16
Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
A zsinagógákból kizárnak majd titeket. Igen, eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot tesz.
Mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.
Én pedig azért mondtam ezt nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek.
Azért nem mondtam ezt nektek kezdettől fogva, mert veletek voltam. Most visszatérek Ahhoz, aki küldött engem, mégsem kérdezi tőlem közületek senki: „Hová térsz vissza?” Mivel ezeket mondtam nektek, szomorúság töltötte el szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, nem jön el hozzátok a Pártfogó, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, megcáfolja a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében. A bűn az, hogy nem hisznek bennem; az igazság, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig, hogy e világ Fejedelme elítéltetett.
Még sok mindent kell nektek mondanom, de most nem tudjátok elviselni. Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Ő ugyanis nem magától szól, hanem arról fog szólni, amiket majd hall, és eljövendő dolgokat közöl majd veletek. Ő engem fog megdicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt közli veletek. Mindaz, ami az Atyáé, az az enyém. Ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt közli majd veletek.
Egy kis idő még, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem. Akkor tanítványai közül néhányan ezt mondták egymásnak:
– Mit is mond nekünk? „Egy kis idő, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem?” És ez mit jelent: „Visszatérek az Atyához?”
Így szóltak tehát egymáshoz:
– Mi ez a „kis idő”? Nem tudjuk, miről beszél.
Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik:
– Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: „Egy kis idő, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem?” Bizony, bizony, mondom nektek, ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örvendezik; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.
Azon a napon nem kérdeztek tőlem többé semmit. Bizony, bizony, mondom nektek, bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben. Kérjetek és megkapjátok! Így örömötök teljes lesz.
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek, de eljön az óra, amikor többé már nem hasonlatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát. Azon a napon majd az én nevemben kértek. Ennek ellenére nem mondom nektek, hogy én majd közbenjárok az Atyánál értetek, ugyanis maga az Atya szeret benneteket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy Istentől jöttem. Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba. Most elhagyom a világot, és ismét az Atyához megyek.
Ekkor így szólnak hozzá tanítványai:
– Íme, most nyíltan beszélsz, és nem hasonlatokban. Most már tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy bárki is kérdőre vonjon. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.
Jézus így válaszolt:
– Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga útján, és engem egyedül hagytok. Mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam nektek, hogy bennem találjatok békét. A világban szorongattatásban lesz részetek, de bízzatok: én legyőztem a világot!
17 Miután Jézus ezeket mondta, tekintetét az égre emelve így szólt:
– Atyám, eljött az óra! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú megdicsőítsen téged, és mivel hatalmat adtál neki minden halandó fölött, örök életet adjon mindazoknak, akiket neki adtál. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy véghezvittem azt a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.
Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van. A szavakat ugyanis, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Értük járok közben. Nem a világért járok közben, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tiéd, és ami a tiéd, az az enyém, és én megdicsőültem őbennük. Többé már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig hozzád megyek. Szent Atyám, őrizd meg őket a Nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek annak erejében, ahogy mi egyek vagyunk! Amikor velük voltam, megőriztem őket a Nevedben, amelyet nekem adtál, és megvédtem őket, és senki sem kárhozott el közülük – hogy beteljesedjék az Írás –, csak a kárhozat fia. Most hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azért járok közben, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a Gonosztól. Nem a világból valók, mert én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban! A te igéd igazság! Amiért engem a világba küldtél, úgy én is a világba küldtem őket. Értük szentelem magam, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
De nemcsak értük járok közben, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek majd bennem.
Legyenek mindannyian eggyé annak erejében, ahogy te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned! Ők is legyenek bennünk, hogy elhiggye a világ: te küldtél engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk. Én bennük és te bennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél engem, és hogy úgy szeretted őket, ahogy engem szerettél.
Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ teremtése előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük Nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.
18 Miután ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Volt ott egy kert, oda ment be tanítványaival együtt.
Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert Jézus gyakran ment oda tanítványaival. Júdás tehát, miután maga mellé vette a katonák csapatát, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi őröket, odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
Akkor Jézus, mivel tudta, mi minden vár rá, előlépett, és így szólt hozzájuk:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – válaszolták.
– Én vagyok – mondta nekik.
Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” –, visszatántorodtak, és a földre rogytak. Ekkor újra megkérdezte tőlük:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – mondták.
Jézus így szólt:
– Megmondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!
Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.”
Simon Péternél volt egy kard. Előhúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkus volt.
Erre Jézus így szólt Péterhez:
– Tedd hüvelyébe a kardot! Talán ne igyam ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?
