Harmadik látomás: istenellenes hatalmak
Az asszony és a sárkány.
12 Az égen nagy jel tűnt föl: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Mivel áldott állapotban volt, fájdalmában és szülési gyötrelmeiben kiáltozott. Akkor egy másik jel tűnt föl az égen: egy nagy tűzvörös sárkány. Hét feje és tíz szarva volt, fejein pedig hét királyi korona. Farka lesöpörte és földre sodorta az ég csillagainak harmadrészét. A sárkány odaállt a vajúdó asszony elé, hogy mihelyt szül, fölfalja gyermekét. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővelkormányozza az összes nemzeteket. A gyermeket elragadták és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztába menekült, ahol egy Istentől előkészített helyet talált, hogy ott ezerkétszázhatvan napig táplálják.
Mihály legyőzi a sárkányt.
Akkor (nagy) harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni és nem maradt számukra hely a mennyben. Letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A földre taszították, és vele együtt lezuhantak angyalai is. Erre harsány hangot hallottam a mennyben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és királysága, s Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. Legyőzték őt a Bárány vérével és tanúságának szavával, mert nem kímélték életüket mindhalálig. Örvendezzetek hát mennyek és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le az ördög nagy haraggal. Tudja, hogy csak kevés ideje van.”Az asszony megmenekülése.
Mikor a sárkány látta, hogy letaszították a földre, üldözni kezdte az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszonynak két nagy sasszárnyat adtak, hogy a pusztába röpüljön, saját helyére, ahol távol a kígyótól egy évig, két évig és félévig gondját viseljék. A kígyó torkából akkora vízsugarat lövellt az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodortassa az árral. De a föld megsegítette az asszonyt: föltárta gyomrát és elnyelte a sárkány torkából áradó vizet. Erre a sárkány haragra lobbant az asszony ellen és harcba szállt többi gyermekével, akik megtartják Isten parancsait és kitartanak tanúságukban Jézus mellett. Kiállt a tenger partjára.A tengeri vadállat.
13 Akkor láttam, hogy egy vadállat bukkan föl a tengerből. Hét feje és tíz szarva volt, szarvain tíz királyi korona, fejein pedig istenkáromló nevek. Ez a vadállat, melyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába olyan, mint a medvéé, szája pedig, mint az oroszláné. A sárkány neki adta erejét, trónját, s nagy hatalmat is. (Úgy tűnt), mintha egyik feje halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálattal nézte a vadállatot, és imádta a sárkányt, mivel hatalmat adott a vadállatnak. Imádták a vadállatot is és így kiáltottak: „Ki mérhető a vadállathoz? Ki tudja fölvenni a küzdelmet vele?” Nagyzoló és káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. Káromlásra nyitotta száját Isten ellen: káromolta nevét, hajlékát és a menny lakóit. Azt is megengedték neki, hogy harcot indítson a szentek ellen és legyőzze őket. Sőt hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött. Imádni fogják őt a föld lakói mind, akiknek neve nem áll a világ kezdete óta a megölt Bárány életkönyvében. Akinek füle van, hallja meg! Aki mást fogságba hurcol, fogságba kerül, aki karddal öl, kardélen hull el. Ez az alapja a szentek állhatatosságának és hűségének.A szárazföldi vadállat.
Akkor láttam, hogy egy másik vadállat emelkedik ki a szárazföldből. Két szarva volt, mint a kosnak, de úgy ordított, mint a sárkány. Az első vadállat színe előtt annak minden hatalmát gyakorolta és rábírta a föld minden lakóját, hogy imádja az első vadállatot, amelynek meggyógyult halálos sebe. Nagy csodajeleket művelt, az emberek szeme láttára tüzet bocsátott le az égből. E csodákkal, melyeket a vadállat színe előtt művelhetett, megtévesztette a föld lakóit és rábírta őket arra, hogy szobrot állítsanak a vadállatnak, mely kardéltől sebesült, de fölépült. Hatalmat kapott arra is, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra és megölje azokat, akik nem imádják. Elrendelte, hogy mindenkinek: kicsinek-nagynak,szegénynek-gazdagnak, szabadnak és szolgának jelöljék meg jobb karját vagy homlokát, s hogy Senki se adhasson, vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének számát. Ez itt a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám az: hatszázhatvanhat.
