6
Azokban a napokban, mivel egyre nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberül beszélők ellen, hogy ezek nem juttatnak a mindennapi segélyből a görögül beszélők köréhez tartozó özvegyeknek.
Ekkor a Tizenkettő összehívta a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: „Nem helyénvaló, hogy Isten igéjét elhanyagolva az asztalnál szolgáljunk.
Válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Lélekkel és bölcsességgel eltelt férfit! Őket állítjuk ebbe a munkába,
mi pedig az imának és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.”
Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel eltelt férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikanort, Timónt, Parmenaszt és Miklóst, egy antiókhiai prozelitát.
Az apostolok elé állították őket, akik miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.
Isten igéje terjedt. A tanítványok száma gyorsan növekedett Jeruzsálemben, és igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.
István kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép körében. Néhányan azonban abból a zsinagógából, amelyiket a kürénéi és alexandriai felszabadított rabszolgák zsinagógájának neveztek, valamint néhányan Kilikia és Ázsia tartományából vitába szálltak Istvánnal, de nem tudtak érvelni azzal a bölcsességgel és Lélekkel szemben, amellyel beszélt. Ekkor felbujtottak embereket, akik ezt mondták: „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és Istent.” Fellázították a népet, a véneket és az írástudókat. Odajöttek, elfogták, és a nagytanács elé vezették. Hamis tanúkat állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember állandóan e szent hely és a Törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.” Ekkor a nagytanácsban ülők mind rászegezték tekintetüket, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.
7 A főpap ezt mondta:
– Valóban így van?
Ő erre így szólt:
– Atyák és testvérek, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és Háránban telepedett le. Miután atyja meghalt, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, ahol most ti laktok. Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódának, pedig nem volt gyermeke. Így mondta meg Isten, hogy utóda jövevény lesz idegen földön, rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig. De a népet, amelyet rabszolgaként szolgálnak, ítélettel sújtom, mondta Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és ezen a helyen fognak imádni engem. A körülmetélés szövetségét adta neki. Így nemzette Izsákot, és körülmetélte a nyolcadik napon. Izsák pedig Jákobot, Jákob meg a tizenkét patriarchát.
A patriarchák féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt. Megszabadította minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, aki kormányzóvá nevezte ki Egyiptom és egész háza fölé.
Éhínség jött egész Egyiptomra és Kánaánra, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink nem találtak élelmet. Amikor azonban meghallotta Jákob, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte atyáinkat első ízben. A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó előtt ismertté vált József származása. Ekkor József magához hívatta atyját, Jákobot, és hetvenöt főből álló egész rokonságát. Lement Jákob Egyiptomba, aztán meghalt ő is, atyáink is. Átvitték őket Szichembe, és elhelyezték őket abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Szichemben.
Amint közeledett azon ígéret beteljesülésének ideje, amelyet Isten Ábrahámnak tett, elszaporodott a nép, és megsokasodott Egyiptomban, amíg más nem lett a király Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Ez álnokul bánt népünkkel, s azzal nyomorította meg atyáinkat, hogy kitétette csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben. Ebben az időben született Mózes, akit Isten szépnek talált. Három hónapig atyja házában táplálták. Amikor pedig kitették, a fáraó lánya magához vette, és saját fiaként nevelte. Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt szavaiban és tetteiben egyaránt. Amikor pedig betöltötte negyvenedik életévét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izrael fiait. Amikor meglátta, hogy egyiküket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit. Azt gondolta, testvérei megértik, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg. Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük. Békességre intette őket, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?” De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta:
„Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá? Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” Ezt a beszédet hallva Mózes elmenekült, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fia született.
Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal egy csipkebokor tüzének lángjában. Amikor Mózes meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy jobban megnézze, szólt az Úr hangja: Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült, és nem mert odanézni. Az Úr pedig ezt mondta neki: Oldd le a sarut a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld! Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban. Meghallottam sóhajtozását, és leszálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, Egyiptomba küldelek! Ezt a Mózest, akit megtagadtak, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt küldte Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. Ő vezette ki őket csodákat és jeleket téve Egyiptom földjén, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven esztendeig.
