12
Egy nagy jel tűnt fel a mennyben: egy asszony. Öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.
Áldott állapotban van. Szülési fájdalmában és gyötrelmében kiáltozott.
Akkor egy másik jel tűnt fel a mennyben: íme, egy nagy tűzpiros sárkány. Hét feje, tíz szarva, s mindegyik fején korona.
Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, felfalja gyermekét.
Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával pásztorolja mind a nemzeteket. Gyermekét fölkapták, és Istenhez és az ő trónjához vitték.
Az asszony a pusztába menekült, ahol Isten helyet készített számára, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.
Nagy harc tört ki a mennyben. Mihály és angyalai küzdöttek a sárkánnyal. A sárkány és angyalai fölvették a küzdelmet, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra többé hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, akit Ördögnek és Sátánnak hívnak, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. Ekkor harsány hangot hallottam a mennyben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, és nem kímélték életüket mindhalálig.
Ezért örvendezzetek, mennyek, és ti, bennük lakók! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok ment le az Ördög nagy haraggal. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.”
Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába röpüljön, a helyére, ahol majd a kígyótól távol három és fél időn át táplálják. Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót. A sárkány haragra gerjedt az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, azokkal, aki megtartják Isten parancsait, és kitartanak Jézus tanúsága mellett. És megállt a tenger fövenyén.
13 Ekkor láttam, hogy a tengerből egy vadállat jön fel. Tíz szarva volt és hét feje, szarvain tíz korona, fején meg istenkáromló név. A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába mint a medvéé, szája pedig mint az oroszlán szája. A sárkány neki adta erejét, trónját és nagy hatalmát. Az egyik feje mintha halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult.
Az egész föld csodálattal követte a vadállatot, és leborultak a sárkány előtt, mivel hatalmat adott a vadállatnak, és leborultak a vadállat előtt, mondván: „Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?”
Gőgös és káromló szájat kapott és hatalmat, hogy negyvenkét hónapig cselekedjék. Káromlásra nyitotta száját Isten ellen, és káromolta nevét, hajlékát és a menny lakóit. Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket, és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre. A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva a megölt Bárány életkönyvébe, mind leborulnak majd előtte.
Akinek van füle, hallja meg! Akinek fogságba kell mennie, fogságba megy; akinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van szükség a szentek állhatatosságára és hitére.
Akkor láttam, hogy egy másik vadállat jön elő a földből. Két szarva volt, mint egy báránynak, de úgy beszélt, mint egy sárkány. Az első vadállat minden hatalmát gyakorolja annak jelenlétében, és ráveszi a földet és lakóit, hogy imádják az első vadállatot, amelyik meggyógyult halálos sebéből. Nagy csodajeleket visz végbe. Még tüzet is képes lehívni a mennyből az emberek szeme láttára. A föld lakóit megtéveszti a csodajelekkel, amelyeket a vadállat jelenlétében véghezvihet. Ráveszi a föld lakóit, hogy állítsanak szobrot a vadállatnak, amelyet megsebzett a kard, de életre kelt.
Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy beszéljen a vadállat szobra, és hogy megölesse mindazokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt. Rávesz mindenkit, kicsit és nagyot, gazdagot és szegényt, szabadot és rabszolgát, hogy egy bélyeget tegyenek a jobb kezükre vagy a homlokukra, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a bélyeget: a vadállat nevét vagy nevének a számát.
Itt van szükség a bölcsességre! Aki értelmes, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat!
14 Láttam, íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén és vele a száznegyvennégyezer, akiknek a homlokára van írva az ő és az ő Atyjának a neve. Aztán hangot hallottam a mennyből. Olyat, mint nagy vizek zúgása vagy mint egy hatalmas mennydörgés robaja. A hang, amit hallottam, olyan volt, mint amikor hárfások pengetik a hárfájukat. Énekelnek valamit, egy új éneket a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Senki sem tudta megtanulni az éneket, csak a föld lakói közül megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek, és követik a Bárányt, bárhová megy is. Ők a megváltottak az emberek közül: a termés zsengéje Isten és a Bárány számára. Ajkukon nincs hazugság: feddhetetlenek.
Aztán láttam, hogy egy másik angyal repül az ég zenitjén. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Nagy hangon mondta:
„Féljétek Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le a menny, a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!” Egy másik, a második angyal követte, aki ezt mondta: „Elesett, elesett a nagy Babilon, aki paráznasága tüzes borával megrészegítette mind a népeket!”
Egy harmadik angyal követte őket, aki nagy hangon mondta: „Aki leborul a vadállat és szobra előtt, és homlokán vagy kezén viseli bélyegét, az inni fog Isten haragjának borából, amelyet hígítatlanul töltött haragja kelyhébe; és kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány előtt.
Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké; és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal azok, akik leborulnak a vadállat és szobra előtt, és viselik nevének bélyegét.”
Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják Isten parancsait és a Jézusba vetett hitet.
Erre hangot hallottam a mennyből: „Írd! Mostantól fogva boldogok a holtak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket!”
Ekkor láttam, íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. A szentélyből egy másik angyal jött ki, és nagy hangon kiáltott a felhőn ülőnek: „Ereszd neki sarlódat, és arass, mert eljött az aratás ideje, és az aratnivaló már érett a földön!”
A felhőn ülő a földre dobta sarlóját, és learatta a földet.
Egy másik angyal jött ki a szentélyből. Nála is éles sarló volt. Egy harmadik angyal, akinek a tűz fölött volt hatalma, előlépett az oltártól, és nagy hangon szólt annak, akinél az éles sarló volt: „Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek!” Az angyal a földre dobta sarlóját, leszüretelte a föld szőlőjét, és bedobta Isten haragjának hatalmas sajtójába. 20A borsajtót a városon kívül kitaposták, és ezerhatszáz stadiumnyira annyi vér folyt ki belőle, hogy a lovaknak a zablájukig ért.
15 Egy másik nagy és csodálatos jelet láttam a mennyben: hét angyalt, akikre hét csapás volt bízva, a végső csapások, mert ezekkel kimerül Isten haragja.
Olyasmit láttam, mint egy tűzzel kevert üvegtenger, és azok, akik legyőzték a vadállatot, a szobrát és nevének számát, ott álltak az üvegtengeren, s a kezükben mennyei hárfák. Mózesnek, Isten szolgájának és a Báránynak az énekét énekelték: Nagyok és csodálatosak tetteid, Urunk, mindenható Isten! Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya. Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön, és leborul színed előtt, mert ítéleteid nyilvánvalóvá lettek.”
Ezek után láttam, hogy megnyílt a mennyben a tanúságtétel sátrának a szentélye, és kijött a szentélyből a hét angyal, akinél a hét csapás volt. Ragyogó, színtiszta vászonruhába voltak öltözve, mellükön aranyöv. A négy közül az egyik élőlény a hét angyalnak hét aranycsészét adott. Ezek az örökkön-örökké élő Isten haragjával voltak tele. A szentély megtelt Isten dicsőségének és hatalmának a füstjével, és senki sem léphetett be a szentélybe addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett.

Jegyzetek
14,20 1 stadium = 185 méter.