13
Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és a Nigernek is nevezett Simeon, a kürénéi Lukiosz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul.
Egyszer, amikor ünnepelték az Urat, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Engedjétek át Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre rendelem őket!”
Akkor, miután böjtöltek, imádkoztak, és rájuk tették kezüket, elbocsátották őket.
Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. Amikor Szalamiszba értek, a zsidók zsinagógáiban hirdették Isten igéjét. Mint segítőtárs János is velük volt. Miután bejárták az egész szigetet, eljutottak Paphoszig, és ott találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és álprófétával. Ez közel állt Sergius Paulus prokonzulhoz, aki bölcs ember volt. Magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta Isten igéjét. De Elimász, a varázsló – ezt jelenti ugyanis a neve – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul vagy más néven Pál Szentlélekkel telve rászegezte tekintetét, és így szólt: „Te mindenféle ravaszsággal és csalással teli ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem hagysz fel azzal, hogy elferdítsd az Úr egyenes újait? Most íme, az Úr keze rajtad: megvakulsz, nem látod a napot egy bizonyos ideig!” Abban a pillanatban homály és sötétség szállt rá, és botorkálva kereste, hogy vezessék. Akkor a prokonzul, látva a történteket, hívő lett, mert lenyűgözte az Úr tanítása.
Pál és társai elhajóztak Paphoszból, és eljutottak a pamphüliai Pergébe. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába, és leültek. A Törvény és a Próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk:
– Testvérek, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!
Pál felállt, kezével intett, és így beszélt:
– Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok! Ennek a népnek, Izraelnek az Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és felemelt karral kivezette őket onnét. Aztán mintegy negyven esztendeig türelemmel viselte őket a pusztában. Miután Kánaán földjén hét népet elpusztított, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak. Isten Sault, Kís fiát, egy Benjámin törzséből való férfit adott nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, aki mellett így tanúskodik: Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. Az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek ígérete szerint üdvözítőül Jézust. Az ő eljövetele előtt hirdette János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét. Amikor János bevégezte pályafutását, így szólt: „Mit gondoltok, ki vagyok? Nem én vagyok az! Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.”
Testvérek, Ábrahám nemzetségének fiai, és a közöttetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. De Jeruzsálem lakói és vezetőik nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amit minden szombaton felolvasnak, azáltal teljesítették be, hogy elítélték. Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy végeztesse ki. Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De Isten feltámasztotta őt a halálból, és több napon át megjelent azoknak, akik Galileából együtt mentek föl vele Jeruzsálembe, és akik most tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek az örömhírt az atyáknak tett ígéretet illetően. Ezt – ahogy meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek – Isten nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette be, amikor feltámasztotta Jézust. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és hogy többé nem tér vissza a romlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett szent és megbízható ígéreteket. Ezért másutt is így szól: Nem engeded, hogy Szented romlást lásson. Ami Dávidot illeti, ő a maga nemzedékében Isten akarata szerint szolgált, aztán meghalt, és atyái mellé temették, tehát romlást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott romlást.
Tudjátok meg tehát, testvérek: őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát; és mindabból, amiből Mózes Törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, ami megmondatott a próféták által: Lássátok, ti gúnyolódók, csodálkozzatok, és semmisüljetek meg, mert napjaitokban olyasmit viszek véghez, amit akkor sem hisztek el, ha valaki elmagyarázza nektek.
Amint kifelé mentek, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. Miután szétoszlott a gyülekezet, sok zsidó és istenfélő prozelita követte Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor a zsidók meglátták a sokaságot, elteltek irigységgel, és becsmérlő szavakkal mondtak ellene Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran így szólt:
– Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. Mivel azonban elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: A pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösség légy a föld végső határáig.
Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és mindazok hívővé lettek, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig terjedt az egész tartományban. De a zsidók ellenük hangolták a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és elűzték őket a területükről. Ők pedig lerázták ellenük a port lábukról, és Ikóniumba mentek. Öröm és a Szentlélek töltötte el a tanítványokat.
14 Ugyanez történt Ikóniumban. Bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy beszéltek, hogy a zsidók és a görögök közül is igen sokan lettek hívővé. Azok a zsidók azonban, akik nem fogadták el a tanítást, a testvérek ellen tüzelték a pogányokat. Elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak, bízva az Úrban, aki tanúságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek kezük által. A város népe megoszlott. Némelyek a zsidók pártján, mások az apostolok pártján voltak. Végül a pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra a döntésre jutottak, hogy bántalmazzák és megkövezik őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Lükaónia városaiba, Lüsztrába, Derbébe és a környékre, és ott hirdették az örömhírt.
