6
Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban.
(Csel 2,45;4,34.35)
Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk.
Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.
Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában.
(Csel 1,14;4,33;5,42)
És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiókhiából való prozelitus vala;
(Csel 8,5.26;21,8)
Kiket állatának az apostolok elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájok veték.
(4Móz 8,10;27,18.5Móz;34,9.1Tim;4,14.2Tim;1,6)
És az Isten ígéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.
(Csel 7,17.2Móz;1,7.9;2Móz 6,6;12,41)
István pedig teljes lévén hittel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.
(2Móz 16,2.35; Zsolt 95,10)
Előállának azonban némelyek ahhoz a zsinagógához tartozók közül, mely a szabadosokénak, Czirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Czilicziából és Ázsiából valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek vala.
(5Móz 7,1; Józs 3,10;Józs 13,14.1.2)
De nem állhattak ellene a bölcseségnek és a Léleknek, mely által szól vala.
(Luk 21,15)
Akkor felbujtottak valami embereket, kik mondának: Hallottuk őt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen.
(1Sám 8,5;1Sám 9,15.17;10,1)
És felzendíték a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, magukkal ragadák őt, és vivék a tanács elé;
(1Sám 13,13.14; Zsolt 89,21.22)
És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen:
(Jer 26,11)
Mert hallottuk, a mint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, és megváltoztatja a czerimóniákat, melyeket adott nékünk Mózes.
(Csel 10,37; Luk 3,3; Márk 1,4)
És szemeiket reá vetvén a tanácsban űlők mindnyájan, olyannak láták az ő orczáját, mint egy angyalnak orczáját.
(Luk 3,15.16; Ján 1,20)
7
Monda pedig a főpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
(Csel 2,39;3,26;5,20;10,36)
Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsőségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelőtte Háránban lakott,
(Ésa 53,1; Zsolt 22,8.9.13.19; Csel 3,13-18)
És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
(1Móz 12,1-3)
Akkor kimenvén a Káldeusok földéből, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az ő atyja, kihozta őt e földre, a melyen ti most laktok:
(1Móz 11,31.32)
És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az ő magvának ő utána, holott nem vala néki gyermeke.
(1Móz 12,7;13,15)
Szólt pedig az Isten akképen, hogy az ő magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
(1Móz 15,13.16)
De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijőnek, és szolgálnak nékem e helyen.
(1Móz 15,14)
És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé őt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
(1Móz 25,21.26;1Móz 29,31-35;30,5-24)
A pátriárkhák pedig irígységből eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,
(1Móz 37,4.28)
És megszabadítá őt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó előtt, Égyiptom királya előtt, ki őt Égyiptom fölé és az ő egész háza fölé kormányzóul állatá.
(1Móz 41,38-44)
Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
(1Kir 2,10; Csel 2,29)
Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé először a mi atyáinkat.
(1Móz 42,2-3)
És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.
(1Móz 45,1-3)
És József elküldvén, magához hívatá az ő atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekből álló nemzetségét.
(1Móz 46,27.2Móz;1,5.5Móz;10,22)
Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala ő és a mi atyáink;
(1Móz 46,5-7;1Móz 49,33.2Móz;1,6)
És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem atyjának fiaitól.
(1Móz 23,16;33,19;50,13; Józs 24,32)
Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,
(1Móz 15,16;2Móz 1,7.4Móz;1,45-47)
Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
(2Móz 1,8-22)
Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten előtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
(2Móz 2,2; Zsid 11,23)
Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé őt a saját fia gyanánt.
(2Móz 2,10)
És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
(Ésa 49,6; Márk 16,15; Luk 2,32)
Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.
(2Móz 2,11.12)
És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett.
(Csel 15,14)
És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.
(Luk 2,14; Ján 14,27; Róm 5,1)
Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté őket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
(2Móz 2,13.14)
De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá őt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
(Mát 3,16; Márk 1,10.11; Luk 3,21.22)
Csak nem akarsz engem is megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?
E beszédre aztán Mózes elfuta és lőn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.
(2Móz 2,15.21.22)
És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
(2Móz 3,1-6)
Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá:
(Csel 1,8; Márk 16,15;Csel 17,31.2Kor;5,10.2Tim;4,1.1Pét;4,5)
Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
(2Móz 3,6.15.16)
Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
(Józs 5,15)
Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jőjj, elküldelek téged Égyiptomba.
(2Móz 3,7-10)
Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.
(Csel,7 27.;2Móz 3,2-10)
Ez hozta ki őket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
(2Móz 15,25;17,5.6;2Móz 14,21-28)
Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.
