézust.
Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett „Koponya” helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették, és vele másik kettőt jobbról-balról; középen volt Jézus. Pilátus feliratot is készíttetett, és ráerősíttette a keresztre. Ez volt ráírva: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya.” A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, ami héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak:
– Ne hagyd, hogy ez álljon a feliraton: „A zsidók királya!” – hanem ahogy ő mondta: „A zsidók királya vagyok.”
– Amit írtam, megírtam – válaszolta Pilátus.
A katonák pedig, miután keresztre feszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy-egy részt. Fogták az ingét is, de mivel az ing varratlan volt, felülről végig egybeszőve, ezt mondták egymásnak:
– Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!
Így teljesedett be az Írás: Elosztották ruháimat maguk között, és ingemre sorsot vetettek. Ezt tették a katonák.
Jézus keresztjénél ott állt anyja, és anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához:
– Asszony, íme, a te fiad!
Azután így szólt a tanítványhoz:
– Íme, a te anyád!
És ettől az órától fogva magához fogadta őt az a tanítvány.
Ezután Jézus, mivel tudta, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt:
– Szomjazom!
Volt ott egy silány borral teli edény. Izsópra tűztek egy borral átitatott szivacsot, és a szájához tartották. Miután Jézus elfogadta, ezt mondta:
– Elvégeztetett!
És fejét lehajtva, kiadta lelkét.
Mivel az előkészület napja volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak – annál is inkább, mert az a szombat nagy nap volt –, arra kérték hát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsáját az oldalába döfte, ahonnét azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig ezt látta, tanúságot tesz róla, és tanúságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: Csontját ne törjék meg. Az Írásnak egy másik helye pedig így szól: Majd azt fogják nézni, akit átszúrtak.
Ezután Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy százfontnyit. Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogy a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.
20 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Ezért elfutott, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk:
– Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!
Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány előreszaladt – gyorsabban, mint Péter –, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Megérkezett Simon Péter is, aki követte, és bement a sírba. Látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz. Látta, és hitt. Még nem tudták ugyanis, hogy az Írás szerint fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek.
Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba. Látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt. Az egyik fejtől, a másik meg lábtól.
– Asszony, miért sírsz? – kérdezik tőle.
– Mert elvitték az én Uramat – válaszolja –, és nem tudom, hová tették.
Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látja, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
– Asszony, miért sírsz? Kit keresel? – kérdezte Jézus.
Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá:
– Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elmegyek, hogy elhozzam.
– Mária! – mondta neki Jézus.
Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:
– Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.
Jézus így szólt hozzá:
– Ne tartóztass! Még nem mentem fel az Atyához. Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
A magdalai Mária elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat”, és elmondta, mit mondott neki.
Aznap, a hét első napján este ott, ahol összegyűltek a tanítványok, a zsidóktól való félelmükben az ajtókat zárva tartották. Eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
– Béke veletek!
Miután így szólt, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus erre ismét ezt mondta nekik:
– Béke veletek! Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.
Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta:
– Vegyétek a Szentlelket! 23Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akiket megőriztek, azok megmaradnak.
Tamás, egy a Tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor Jézus megjelent. Így szólt hozzá a többi tanítvány:
– Láttuk az Urat.
Ő azonban ezt mondta nekik:
– Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.
Nyolc nappal később ismét odabent voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt:
– Béke veletek!
Azután Tamáshoz fordult:
– Tedd ide az ujjad, és nézd meg a kezem, nyújtsd ide a kezed, és tedd az oldalamra, és ne légy tovább hitetlen, hanem hívő!
Tamás így felelt:
– Én Uram, én Istenem!
Jézus így szólt hozzá:
– Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.
Sok más jelet is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia; és e hitben életetek legyen az ő nevében.
21 Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg. Együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Natanael a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk:
– Elmegyek halászni. Erre ők:
– Mi is veled megyünk.
Kimentek, és beszálltak a bárkába, de aznap éjjel semmit sem fogtak. Amikor megvirradt, Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem tudták, hogy ő az. Jézus ekkor így szólt hozzájuk:
– Gyerekek, nincs valami ennivalótok?
– Nincs – válaszolták.
– Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, és majd találtok! – mondta nekik.
Kivetették, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett:
– Az Úr az!
Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig a bárkán jött ki, magukkal húzva a hallal teli hálót. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. Jézus így szólt hozzájuk:
– Hozzatok a most fogott halakból!
Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.
– Gyertek, egyetek! – mondta nekik Jézus.
A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: „Ki vagy te?” Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus tehát odament, vette a kenyeret és adott nekik, s ugyanúgy halat is. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.
Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez:
– Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezeket a dolgokat?
– Igen, Uram, te ismered irántad való szeretetemet – válaszolja.
– Legeltesd bárányaimat! – mondta neki.
Másodszor is így szólt hozzá:
– Simon, János fia, szeretsz-e engem?
– Igen, Uram, te ismered irántad való szeretetemet – válaszolja.
– Légy pásztora juhaimnak! – mondta neki.
Harmadszor is szólt hozzá:
– Simon, János fia, van benned irántam szeretet? Péter elszomorodott, hogy harmadszor kérdezte tőle: „Van benned irántam szeretet?” Ezért ezt mondta neki:
– Uram, te mindent tudsz; te ismered irántad való szeretetemet.
Jézus így szólt hozzá:
– Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked, amikor fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.
Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. E szavak után így szólt hozzá:
– Kövess engem!
Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Őt látva Péter megkérdezte Jézustól:
– Uram, hát vele mi lesz?
Jézus így szólt hozzá:
– Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te csak kövess engem!
Elterjedt ezért a testvérek között, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem azt mondta neki, „Nem fog meghalni”, hanem ezt: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és írásba foglalta ezeket, és mi tudjuk, hogy tanúságtétele igaz. De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind egytől egyig írásba foglalnák, úgy vélem, hogy maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.
Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert Jézus gyakran ment oda tanítványaival. Júdás tehát, miután maga mellé vette a katonák csapatát, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi őröket, odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
Akkor Jézus, mivel tudta, mi minden vár rá, előlépett, és így szólt hozzájuk:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – válaszolták.
– Én vagyok – mondta nekik.
Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” –, visszatántorodtak, és a földre rogytak. Ekkor újra megkérdezte tőlük:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – mondták.
Jézus így szólt:
– Megmondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!
Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.”
Simon Péternél volt egy kard. Előhúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkus volt.
Erre Jézus így szólt Péterhez:
– Tedd hüvelyébe a kardot! Talán ne igyam ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?
A katonák csapata, az ezredes és a zsidók templomőrei ekkor elfogták Jézust, és megkötözték.
Először Annáshoz vitték, aki apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért.”
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába. Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, és szólt az ajtónál álló szolgálónak, és bevitte Pétert. Az ajtónál álló szolgáló ekkor így szólt Péterhez:
– Nem ennek az embernek a tanítványa vagy te is?
– Nem vagyok az – mondta.
Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.
A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki:
– Én nyilvánosan szóltam a világhoz. Mindig a zsinagógában és a Templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, és titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik! Ők jól tudják, mit mondtam.
Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt:
– Így felelsz a főpapnak?
Jézus így válaszolt neki:
– Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?
Annás ezután megkötözve elküldte Kaifáshoz, a főpaphoz.
Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá:
– Ugye te is az ő tanítványa vagy? Ő tagadta, és ezt mondta:
– Nem vagyok az.
A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt:
– Ugye téged is láttalak vele együtt a kertben?
Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.
Jézust Kaifástól a helytartóságra vitték. Hajnal volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus tehát kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte:
– Mivel vádoljátok ezt az embert?
– Ha nem volna gonosztevő – válaszolták –,nem adtuk volna át neked.
– Fogjátok, és ítéljétek el törvényetek szerint! –mondta nekik Pilátus.
– Nekünk senkit sincs jogunk megölni! – válaszolták a zsidók.
Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte, hogy milyen halállal fog meghalni.
Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? – válaszolta Jézus.
– Hát zsidó vagyok én? – mondta Pilátus. – A te néped és a főpapok adtak át nekem téged. Mit tettél?
Jézus így felelt:
– Az én királyi hatalmam nem e világból való. Ha királyi hatalmam ebből a világból való volna, az enyéim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én királyi hatalmam nem innét való.
– Akkor hát mégis király vagy? – kérdezte Pilátus.