Lüsztrában élt egy beteg lábú ember, aki születésétől fogva képtelen volt lábra állni és járni. Hallgatta Pál beszédét. Ő rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt:
„Állj egyenesen a lábadra!” Ekkor ő talpra ugrott, és járt. A sokaság, látva, mit tett Pál, lükaóniai nyelven így kiáltott: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”
Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig, mivel ő vitte a szót, Hermésznek. A városfalon kívüli Zeusz-templom papja bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, megszaggatták a ruhájukat, a tömeg közé futottak, és így kiáltottak:
– Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az örömhírt hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, meg a tengert és mindent, ami bennük van. Az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útját járja. Mindazonáltal nyilvánvalóvá tette jelenlétét, amikor jót tett veletek: a mennyből esőt adott és termést hozó időket; bőven adott táplálékot és a szívetekbe örömöt.
Ezekkel a szavakkal is csak nagy nehezen tudták lebeszélni a tömeget arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.
Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek. A maguk pártjára állították a tömeget, úgyhogy Pált megkövezték, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. Amikor azonban körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba.
Másnap Barnabással együtt Derbébe ment. Miután ebben a városban is hirdették az örömhírt, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lüsztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel „sok nyomorúságon át kell bemennünk Isten országába”. Miután a helyi egyházakban elöljárókat neveztek ki, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben bizakodtak. Azután Pizidián áthaladva Pamphüliába mentek. Miután Pergében hirdették az igét, lementek Attaleiába. Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnét egykor Isten kegyelmébe ajánlva útra indították őket a most bevégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták az egyházat, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat vitt véghez velük Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Hosszabb ideig a tanítványokkal maradtak.
15 Jöttek néhányan Júdeából, és így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes rendelkezése szerint, nem üdvözülhettek.”
Mivel Pálnak és Barnabásnak nem kis vitája és nézeteltérése támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és még néhányan közülük menjenek föl az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Szamarián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek valamennyi testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket az egyház, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett értük Isten.
Néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, felszólaltak, és azt mondták, hogy körül kell őket metélni, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes Törvényét.
Összegyűltek az apostolok és a vének, hogy megvizsgálják ezt a kérdést. Mivel heves vita támadt, felállt Péter, és így szólt hozzájuk:
– Testvérek, jól tudjátok, hogy kezdettől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az evangélium igéjét az én szájamból hallják, és legyenek hívővé a pogányok. A szíveket ismerő Isten mellettük tanúskodik, mivel nekik is megadta a Szentlelket éppúgy, mint nekünk, és semmi különbséget sem tett közöttünk és közöttük, ugyanis a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amilyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk hordozni? Ellenkezőleg, hisszük, hogy mi is, éppúgy, mint ők, az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk.
Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, akik elbeszélték, milyen sok jelet és csodát tett általuk Isten a pogányok között. Amikor befejezték, Jakab szólalt meg, és ezt mondta:
– Testvérek, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten arról, hogy először szerezzen a pogányok közül népet az ő nevének.
Megegyeznek ezzel a próféták szavai, ahogyan meg van írva: „Ezután visszatérek, és újra felépítem Dávid leomlott sátorát. Újra felépítem romjait, és helyreállítom, hogy keresse az Urat a többi ember, és mindazok a pogányok, akikre lehívják az én nevemet – mondja az Úr, aki véghez is viszi, és aki előtt ez öröktől fogva ismert.” Ezért az én véleményem ez: ne rójunk külön terheket azokra a pogányokra, akik megtérnek Istenhez, csak írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől! Mózesnek ugyanis ősidőktől fogva vannak hirdetői minden városban, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.
Akkor az apostolok és a vének az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába. Kiválasztották a Barszabbásznak is nevezett Júdást, és Szilást, akik vezető emberek voltak a testvérek között. Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, üdvözletünket küldjük az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek! Mivel megtudtuk, hogy közülünk néhányan meghatalmazásunk nélkül mentek hozzátok, megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk ki, és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, akik mindketten a mi Urunk Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték életüket. Velük van Júdás és Szilás. Ők majd élőszóval is megerősítik az írottakat. A Szentlélek és mi úgy döntöttünk, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, mint ami feltétlenül szükséges. Tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól! Ha ezektől őrizkedtek, helyesen cselekedtek. Jó egészséget!”
Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilás – akik maguk is próféták voltak – sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. Azután ott időztek még egy darabig, majd a testvérek békével elbocsátották őket azokhoz, akik küldték őket. 34[] Pál és Barnabás többekkel együtt Antiókhiában maradt. Tanítottak, és hirdették az örömhírt, az Úr igéjét.
Néhány nap múlva ezt mondta Pál Barnabásnak:
„Térjünk vissza valamennyi városba, ahol hirdettük az Úr igéjét, és látogassuk meg a testvéreket, hogy megy soruk!” Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal a Márknak is nevezett Jánost. Pál azonban nem tartotta méltónak arra, hogy magukkal vigyék, mivel Pamphüliában otthagyta őket, és nem vett részt a munkájukban. Heves vita támadt köztük, úgyhogy elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. Pál Szilást választotta társául, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult. Bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette az egyházakat.
16 Eljutott Derbébe, majd Lüsztrába is. Itt volt egy Timóteus nevű tanítvány – hívő zsidó asszony és görög apa fia –, akit a lüsztrai és ikóniumi testvérek nagyra tartottak. Pál magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetéltette. Mindenki tudta ugyanis, hogy az apja görög volt. Végigjárták a városokat, s átadták nekik a jeruzsálemi apostolok és vének határozatait, hogy tartsák be azokat. Az egyházak napról napra erősödtek a hitben, és gyarapodtak létszámban.
Azután Phrügia és Galácia földjén utaztak át, mivel a Szentlélek nem engedte meg nekik, hogy Ázsia provinciában hirdessék az igét. Amikor Müszia közelébe értek, Bithüniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. Erre Müszián áthaladva lementek Troászba. Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak. Egy makedón férfi állt előtte, és kérlelte: „Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre!”
A látomás után nyomban igyekeztünk Makedóniába jutni, mert bizonyossá vált számunkra, hogy oda hívott minket Isten, hogy hirdessük nekik az örömhírt.
Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába mentünk, másnap pedig Neapoliszba, 12onnét meg Filippibe, Makedónia provincia egyik jelentős városába, amely colonia volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk.
Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, a folyópartra, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és beszéltünk az egybegyűlt asszonyokkal. Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thüateirából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, így kérlelt bennünket: „Ha úgy ítélitek, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És meggyőzött bennünket.
Történt egyszer, hogy amikor az ima helyére mentünk, egy szolgálólány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Így tett több napon keresztül. Mivel Pált ez bosszantotta, megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Abban a pillanatban kiment belőle. Amikor gazdái látták, hogy odalett, amiből hasznot reméltek, megragadták Pált és Szilást, és a hatóság elé, a főtérre vonszolták őket. A bíráknak ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatják városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk, rómaiaknak sem átvennünk, sem követnünk nem szabad.” Velük együtt a tömeg is rájuk támadt. A bírák letépették róluk a ruhát, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy tartsa őket biztos őrizet alatt. Erre a parancsra a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozott, és énekkel magasztalta Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai. Nyomban kinyílt valamennyi ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott:
– Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!
Erre világosságot kért, berohant, remegve Pál és Szilás elé borult, azután kivezette őket, és ezt mondta:
– Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?
Ők így válaszoltak:
– Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!
Ekkor neki és mindazoknak, akik a házában voltak, hirdették Isten igéjét. Ő pedig az éjszakának még abban az órájában elvitte őket, kimosta sebeiket, és egész háza népével együtt azonnal megkeresztelkedett. Azután elvitte őket házába, asztalt terített nekik, és egész háza népével együtt örvendezett azért, hogy hisz Istenben. Amikor megvirradt, a bírák elküldték a törvényszolgákat: „Engedd szabadon azokat az embereket!” A börtönőr tudtára adta Pálnak az üzenetet:
– A bírák ideküldtek, hogy bocsássalak titeket szabadon. Távozzatok hát, és menjetek békével!
Pál azonban ezt mondta nekik:
– Nyilvánosan, per nélkül megvertek és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni bennünket? Azt már nem! Hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki minket!
A törvényszolgák jelentették ezt a bíráknak. Amikor meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek. Elmentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához. Meglátogatták a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.
Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. Amikor Szalamiszba értek, a zsidók zsinagógáiban hirdették Isten igéjét. Mint segítőtárs János is velük volt. Miután bejárták az egész szigetet, eljutottak Paphoszig, és ott találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és álprófétával. Ez közel állt Sergius Paulus prokonzulhoz, aki bölcs ember volt. Magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta Isten igéjét. De Elimász, a varázsló – ezt jelenti ugyanis a neve – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul vagy más néven Pál Szentlélekkel telve rászegezte tekintetét, és így szólt: „Te mindenféle ravaszsággal és csalással teli ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem hagysz fel azzal, hogy elferdítsd az Úr egyenes újait? Most íme, az Úr keze rajtad: megvakulsz, nem látod a napot egy bizonyos ideig!” Abban a pillanatban homály és sötétség szállt rá, és botorkálva kereste, hogy vezessék. Akkor a prokonzul, látva a történteket, hívő lett, mert lenyűgözte az Úr tanítása.
Pál és társai elhajóztak Paphoszból, és eljutottak a pamphüliai Pergébe. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába, és leültek. A Törvény és a Próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk:
– Testvérek, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!
Pál felállt, kezével intett, és így beszélt:
– Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok! Ennek a népnek, Izraelnek az Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és felemelt karral kivezette őket onnét. Aztán mintegy negyven esztendeig türelemmel viselte őket a pusztában. Miután Kánaán földjén hét népet elpusztított, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak. Isten Sault, Kís fiát, egy Benjámin törzséből való férfit adott nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, aki mellett így tanúskodik: Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. Az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek ígérete szerint üdvözítőül Jézust. Az ő eljövetele előtt hirdette János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét. Amikor János bevégezte pályafutását, így szólt: „Mit gondoltok, ki vagyok? Nem én vagyok az! Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.”
Testvérek, Ábrahám nemzetségének fiai, és a közöttetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. De Jeruzsálem lakói és vezetőik nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amit minden szombaton felolvasnak, azáltal teljesítették be, hogy elítélték. Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy végeztesse ki. Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De Isten feltámasztotta őt a halálból, és több napon át megjelent azoknak, akik Galileából együtt mentek föl vele Jeruzsálembe, és akik most tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek az örömhírt az atyáknak tett ígéretet illetően. Ezt – ahogy meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek – Isten nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette be, amikor feltámasztotta Jézust. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és hogy többé nem tér vissza a romlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett szent és megbízható ígéreteket. Ezért másutt is így szól: Nem engeded, hogy Szented romlást lásson. Ami Dávidot illeti, ő a maga nemzedékében Isten akarata szerint szolgált, aztán meghalt, és atyái mellé temették, tehát romlást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott romlást.
Tudjátok meg tehát, testvérek: őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát; és mindabból, amiből Mózes Törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, ami megmondatott a próféták által: Lássátok, ti gúnyolódók, csodálkozzatok, és semmisüljetek meg, mert napjaitokban olyasmit viszek véghez, amit akkor sem hisztek el, ha valaki elmagyarázza nektek.
Amint kifelé mentek, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. Miután szétoszlott a gyülekezet, sok zsidó és istenfélő prozelita követte Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor a zsidók meglátták a sokaságot, elteltek irigységgel, és becsmérlő szavakkal mondtak ellene Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran így szólt:
– Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. Mivel azonban elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: A pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösség légy a föld végső határáig.
Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és mindazok hívővé lettek, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig terjedt az egész tartományban. De a zsidók ellenük hangolták a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és elűzték őket a területükről. Ők pedig lerázták ellenük a port lábukról, és Ikóniumba mentek. Öröm és a Szentlélek töltötte el a tanítványokat.
14 Ugyanez történt Ikóniumban. Bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy beszéltek, hogy a zsidók és a görögök közül is igen sokan lettek hívővé. Azok a zsidók azonban, akik nem fogadták el a tanítást, a testvérek ellen tüzelték a pogányokat. Elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak, bízva az Úrban, aki tanúságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek kezük által. A város népe megoszlott. Némelyek a zsidók pártján, mások az apostolok pártján voltak. Végül a pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra a döntésre jutottak, hogy bántalmazzák és megkövezik őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Lükaónia városaiba, Lüsztrába, Derbébe és a környékre, és ott hirdették az örömhírt.