Ez az a Mózes, aki azt mondta Izrael fiainak: Hozzám hasonló prófétát támaszt nektek Isten testvéreitek közül. Ő az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában atyáinkkal és az angyallal, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen. Ő vette át az élet igéit, hogy nekünk adja. Neki nem akartak engedelmeskedni atyáink, hanem elvetették, és szívükben Egyiptom felé fordultak, ezt mondván Áronnak: Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak, mert ezzel a Mózessel, aki minket kivezetett Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi történt. Elkészítették a borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és örvendeztek kezük művén. Isten viszont elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket, hogy imádják az ég csillagseregét, ahogy meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izrael háza? Nem, hanem Moloch sátorát és Raifa isten csillagát hordoztátok, a bálványokat, melyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Ezért száműzlek titeket Babilonon túlra. A Szövetség sátora ott volt atyáinkkal a pusztában. Aki beszélt Mózeshez, megparancsolta, hogy a szerint a minta szerint készítse el, amit látott. Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket Isten atyáink elől kiűzött.
Így volt ez egészen Dávid idejéig. Ő kegyelmet talált Isten előtt, és kérte, hogy hajlékot találhasson Jákob Istenének, de Salamon épített neki házat. A Magasságos azonban nem lakik emberkéz alkotta házban, ahogy a próféta mondja: A menny a trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat akarsz nekem építeni – mondja az Úr –; vagy hol van az én nyugalmam helye? Nem az én kezem alkotta mindezt? Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, akárcsak atyáitok. A próféták közül kit nem üldöztek atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaz eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik angyalok közvetítésével kaptátok a Törvényt, de nem tartottátok meg.
Amikor ezeket hallották, düh szállta meg őket, és a fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre emelte tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: „Íme, látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” Erre hangosan kiáltozni kezdtek, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak. Kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk köpenyüket egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték, István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ezt mondva elszenderült.
8 Saul egyetértett kivégzésével.
Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi egyház ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Szamaria területén. Istenfélő férfiak eltemették Istvánt, és nagyon megsiratták. Saul pusztította az egyházat. Házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és vetett börtönbe.
Akik szétszóródtak, helységről helységre jártak, és hirdették az örömhírt. Fülöp lement Szamaria egyik városába, és ott hirdette Krisztust. A sokaság egy szívvel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallottak a csodákról és jelekről, amiket tett, és maguk is látták ezeket. A tisztátalan lelkek ugyanis sokakból hangosan kiáltozva kimentek, és sok béna és sánta is meggyógyult. Nagy öröm volt abban a városban.
Már régóta abban a városban élt egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Szamaria népét, és azt állította magáról, hogy igen nagy ember. A város apraja-nagyja hallgatott rá, és ezt mondták: „Ő az az isteni erő, aminek a neve Hatalmas.” Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatba ejtette őket. De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló örömhírt hirdette, megkeresztelkedtek. Férfiak és nők egyaránt. Maga Simon is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.
Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Szamaria befogadta Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost, akik el is mentek, és imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket. Ugyanis még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Rájuk tették a kezüket, és megkapták a Szentlelket. Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, és így szólt:
– Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az megkapja a Szentlelket!
Péter azonban ezt mondta neki:
– Pénzed vesszen veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted Isten ajándékát!
Sem részed, sem örökséged nem lehet ebből, mert a szíved nem egyenes Isten előtt. Tarts bűnbánatot e gazságod miatt, és könyörögj az Úrhoz! Talán megbocsátja szíved szándékát. Látom, hogy keserű epe és gonoszság fogságába estél.
Simon így válaszolt:
– Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se történjék velem abból, amit mondtatok!
Így tettek tanúságot, és hirdették az Úr igéjét, majd visszaindultak Jeruzsálem felé, és közben sok szamariai faluban hirdették az örömhírt.