Jézus így válaszolt:
– Te mondod, hogy király vagyok – válaszolta Jézus. – Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat szavamra.
– Mi az igazság? – kérdezte Pilátus.
Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk:
– Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét alkalmával. Akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?
Ekkor újra kiáltozni kezdtek:
– Ne őt, hanem Barabást!
Ez a Barabás pedig rabló volt.
19 Akkor Pilátus elvitette és megkorbácsoltatta Jézust. A katonák tövisből koronát fontak, s a fejére tették. Bíborköpenyt adtak rá, odajárultak hozzá, ezt mondták: „Üdvözlégy, zsidók királya!”, és ütéseket mértek rá.
Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk:
– Íme, kihoztam őt nektek, hogy lássátok, semmiféle bűnt nem találok benne.
Ekkor kijött Jézus, rajta a töviskorona és a bíborköpeny. Pilátus így szólt hozzájuk:
– Íme, az ember!
Amint a főpapok és a templomőrök meglátták Jézust, így kiáltoztak:
– Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik:
– Fogjátok ti magatok, és feszítsétek meg ti! Én ugyanis nem találom bűnösnek.
A zsidók így válaszoltak neki:
– Nekünk Törvényünk van, és a Törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.
Amikor Pilátus ezt meghallotta, nagyon megrémült.
Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust:
– Honnan való vagy te?
De Jézus nem válaszolt neki. Pilátus így szólt hozzá:
– Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?
Jézus így válaszolt:
– Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.
Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani.
De a zsidók így kiáltoztak:
– Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Hiszen aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.
Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak, héberül pedig gabbatának neveztek. A húsvéti előkészület napja volt, dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz:
– Íme, a királyotok!
– El vele, el vele, feszítsd meg őt! – kiáltották.
– A királyotokat feszítsem meg? – kérdezte Pilátus.
– Nincs más királyunk, csak a Császár! – válaszolták a főpapok.
Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Azok tehát átvették Jézust.
Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett „Koponya” helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették, és vele másik kettőt jobbról-balról; középen volt Jézus. Pilátus feliratot is készíttetett, és ráerősíttette a keresztre. Ez volt ráírva: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya.” A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, ami héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak:
– Ne hagyd, hogy ez álljon a feliraton: „A zsidók királya!” – hanem ahogy ő mondta: „A zsidók királya vagyok.”
– Amit írtam, megírtam – válaszolta Pilátus.
A katonák pedig, miután keresztre feszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy-egy részt. Fogták az ingét is, de mivel az ing varratlan volt, felülről végig egybeszőve, ezt mondták egymásnak:
– Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!
Így teljesedett be az Írás: Elosztották ruháimat maguk között, és ingemre sorsot vetettek. Ezt tették a katonák.
Jézus keresztjénél ott állt anyja, és anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához:
– Asszony, íme, a te fiad!
Azután így szólt a tanítványhoz:
– Íme, a te anyád!
És ettől az órától fogva magához fogadta őt az a tanítvány.
Ezután Jézus, mivel tudta, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt:
– Szomjazom!
Volt ott egy silány borral teli edény. Izsópra tűztek egy borral átitatott szivacsot, és a szájához tartották. Miután Jézus elfogadta, ezt mondta:
– Elvégeztetett!
És fejét lehajtva, kiadta lelkét.
Mivel az előkészület napja volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak – annál is inkább, mert az a szombat nagy nap volt –, arra kérték hát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsáját az oldalába döfte, ahonnét azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig ezt látta, tanúságot tesz róla, és tanúságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: Csontját ne törjék meg. Az Írásnak egy másik helye pedig így szól: Majd azt fogják nézni, akit átszúrtak.
Ezután Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy százfontnyit. Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogy a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.
20 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Ezért elfutott, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk:
– Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!
Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány előreszaladt – gyorsabban, mint Péter –, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Megérkezett Simon Péter is, aki követte, és bement a sírba. Látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz. Látta, és hitt. Még nem tudták ugyanis, hogy az Írás szerint fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek.
Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba. Látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt. Az egyik fejtől, a másik meg lábtól.
– Asszony, miért sírsz? – kérdezik tőle.
– Mert elvitték az én Uramat – válaszolja –, és nem tudom, hová tették.
Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látja, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
– Asszony, miért sírsz? Kit keresel? – kérdezte Jézus.
Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá:
– Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elmegyek, hogy elhozzam.
– Mária! – mondta neki Jézus.
Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:
– Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.
Jézus így szólt hozzá:
– Ne tartóztass! Még nem mentem fel az Atyához. Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
A magdalai Mária elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat”, és elmondta, mit mondott neki.
Aznap, a hét első napján este ott, ahol összegyűltek a tanítványok, a zsidóktól való félelmükben az ajtókat zárva tartották. Eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
– Béke veletek!
Miután így szólt, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus erre ismét ezt mondta nekik:
– Béke veletek! Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.
Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta:
– Vegyétek a Szentlelket! 23Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akiket megőriztek, azok megmaradnak.
Tamás, egy a Tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor Jézus megjelent. Így szólt hozzá a többi tanítvány:
– Láttuk az Urat.
Ő azonban ezt mondta nekik:
– Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.
Nyolc nappal később ismét odabent voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt:
– Béke veletek!
Azután Tamáshoz fordult:
– Tedd ide az ujjad, és nézd meg a kezem, nyújtsd ide a kezed, és tedd az oldalamra, és ne légy tovább hitetlen, hanem hívő!
Tamás így felelt:
– Én Uram, én Istenem!
Jézus így szólt hozzá:
– Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.
Sok más jelet is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia; és e hitben életetek legyen az ő nevében.
21 Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg. Együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Natanael a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk:
– Elmegyek halászni. Erre ők:
– Mi is veled megyünk.
Kimentek, és beszálltak a bárkába, de aznap éjjel semmit sem fogtak. Amikor megvirradt, Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem tudták, hogy ő az. Jézus ekkor így szólt hozzájuk:
– Gyerekek, nincs valami ennivalótok?
– Nincs – válaszolták.
– Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, és majd találtok! – mondta nekik.
Kivetették, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett:
– Az Úr az!
Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig a bárkán jött ki, magukkal húzva a hallal teli hálót. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. Jézus így szólt hozzájuk:
– Hozzatok a most fogott halakból!
Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.
– Gyertek, egyetek! – mondta nekik Jézus.
A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: „Ki vagy te?” Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus tehát odament, vette a kenyeret és adott nekik, s ugyanúgy halat is. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.
Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez:
– Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezeket a dolgokat?
– Igen, Uram, te ismered irántad való szeretetemet – válaszolja.
– Legeltesd bárányaimat! – mondta neki.
Másodszor is így szólt hozzá:
– Simon, János fia, szeretsz-e engem?
– Igen, Uram, te ismered irántad való szeretetemet – válaszolja.
– Légy pásztora juhaimnak! – mondta neki.
Harmadszor is szólt hozzá:
– Simon, János fia, van benned irántam szeretet? Péter elszomorodott, hogy harmadszor kérdezte tőle: „Van benned irántam szeretet?” Ezért ezt mondta neki:
– Uram, te mindent tudsz; te ismered irántad való szeretetemet.
Jézus így szólt hozzá:
– Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked, amikor fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.
Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. E szavak után így szólt hozzá:
– Kövess engem!
Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Őt látva Péter megkérdezte Jézustól:
– Uram, hát vele mi lesz?
Jézus így szólt hozzá:
– Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te csak kövess engem!
Elterjedt ezért a testvérek között, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem azt mondta neki, „Nem fog meghalni”, hanem ezt: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és írásba foglalta ezeket, és mi tudjuk, hogy tanúságtétele igaz. De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind egytől egyig írásba foglalnák, úgy vélem, hogy maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.
Jegyzetek
20,23
Megtartva az Örökkévaló cselekvésére utaló szenvedő szerkezetet (passivum divinum) a mondat első fele így hangzik:
„Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azoknak megbocsáttatnak.” A viszonylag elterjedt fordítás („Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad”), úgy tűnik, hogy a Mt 16,19 („Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit föloldasz a földön, föl lesz oldozva a mennyekben is”) fényében értelmezi a Jn 20,23-at. Hangsúlyoznunk kell, hogy a Jn 20,23 fordításától független annak az érvénye, hogy a Katolikus Egyház a Trentói Zsinat állásfoglalása értelmében a bűnbánat szentségére vonatkoztatja a Jn 20,23 szövegét.