(5Móz 18,15.18)
Ez az, a ki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vőn, hogy nékünk adja;
(2Móz 20,21;34,28.32;5Móz 32,47; Zsid 4,12.1Pét;1,23)
A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,
Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földéből kihozott, nem tudjuk, mi történt ő vele.
(2Móz 32,1)
És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az ő kezeik csinálmányaiban.
(2Móz 32,2-6)
Az Isten pedig elfordula, és adá őket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
(Jer 19,13; Róm 1,25;Ámós 5,25-27)
Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.
(3Móz 18,21;20,2.1Kir;11,7.2Kir;23,10)
A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
(2Móz 25,40)
Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, mind a Dávidnak napjaiig;
(Józs 3,13-15)
Ki kegyelmet talált az Isten előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
(1Sám 13,14;2Sám 7,2.1Krón;17,1; Zsolt 132,2-5)
Salamon építe pedig néki házat.
(1Kir 6,1.2Krón;3,1)
De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
(1Kir 8,27.2Krón;6,18)
A menny nékem ülőszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
(Ésa 66,1.2)
Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
(Csel 10,3-6)
Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
(5Móz 9,6; Ésa 63,10; Jer 6,10;9,26)
A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
(Mát 5,12; Luk 11,47-51;Csel 3,14.15)
Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
(Csel,7 38. Gal. 3,19. Zsid. 2,2.)
Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala ő ellene.
(Gal 2,16)
Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől,
(Csel 6,3.5;Mát 26,64; Márk 14,62; Luk 22,69; Róm 8,34)
És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.
(Csel 8,1.4)
Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
(Gal 2,1.2)
És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus nevezetű ifjú lábaihoz rakták le.
(Csel 22,20;Csel 6,13.5Móz;17,7)
Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
(Zsolt 31,6; Luk 23,46)
Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék.
(Luk 23,34; Mát 5,44)
8
Saulus pedig szintén javallta az ő megöletését. És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve.
(Csel 22,20;Csel 11,19)
Istvánt pedig eltakaríták kegyes férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta.
(Csel 9,30)
Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, tömlöczbe veti vala.
(Csel 9,1;22,4.19; Gal 1,13)
Amazok annakokáért eloszolván, széjjeljártak, hirdetve az ígét.
(Mát 10,23)
És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.
(Csel 6,5;21,8)
A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék.
(Csel 5,15.16; Márk 16,17.18)
Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula.
(Csel 15,2.4.6;21,18;Csel 12,25)
És lőn nagy öröm abban a városban.
(Mát 13,55; Gal 1,19;2,12; Csel 21,18)
Egy Simon nevű ember pedig már előbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván:
(Csel 13,6;19,13.14)
Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytől nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje!
(2Móz 12,18)
Azért figyeltek pedig rá, mert sok időn át az ördögi mesterségekkel elámította őket.
De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.
(Márk 16,18; Luk 10,19)
És Simon maga is hűn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erők lesznek, álmélkodik vala.
(Csel 14,11-13)
Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost;
(Ján 4,39-42)
Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:
(3Móz 17,13.5Móz;12,16;1Móz 9,4-5.3Móz;3,17;7,26;17,10-14;19,26.5Móz;12,16.23-25;15,23)
Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.
(Márk 16,18)
Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket.
(Csel 19,1-6)
Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá őket pénzzel,
(Dán 6,22)
Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen.
(Csel,8 25. Csel 13,5. 13. 15,37. 39. Kol. 4,10. Filem. 1,24. 2 Tim. 4,11. 1 Pét. 5,13.)
De Péter monda néki: A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető.
Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem igaz az Isten előtt.
(Csel 14,19)
Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja.
Mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel.
Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem az Úrnak, hogy semmi azokból, a miket mondtatok, reám ne jőjjön.
(Csel 15,13;21,18; Gal 1,19;2,9.12)
Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és hirdették az Úrnak ígéjét, megtérének Jeruzsálembe, és a Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az evangyéliomot.
Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálemből Gázába megy alá. Járatlan ez.
(Csel 25,11)
És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen férfiú, Kandakénak, a szerecsenek királyasszonyának hatalmas komornyikja, ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe;
(1Kir 8,41.42)
És visszatérőben volt és az ő szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát.
Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!
(Csel 24,5.14;Luk 2,34)
Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol?
(2Sám 24,15-17.2Kir;19,35;Csel 10,26;14,14.15; Jel 19,10)
Ő pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy felhágván, üljön mellé.
(Csel 6,7;19,20; Ésa 55,10.11; Kol 1,6)
Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az ő nyírője előtt néma, azonképen nem nyitotta fel az ő száját.
(Ésa 53,7.8)
Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? mert elvétetik a földről az ő élete.