Az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj dél felé, a Jeruzsálemből a pusztaságon keresztül Gázába vezető útra!” Ő felkelt és elindult. És íme, egy etióp eunuch – Kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt Istent imádni –, visszatérőben hintóján ülve Izajás prófétát olvasta. Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: „Menj, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz!” Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle:
– Érted, amit olvasol?
– Hogyan érthetném – válaszolta –, amíg valaki meg nem magyarázza?
És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak ezt a szakaszát olvasta: Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma nyírója előtt, úgy nem nyitja ki a száját. Megaláztatásában megtagadták tőle a jogos ítéletet. Utódairól ugyan ki beszél? Mert életének véget vetettek a földön. Az udvari főember megkérdezte Fülöptől:
– Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?
Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva örömhírként hirdette neki Jézust.
Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek. Az eunuch így szól:
– Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? [ 37[]
Megparancsolta, hogy a hintó álljon meg. Fülöp és az eunuch mindketten lementek a vízhez, és Fülöp megkeresztelte. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és az eunuch nem látta őt többé, de örvendezve folytatta útját. Fülöp pedig Azótoszban találta magát, és míg Caesareába nem ért, valamennyi városban hirdette az örömhírt.
9 Eközben Saul még mindig gyűlölettől égett, és halállal fenyegette az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek az Útnak a követői közül. De amint az útján haladt, és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Földre rogyott, és hangot hallott, amely ezt mondta neki:
– Saul, Saul, miért üldözöl engem?
Erre megkérdezte:
– Ki vagy te, uram?
Az így felelt:
– Jézus vagyok, akit te üldözöl! De kelj föl, és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned!
A férfiak, akik vele voltak, álmélkodva álltak. Hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kézen fogva Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett, és nem ivott semmit.
Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt:
– Ananiás!
– Itt vagyok, Uram! – válaszolta.
Az Úr így folytatta:
– Kelj föl – folytatta az Úr –, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress föl Júdás házában egy Saul nevű tarzuszi embert! Íme, épp imádkozik, és egy Ananiás nevű férfit lát, aki belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását.
Ananiás azonban azt felelte:
– Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Most meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.
De az Úr azt mondta neki:
– Menj csak, mert kiválasztott edényem ő, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt, ugyanis megmutatom majd neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.
Ananiás elment, belépett a házba, rátette a kezét, és ezt mondta neki: „Saul testvér, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss, és eltelj Szentlélekkel.”
Erre azonnal halpikkelyszerű valami hullott le a szeméről. Visszanyerte a szeme világát, fölkelt és megkeresztelkedett. Azután ételt vett magához, és megerősödött.
Néhány napot a damaszkuszi tanítványokkal töltött, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. Mindenki, aki hallotta, álmélkodott, és így szóltak: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben üldözte azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?” De Saul egyre erőteljesebben lépett föl, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, mert bebizonyította nekik, hogy Jézus a Messiás.
Jó néhány nap elmúltával a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. A kapukat is éjjel-nappal megfigyelés alatt tartották, hogy megölhessék. Tanítványai azonban elvitték, és éjjel egy kosárban leeresztették a városfalon.
Amikor Jeruzsálembe ért, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette. Elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, hogyan beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. Ettől fogva velük járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. Vitába szállt a görög nyelvűekkel, de azok az életére törtek. Amikor ez a testvérek tudomására jutott, levitték Caesareába, és elküldték Tarzuszba.
Az egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és erősödött. Az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.
Történt pedig, hogy Péter útjai során eljutott a Liddában lakó szentekhez is. Talált ott egy Aineasz nevű embert, aki nyolc éve bénán feküdt. Péter így szólt hozzá: „Aineasz, Jézus Krisztus meggyógyít téged. Kelj fel, és vesd be magad az ágyadat!” Nyomban felkelt. Lidda és Száron lakói mind látták, és megtértek az Úrhoz.