A katonák csapata, az ezredes és a zsidók templomőrei ekkor elfogták Jézust, és megkötözték.
Először Annáshoz vitték, aki apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért.”
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába. Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, és szólt az ajtónál álló szolgálónak, és bevitte Pétert. Az ajtónál álló szolgáló ekkor így szólt Péterhez:
– Nem ennek az embernek a tanítványa vagy te is?
– Nem vagyok az – mondta.
Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.
A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki:
– Én nyilvánosan szóltam a világhoz. Mindig a zsinagógában és a Templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, és titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik! Ők jól tudják, mit mondtam.
Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt:
– Így felelsz a főpapnak?
Jézus így válaszolt neki:
– Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?
Annás ezután megkötözve elküldte Kaifáshoz, a főpaphoz.
Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá:
– Ugye te is az ő tanítványa vagy? Ő tagadta, és ezt mondta:
– Nem vagyok az.
A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt:
– Ugye téged is láttalak vele együtt a kertben?
Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.
Jézust Kaifástól a helytartóságra vitték. Hajnal volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus tehát kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte:
– Mivel vádoljátok ezt az embert?
– Ha nem volna gonosztevő – válaszolták –,nem adtuk volna át neked.
– Fogjátok, és ítéljétek el törvényetek szerint! –mondta nekik Pilátus.
– Nekünk senkit sincs jogunk megölni! – válaszolták a zsidók.
Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte, hogy milyen halállal fog meghalni.
Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? – válaszolta Jézus.
– Hát zsidó vagyok én? – mondta Pilátus. – A te néped és a főpapok adtak át nekem téged. Mit tettél?
Jézus így felelt:
– Az én királyi hatalmam nem e világból való. Ha királyi hatalmam ebből a világból való volna, az enyéim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én királyi hatalmam nem innét való.
– Akkor hát mégis király vagy? – kérdezte Pilátus.
Jézus így válaszolt:
– Te mondod, hogy király vagyok – válaszolta Jézus. – Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat szavamra.
– Mi az igazság? – kérdezte Pilátus.
Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk:
– Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét alkalmával. Akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?
Ekkor újra kiáltozni kezdtek:
– Ne őt, hanem Barabást!
Ez a Barabás pedig rabló volt.
Azért nem mondtam ezt nektek kezdettől fogva, mert veletek voltam. Most visszatérek Ahhoz, aki küldött engem, mégsem kérdezi tőlem közületek senki: „Hová térsz vissza?” Mivel ezeket mondtam nektek, szomorúság töltötte el szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, nem jön el hozzátok a Pártfogó, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, megcáfolja a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében. A bűn az, hogy nem hisznek bennem; az igazság, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig, hogy e világ Fejedelme elítéltetett.
Még sok mindent kell nektek mondanom, de most nem tudjátok elviselni. Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Ő ugyanis nem magától szól, hanem arról fog szólni, amiket majd hall, és eljövendő dolgokat közöl majd veletek. Ő engem fog megdicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt közli veletek. Mindaz, ami az Atyáé, az az enyém. Ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt közli majd veletek.
Egy kis idő még, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem. Akkor tanítványai közül néhányan ezt mondták egymásnak:
– Mit is mond nekünk? „Egy kis idő, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem?” És ez mit jelent: „Visszatérek az Atyához?”
Így szóltak tehát egymáshoz:
– Mi ez a „kis idő”? Nem tudjuk, miről beszél.
Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik:
– Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: „Egy kis idő, és nem láttok engem, aztán ismét egy kis idő, és megláttok majd engem?” Bizony, bizony, mondom nektek, ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örvendezik; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.
Azon a napon nem kérdeztek tőlem többé semmit. Bizony, bizony, mondom nektek, bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben. Kérjetek és megkapjátok! Így örömötök teljes lesz.
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek, de eljön az óra, amikor többé már nem hasonlatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát. Azon a napon majd az én nevemben kértek. Ennek ellenére nem mondom nektek, hogy én majd közbenjárok az Atyánál értetek, ugyanis maga az Atya szeret benneteket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy Istentől jöttem. Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba. Most elhagyom a világot, és ismét az Atyához megyek.
Ekkor így szólnak hozzá tanítványai:
– Íme, most nyíltan beszélsz, és nem hasonlatokban. Most már tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy bárki is kérdőre vonjon. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.
Jézus így válaszolt:
– Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga útján, és engem egyedül hagytok. Mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam nektek, hogy bennem találjatok békét. A világban szorongattatásban lesz részetek, de bízzatok: én legyőztem a világot!