(Csel 13,13)
Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-é, vagy más valakiről?
(Csel 9,15; Róm 1,1; Gal 1,15)
Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki a Jézust.
(Csel 6,6.4Móz;8,10;27,18.5Móz;34,9.1Tim;4,14.2Tim;1,6)
Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?
Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.
(Mát 16,16; Ján 6,69)
És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelé őt.
(Csel 8,9)
Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Lelke elragadá Filepet; és többé nem látta őt a komornyik, mert tovább méne az ő útján örömmel.
(1Kir 18,12.2Kir;2,16; Ezék 3,14)
Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, míglen Czézáreába juta.
(1Móz 3,15;49,10; Ésa 7,14;9,6.7;53,1-12)
9
Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz,
(Mát 1,1-16; Luk 3,23-31)
Kére ő tőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
(Gal 4,13)
És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:
(Csel 22,6;26,12.13)
És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
(Ezék 3,23)
És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
(1Kor 1,2)
Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
(Eféz 5,20.1Thess;1,2)
A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva.
(Luk 4,16.17)
Felkele azonban Saulus a földről; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be őt Damaskusba.
(1Thess 3,10)
És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
(Csel 7,17.2Móz;1,7.9;2Móz 6,6;12,41)
Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram!
(2Móz 16,2.35; Zsolt 95,10)
Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik.
(Csel 21,39)
És látá Saulus látásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.
(Bir 2,16;3,9)
Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben:
(1Sám 8,5;1Sám 9,15.17;10,1)
És itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.
(1Sám 13,13.14; Zsolt 89,21.22)
Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt.
(Csel 25,10.12;26,1;Csel,9 20. 29.)
Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.
(2Kor 11,23-33)
Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
(Luk 3,15.16; Ján 1,20)
És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;
(Csel 2,39;3,26;5,20;10,36)
És miután evett, megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.
(Gal 1,17)
És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.
(Luk 23,14-23; Ján 18,38)
Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, a kik hallák, és mondának: Nem ez-é az, a ki pusztította Jeruzsálemben azokat, a kik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy őket fogva vigye a főpapokhoz?
(Gal 1,23)
Saulus pedig annál inkább erőt vőn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus.
(Csel 5,18-19;12,6-10)
Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartának, hogy őt megöljék:
(Luk 24,36-42; Ján 20,1; Ján 21,1;Csel 1,8;3,15;10,40.41)
De tudtára esék Saulusnak az ő leselkedésök. És őrizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy őt megöljék;
(Csel 3,22-26.1Móz;22,18)
A tanítványok azért vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.
(2Kor 11,32.33)
Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hivén, hogy ő tanítvány.
(Gal 1,18)
Barnabás azonban maga mellé vevén őt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében.
(Zsolt 16,10; Csel 2,27.31)
És ki- és bejáratos vala köztük Jeruzsálemben:
(1Kir 2,10; Csel 2,29)
És nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézusnak nevében, beszél, sőt vetekedik vala a görög zsidókkal; azok pedig igyekeznek vala őt megölni.
Megtudván azonban az atyafiak, levivék őt Czézáreába, és elküldék őt Tárzusba.
(Gal 1,21)
A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességök vala; épülvén és járván az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vígasztalásában, sokasodnak vala.
(Mát 7,2; Ján 8,7; Róm 14,10)
Lőn pedig, hogy Péter, mikor mindnyájukat bejárá, leméne a Liddában lakozó szentekhez is.
(Hab 1,5)
Talála pedig ott egy Éneás nevű embert, ki nyolcz esztendő óta ágyban fekszik vala, ki gutaütött vala.
(Csel 22,25-29)
És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele.
(2Pét 3,9.15)
És láták őt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik megtérének az Úrhoz.
(Mát 23,15; Csel 2,10;6,5;10,2;13,16.26;Csel 11,23)
Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.
(Jób 34,11.12; Zsolt 62,13; Mát 16,27.2Kor;5,10)
Lőn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták őt, kiteríték a felházban.
(1Thess 2,2)
Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút ő hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.
(Csel 13,26;Csel 18,6;28,28; Mát 8,10-12)
Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték őt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.
(Ésa 49,6; Márk 16,15; Luk 2,32)
Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a holt testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.
(2Kir 4,33.36;Ján 11,43)
És az kezét nyújtva néki, felemelé őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá őt elevenen.
(1Thess 2,15.16)
És tudtára lőn az egész Joppénak; és sokan hivének az Úrban.
És lőn, hogy ő több napig marada Joppéban egy Simon nevű tímárnál.
(Mát 10,14; Márk 6,11; Luk 9,5;10,11; Csel 18,6)