Joppéban volt egy tanítvány, név szerint Tabita – görögül Dorkasz, ami azt jelenti, gazella. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosdatták, kiterítették egy emeleti szobában. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késlekedés nélkül gyere át hozzánk!” Péter fölkelt, és velük ment. Amikor odaért, fölvezették az emeleti szobába. Az özvegyasszonyok mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és köpenyeket, amelyeket Dorkasz készített, amíg velük volt. Péter ekkor mindenkit kiküldött, letérdelt, és imádkozott. Azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította. Majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s elébük állította az élő Tabitát. Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. Péter több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Isten igéje terjedt. A tanítványok száma gyorsan növekedett Jeruzsálemben, és igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.
István kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép körében. Néhányan azonban abból a zsinagógából, amelyiket a kürénéi és alexandriai felszabadított rabszolgák zsinagógájának neveztek, valamint néhányan Kilikia és Ázsia tartományából vitába szálltak Istvánnal, de nem tudtak érvelni azzal a bölcsességgel és Lélekkel szemben, amellyel beszélt. Ekkor felbujtottak embereket, akik ezt mondták: „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és Istent.” Fellázították a népet, a véneket és az írástudókat. Odajöttek, elfogták, és a nagytanács elé vezették. Hamis tanúkat állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember állandóan e szent hely és a Törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.” Ekkor a nagytanácsban ülők mind rászegezték tekintetüket, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.
7 A főpap ezt mondta:
– Valóban így van?
Ő erre így szólt:
– Atyák és testvérek, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és Háránban telepedett le. Miután atyja meghalt, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, ahol most ti laktok. Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódának, pedig nem volt gyermeke. Így mondta meg Isten, hogy utóda jövevény lesz idegen földön, rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig. De a népet, amelyet rabszolgaként szolgálnak, ítélettel sújtom, mondta Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és ezen a helyen fognak imádni engem. A körülmetélés szövetségét adta neki. Így nemzette Izsákot, és körülmetélte a nyolcadik napon. Izsák pedig Jákobot, Jákob meg a tizenkét patriarchát.
A patriarchák féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt. Megszabadította minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, aki kormányzóvá nevezte ki Egyiptom és egész háza fölé.
Éhínség jött egész Egyiptomra és Kánaánra, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink nem találtak élelmet. Amikor azonban meghallotta Jákob, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte atyáinkat első ízben. A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó előtt ismertté vált József származása. Ekkor József magához hívatta atyját, Jákobot, és hetvenöt főből álló egész rokonságát. Lement Jákob Egyiptomba, aztán meghalt ő is, atyáink is. Átvitték őket Szichembe, és elhelyezték őket abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Szichemben.
Amint közeledett azon ígéret beteljesülésének ideje, amelyet Isten Ábrahámnak tett, elszaporodott a nép, és megsokasodott Egyiptomban, amíg más nem lett a király Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Ez álnokul bánt népünkkel, s azzal nyomorította meg atyáinkat, hogy kitétette csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben. Ebben az időben született Mózes, akit Isten szépnek talált. Három hónapig atyja házában táplálták. Amikor pedig kitették, a fáraó lánya magához vette, és saját fiaként nevelte. Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt szavaiban és tetteiben egyaránt. Amikor pedig betöltötte negyvenedik életévét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izrael fiait. Amikor meglátta, hogy egyiküket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit. Azt gondolta, testvérei megértik, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg. Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük. Békességre intette őket, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?” De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta:
„Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá? Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” Ezt a beszédet hallva Mózes elmenekült, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fia született.
Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal egy csipkebokor tüzének lángjában. Amikor Mózes meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy jobban megnézze, szólt az Úr hangja: Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült, és nem mert odanézni. Az Úr pedig ezt mondta neki: Oldd le a sarut a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld! Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban. Meghallottam sóhajtozását, és leszálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, Egyiptomba küldelek! Ezt a Mózest, akit megtagadtak, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt küldte Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. Ő vezette ki őket csodákat és jeleket téve Egyiptom földjén, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven esztendeig.