17 Miután Jézus ezeket mondta, tekintetét az égre emelve így szólt:
– Atyám, eljött az óra! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú megdicsőítsen téged, és mivel hatalmat adtál neki minden halandó fölött, örök életet adjon mindazoknak, akiket neki adtál. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy véghezvittem azt a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.
Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van. A szavakat ugyanis, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Értük járok közben. Nem a világért járok közben, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tiéd, és ami a tiéd, az az enyém, és én megdicsőültem őbennük. Többé már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig hozzád megyek. Szent Atyám, őrizd meg őket a Nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek annak erejében, ahogy mi egyek vagyunk! Amikor velük voltam, megőriztem őket a Nevedben, amelyet nekem adtál, és megvédtem őket, és senki sem kárhozott el közülük – hogy beteljesedjék az Írás –, csak a kárhozat fia. Most hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azért járok közben, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a Gonosztól. Nem a világból valók, mert én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban! A te igéd igazság! Amiért engem a világba küldtél, úgy én is a világba küldtem őket. Értük szentelem magam, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
De nemcsak értük járok közben, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek majd bennem.
Legyenek mindannyian eggyé annak erejében, ahogy te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned! Ők is legyenek bennünk, hogy elhiggye a világ: te küldtél engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk. Én bennük és te bennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél engem, és hogy úgy szeretted őket, ahogy engem szerettél.
Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ teremtése előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük Nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.
18 Miután ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Volt ott egy kert, oda ment be tanítványaival együtt.
Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert Jézus gyakran ment oda tanítványaival. Júdás tehát, miután maga mellé vette a katonák csapatát, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi őröket, odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
Akkor Jézus, mivel tudta, mi minden vár rá, előlépett, és így szólt hozzájuk:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – válaszolták.
– Én vagyok – mondta nekik.
Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” –, visszatántorodtak, és a földre rogytak. Ekkor újra megkérdezte tőlük:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – mondták.
Jézus így szólt:
– Megmondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!
Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.”
Simon Péternél volt egy kard. Előhúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkus volt.
Erre Jézus így szólt Péterhez:
– Tedd hüvelyébe a kardot! Talán ne igyam ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?
A katonák csapata, az ezredes és a zsidók templomőrei ekkor elfogták Jézust, és megkötözték.
Először Annáshoz vitték, aki apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért.”
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába. Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, és szólt az ajtónál álló szolgálónak, és bevitte Pétert. Az ajtónál álló szolgáló ekkor így szólt Péterhez:
– Nem ennek az embernek a tanítványa vagy te is?
– Nem vagyok az – mondta.
Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.
A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki:
– Én nyilvánosan szóltam a világhoz. Mindig a zsinagógában és a Templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, és titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik! Ők jól tudják, mit mondtam.
Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt:
– Így felelsz a főpapnak?
Jézus így válaszolt neki:
– Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?
Annás ezután megkötözve elküldte Kaifáshoz, a főpaphoz.
Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá:
– Ugye te is az ő tanítványa vagy? Ő tagadta, és ezt mondta:
– Nem vagyok az.
A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt:
– Ugye téged is láttalak vele együtt a kertben?
Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.
Jézust Kaifástól a helytartóságra vitték. Hajnal volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus tehát kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte:
– Mivel vádoljátok ezt az embert?
– Ha nem volna gonosztevő – válaszolták –,nem adtuk volna át neked.
– Fogjátok, és ítéljétek el törvényetek szerint! –mondta nekik Pilátus.
– Nekünk senkit sincs jogunk megölni! – válaszolták a zsidók.
Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte, hogy milyen halállal fog meghalni.
Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? – válaszolta Jézus.
– Hát zsidó vagyok én? – mondta Pilátus. – A te néped és a főpapok adtak át nekem téged. Mit tettél?
Jézus így felelt:
– Az én királyi hatalmam nem e világból való. Ha királyi hatalmam ebből a világból való volna, az enyéim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én királyi hatalmam nem innét való.
– Akkor hát mégis király vagy? – kérdezte Pilátus.
Jézus így válaszolt:
– Te mondod, hogy király vagyok – válaszolta Jézus. – Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat szavamra.
– Mi az igazság? – kérdezte Pilátus.
Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk:
– Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét alkalmával. Akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?
Ekkor újra kiáltozni kezdtek:
– Ne őt, hanem Barabást!
Ez a Barabás pedig rabló volt.