A Bárány és kísérete.
14 Akkor láttam, hogy a Bárány ott állt Sion hegyén. Vele volt a száznegyvennégyezer, akik homlokukon viselték az ő nevét és Atyjának nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását s mint erős mennydörgés robaját. A szózat, melyet hallottam, úgy hangzott, mint mikor a hárfások hárfáikat pengetik. Új éneket énekeltek a trón, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, hanem szüzek maradtak. A Bárány nyomában járnak, bárhová megy. Ők a megváltottak az emberek közül, zsengéi Istennek és a Báránynak. Ajkukon nincsen hazugság, szeplőtelenül állnak (Isten trónja előtt).Az ítélet három angyala.
Akkor láttam, hogy egy másik angyal száll az ég magasán. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld lakóinak: minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Harsány hangon kiáltotta „Féljétek Istent s dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája. Imádjátok őt: az ég, a föld, a tenger és a vízforrások alkotóját.” Egy másik angyal követte, aki így kiáltott: „Összedőlt, összedőlt a nagy Babilon, mely paráznaságának tüzes borával ittassá tett minden nemzetet.” Egy harmadik angyal is követte őket. Harsány hangon kiáltotta az is: „Aki imádja a vadállatot és szobrát, vagy aki viseli jelét homlokán vagy kezén, az inni fog Isten tüzes borából, melyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe. Tűz és kénkő fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének füstje fölszáll örökkön-örökké. Nem lesz nyugalma sem éjjel, sem nappal, mert imádta a vadállatot és szobrát, és viselte nevének jelét. Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik kitartanak Isten parancsai és Jézus hite mellett.” Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd föl: mostantól fogva boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Így van, mondja a Lélek: pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”Az aratás három angyala.
Folytatódott látomásom. Fehér felhőt láttam, a felhőn ember fiához hasonló ült. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból és harsány hangon kiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat és arass! Itt az aratás ideje, már érett a vetés a földön.” A felhőn ülő sarlóját a földre hajította és learatta a földet. Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz fölött. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlejének fürtjeit, mert beért már a szeme.” Az angyal lehajította éles metszőkését a földre, leszüretelte a föld szőlőjét és Isten haragjának nagy sajtójába vetette. A sajtót a városon kívül kitaposták. Annyi vér folyt ki a sajtóból, hogy a lovak zablájáig ért, ezerhatszáz stádiumnyira.Negyedik látomás: Isten haragjának hét csészéje
Hét angyal átveszi a hét csészét.
15 Akkor egy másik csodálatos nagy jelet láttam az égen: hét angyalt, akinél a hét végső csapás volt. Általuk teljesedik be Isten haragja. Tűzben játszó, üvegként csillogó tengert láttam. Akik legyőzték a vadállatot, az ő szobrát és nevének számát, ott álltak Isten hárfáival az üvegtengeren. Mózesnek, Isten szolgájának, és a Báránynak énekét énekelték: „Műveid csodálatosan nagyok, Uram,mindenható Isten!
Utaid igazságosak és igazak,
nemzetek Királya! Ki ne félne téged, Uram?
Ki ne magasztalná nevedet?
Te egyedül vagy szent!
Minden pogány nemzet színed elé borul,
ítéleteid nyilvánvalóvá váltak!” Ezután láttam, hogy megnyílt a szövetség sátrának mennyei temploma. A templomból hét angyal lépett ki a hét csapással. Tiszta fehér gyolcsba voltak öltözve, mellük aranyövvel övezve. A négy élőlény egyike a hét angyalnak hét aranycsészét adott, tele az örökkön-örökké élő Isten haragjával. Erre a templomot betöltötte Isten dicsőségének és hatalmának füstje. Senki sem léphetett be a templomba, míg be nem teljesedett a hét angyal hét csapása.