Ez az a Mózes, aki azt mondta Izrael fiainak: Hozzám hasonló prófétát támaszt nektek Isten testvéreitek közül. Ő az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában atyáinkkal és az angyallal, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen. Ő vette át az élet igéit, hogy nekünk adja. Neki nem akartak engedelmeskedni atyáink, hanem elvetették, és szívükben Egyiptom felé fordultak, ezt mondván Áronnak: Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak, mert ezzel a Mózessel, aki minket kivezetett Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi történt. Elkészítették a borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és örvendeztek kezük művén. Isten viszont elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket, hogy imádják az ég csillagseregét, ahogy meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izrael háza? Nem, hanem Moloch sátorát és Raifa isten csillagát hordoztátok, a bálványokat, melyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Ezért száműzlek titeket Babilonon túlra. A Szövetség sátora ott volt atyáinkkal a pusztában. Aki beszélt Mózeshez, megparancsolta, hogy a szerint a minta szerint készítse el, amit látott. Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket Isten atyáink elől kiűzött.
Így volt ez egészen Dávid idejéig. Ő kegyelmet talált Isten előtt, és kérte, hogy hajlékot találhasson Jákob Istenének, de Salamon épített neki házat. A Magasságos azonban nem lakik emberkéz alkotta házban, ahogy a próféta mondja: A menny a trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat akarsz nekem építeni – mondja az Úr –; vagy hol van az én nyugalmam helye? Nem az én kezem alkotta mindezt? Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, akárcsak atyáitok. A próféták közül kit nem üldöztek atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaz eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik angyalok közvetítésével kaptátok a Törvényt, de nem tartottátok meg.
Amikor ezeket hallották, düh szállta meg őket, és a fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre emelte tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: „Íme, látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” Erre hangosan kiáltozni kezdtek, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak. Kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk köpenyüket egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték, István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ezt mondva elszenderült.
8 Saul egyetértett kivégzésével.
Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi egyház ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Szamaria területén. Istenfélő férfiak eltemették Istvánt, és nagyon megsiratták. Saul pusztította az egyházat. Házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és vetett börtönbe.
Akik szétszóródtak, helységről helységre jártak, és hirdették az örömhírt. Fülöp lement Szamaria egyik városába, és ott hirdette Krisztust. A sokaság egy szívvel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallottak a csodákról és jelekről, amiket tett, és maguk is látták ezeket. A tisztátalan lelkek ugyanis sokakból hangosan kiáltozva kimentek, és sok béna és sánta is meggyógyult. Nagy öröm volt abban a városban.
Már régóta abban a városban élt egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Szamaria népét, és azt állította magáról, hogy igen nagy ember. A város apraja-nagyja hallgatott rá, és ezt mondták: „Ő az az isteni erő, aminek a neve Hatalmas.” Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatba ejtette őket. De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló örömhírt hirdette, megkeresztelkedtek. Férfiak és nők egyaránt. Maga Simon is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.
Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Szamaria befogadta Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost, akik el is mentek, és imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket. Ugyanis még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Rájuk tették a kezüket, és megkapták a Szentlelket. Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, és így szólt:
– Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az megkapja a Szentlelket!
Péter azonban ezt mondta neki:
– Pénzed vesszen veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted Isten ajándékát!
Sem részed, sem örökséged nem lehet ebből, mert a szíved nem egyenes Isten előtt. Tarts bűnbánatot e gazságod miatt, és könyörögj az Úrhoz! Talán megbocsátja szíved szándékát. Látom, hogy keserű epe és gonoszság fogságába estél.
Simon így válaszolt:
– Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se történjék velem abból, amit mondtatok!
Így tettek tanúságot, és hirdették az Úr igéjét, majd visszaindultak Jeruzsálem felé, és közben sok szamariai faluban hirdették az örömhírt.
Az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj dél felé, a Jeruzsálemből a pusztaságon keresztül Gázába vezető útra!” Ő felkelt és elindult. És íme, egy etióp eunuch – Kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt Istent imádni –, visszatérőben hintóján ülve Izajás prófétát olvasta. Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: „Menj, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz!” Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle:
– Érted, amit olvasol?
– Hogyan érthetném – válaszolta –, amíg valaki meg nem magyarázza?
