2
Azután tizennégy év múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is.
Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük – külön a tekintéllyel bírók elé – tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fussak vagy futottam légyen.
Még a velem lévő Tituszt sem kényszerítette senki arra, hogy körülmetélkedjék, pedig görögnek született.
4Ami a befurakodott áltestvéreket illeti, akik csak azért férkőztek közénk, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így szolgaságba taszítsanak minket,…
ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra. 6Azok pedig, akik tekintéllyel bíróknak számítanak – hogy egykor mik voltak, azzal nem törődöm; Istennél nincs részrehajlás…–, ezek a tekintéllyel bírók engem semmire sem köteleztek. Ellenkezőleg, elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké. Mert aki Péter által a körülmetéltek közötti apostolkodásban munkálkodott, az munkálkodott általam is a pogányok között. Amikor Jakab, Kéfás meg János – akiket „oszlopok”-nak tartanak – felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösségvállalás jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz forduljunk, ők pedig a körülmetéltekhez. Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről. Pontosan ez az, amin fáradozom.
Amikor azonban Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis néhányan odajöttek volna Jakabtól, együtt szokott étkezni a pogányokkal. De amikor ezek odajöttek, visszahúzódott, és elkülönült, mert félt a körülmetéltektől. Több zsidó is vele együtt képmutató módon viselkedett, sőt még Barnabás is az ő képmutatásukba sodródott. Amikor pedig láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat arra, hogy úgy éljenek, mint a zsidók?”
Mi zsidónak születtünk, és nem bűnös pogánynak. Tudjuk, hogy az ember nem azért igazul meg, mert megteszi a Törvény előírásait, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által. Azért vetettük mi is a hitünket Jézusba, hogy a Krisztusba vetett hit, és nem a Törvény előírásainak megtartása által igazuljunk meg, mivel a Törvény előírásainak megtartásával senki sem igazul meg. Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást mi magunk is bűnösnek bizonyultunk, akkor ebből az következik, hogy Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla! Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, akkor én magam bizonyulok törvényszegőnek. Én ugyanis a Törvény által meghaltam a Törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Azt az életet pedig, amit most e testben élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Nem utasítom el Isten kegyelmét, hiszen ha a Törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.
ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra. 6Azok pedig, akik tekintéllyel bíróknak számítanak – hogy egykor mik voltak, azzal nem törődöm; Istennél nincs részrehajlás…–, ezek a tekintéllyel bírók engem semmire sem köteleztek. Ellenkezőleg, elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké. Mert aki Péter által a körülmetéltek közötti apostolkodásban munkálkodott, az munkálkodott általam is a pogányok között. Amikor Jakab, Kéfás meg János – akiket „oszlopok”-nak tartanak – felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösségvállalás jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz forduljunk, ők pedig a körülmetéltekhez. Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről. Pontosan ez az, amin fáradozom.
Amikor azonban Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis néhányan odajöttek volna Jakabtól, együtt szokott étkezni a pogányokkal. De amikor ezek odajöttek, visszahúzódott, és elkülönült, mert félt a körülmetéltektől. Több zsidó is vele együtt képmutató módon viselkedett, sőt még Barnabás is az ő képmutatásukba sodródott. Amikor pedig láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat arra, hogy úgy éljenek, mint a zsidók?”
Mi zsidónak születtünk, és nem bűnös pogánynak. Tudjuk, hogy az ember nem azért igazul meg, mert megteszi a Törvény előírásait, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által. Azért vetettük mi is a hitünket Jézusba, hogy a Krisztusba vetett hit, és nem a Törvény előírásainak megtartása által igazuljunk meg, mivel a Törvény előírásainak megtartásával senki sem igazul meg. Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást mi magunk is bűnösnek bizonyultunk, akkor ebből az következik, hogy Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla! Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, akkor én magam bizonyulok törvényszegőnek. Én ugyanis a Törvény által meghaltam a Törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Azt az életet pedig, amit most e testben élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Nem utasítom el Isten kegyelmét, hiszen ha a Törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.