És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak ezt a szakaszát olvasta: Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma nyírója előtt, úgy nem nyitja ki a száját. Megaláztatásában megtagadták tőle a jogos ítéletet. Utódairól ugyan ki beszél? Mert életének véget vetettek a földön. Az udvari főember megkérdezte Fülöptől:
– Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?
Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva örömhírként hirdette neki Jézust.
Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek. Az eunuch így szól:
– Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? [ 37[]
Megparancsolta, hogy a hintó álljon meg. Fülöp és az eunuch mindketten lementek a vízhez, és Fülöp megkeresztelte. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és az eunuch nem látta őt többé, de örvendezve folytatta útját. Fülöp pedig Azótoszban találta magát, és míg Caesareába nem ért, valamennyi városban hirdette az örömhírt.
9 Eközben Saul még mindig gyűlölettől égett, és halállal fenyegette az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek az Útnak a követői közül. De amint az útján haladt, és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Földre rogyott, és hangot hallott, amely ezt mondta neki:
– Saul, Saul, miért üldözöl engem?
Erre megkérdezte:
– Ki vagy te, uram?
Az így felelt:
– Jézus vagyok, akit te üldözöl! De kelj föl, és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned!
A férfiak, akik vele voltak, álmélkodva álltak. Hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kézen fogva Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett, és nem ivott semmit.
Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt:
– Ananiás!
– Itt vagyok, Uram! – válaszolta.
Az Úr így folytatta:
– Kelj föl – folytatta az Úr –, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress föl Júdás házában egy Saul nevű tarzuszi embert! Íme, épp imádkozik, és egy Ananiás nevű férfit lát, aki belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását.
Ananiás azonban azt felelte:
– Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Most meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.
De az Úr azt mondta neki:
– Menj csak, mert kiválasztott edényem ő, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt, ugyanis megmutatom majd neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.
Ananiás elment, belépett a házba, rátette a kezét, és ezt mondta neki: „Saul testvér, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss, és eltelj Szentlélekkel.”
Erre azonnal halpikkelyszerű valami hullott le a szeméről. Visszanyerte a szeme világát, fölkelt és megkeresztelkedett. Azután ételt vett magához, és megerősödött.
Néhány napot a damaszkuszi tanítványokkal töltött, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. Mindenki, aki hallotta, álmélkodott, és így szóltak: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben üldözte azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?” De Saul egyre erőteljesebben lépett föl, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, mert bebizonyította nekik, hogy Jézus a Messiás.
Jó néhány nap elmúltával a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. A kapukat is éjjel-nappal megfigyelés alatt tartották, hogy megölhessék. Tanítványai azonban elvitték, és éjjel egy kosárban leeresztették a városfalon.
Amikor Jeruzsálembe ért, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette. Elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, hogyan beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. Ettől fogva velük járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. Vitába szállt a görög nyelvűekkel, de azok az életére törtek. Amikor ez a testvérek tudomására jutott, levitték Caesareába, és elküldték Tarzuszba.
Az egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és erősödött. Az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.
Történt pedig, hogy Péter útjai során eljutott a Liddában lakó szentekhez is. Talált ott egy Aineasz nevű embert, aki nyolc éve bénán feküdt. Péter így szólt hozzá: „Aineasz, Jézus Krisztus meggyógyít téged. Kelj fel, és vesd be magad az ágyadat!” Nyomban felkelt. Lidda és Száron lakói mind látták, és megtértek az Úrhoz.
Joppéban volt egy tanítvány, név szerint Tabita – görögül Dorkasz, ami azt jelenti, gazella. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosdatták, kiterítették egy emeleti szobában. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késlekedés nélkül gyere át hozzánk!” Péter fölkelt, és velük ment. Amikor odaért, fölvezették az emeleti szobába. Az özvegyasszonyok mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és köpenyeket, amelyeket Dorkasz készített, amíg velük volt. Péter ekkor mindenkit kiküldött, letérdelt, és imádkozott. Azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította. Majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s elébük állította az élő Tabitát. Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. Péter több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Jegyzetek
8,37 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.