Lüsztrában élt egy beteg lábú ember, aki születésétől fogva képtelen volt lábra állni és járni. Hallgatta Pál beszédét. Ő rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt:
„Állj egyenesen a lábadra!” Ekkor ő talpra ugrott, és járt. A sokaság, látva, mit tett Pál, lükaóniai nyelven így kiáltott: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”
Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig, mivel ő vitte a szót, Hermésznek. A városfalon kívüli Zeusz-templom papja bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, megszaggatták a ruhájukat, a tömeg közé futottak, és így kiáltottak:
– Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az örömhírt hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, meg a tengert és mindent, ami bennük van. Az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útját járja. Mindazonáltal nyilvánvalóvá tette jelenlétét, amikor jót tett veletek: a mennyből esőt adott és termést hozó időket; bőven adott táplálékot és a szívetekbe örömöt.
Ezekkel a szavakkal is csak nagy nehezen tudták lebeszélni a tömeget arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.
Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek. A maguk pártjára állították a tömeget, úgyhogy Pált megkövezték, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. Amikor azonban körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba.
Másnap Barnabással együtt Derbébe ment. Miután ebben a városban is hirdették az örömhírt, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lüsztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel „sok nyomorúságon át kell bemennünk Isten országába”. Miután a helyi egyházakban elöljárókat neveztek ki, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben bizakodtak. Azután Pizidián áthaladva Pamphüliába mentek. Miután Pergében hirdették az igét, lementek Attaleiába. Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnét egykor Isten kegyelmébe ajánlva útra indították őket a most bevégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták az egyházat, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat vitt véghez velük Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Hosszabb ideig a tanítványokkal maradtak.
15 Jöttek néhányan Júdeából, és így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes rendelkezése szerint, nem üdvözülhettek.”
Mivel Pálnak és Barnabásnak nem kis vitája és nézeteltérése támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és még néhányan közülük menjenek föl az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Szamarián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek valamennyi testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket az egyház, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett értük Isten.
Néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, felszólaltak, és azt mondták, hogy körül kell őket metélni, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes Törvényét.
Összegyűltek az apostolok és a vének, hogy megvizsgálják ezt a kérdést. Mivel heves vita támadt, felállt Péter, és így szólt hozzájuk:
– Testvérek, jól tudjátok, hogy kezdettől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az evangélium igéjét az én szájamból hallják, és legyenek hívővé a pogányok. A szíveket ismerő Isten mellettük tanúskodik, mivel nekik is megadta a Szentlelket éppúgy, mint nekünk, és semmi különbséget sem tett közöttünk és közöttük, ugyanis a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amilyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk hordozni? Ellenkezőleg, hisszük, hogy mi is, éppúgy, mint ők, az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk.
Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, akik elbeszélték, milyen sok jelet és csodát tett általuk Isten a pogányok között. Amikor befejezték, Jakab szólalt meg, és ezt mondta:
– Testvérek, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten arról, hogy először szerezzen a pogányok közül népet az ő nevének.
Megegyeznek ezzel a próféták szavai, ahogyan meg van írva: „Ezután visszatérek, és újra felépítem Dávid leomlott sátorát. Újra felépítem romjait, és helyreállítom, hogy keresse az Urat a többi ember, és mindazok a pogányok, akikre lehívják az én nevemet – mondja az Úr, aki véghez is viszi, és aki előtt ez öröktől fogva ismert.” Ezért az én véleményem ez: ne rójunk külön terheket azokra a pogányokra, akik megtérnek Istenhez, csak írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől! Mózesnek ugyanis ősidőktől fogva vannak hirdetői minden városban, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.
Akkor az apostolok és a vének az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába. Kiválasztották a Barszabbásznak is nevezett Júdást, és Szilást, akik vezető emberek voltak a testvérek között. Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, üdvözletünket küldjük az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek! Mivel megtudtuk, hogy közülünk néhányan meghatalmazásunk nélkül mentek hozzátok, megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk ki, és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, akik mindketten a mi Urunk Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték életüket. Velük van Júdás és Szilás. Ők majd élőszóval is megerősítik az írottakat. A Szentlélek és mi úgy döntöttünk, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, mint ami feltétlenül szükséges. Tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól! Ha ezektől őrizkedtek, helyesen cselekedtek. Jó egészséget!”
Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilás – akik maguk is próféták voltak – sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. Azután ott időztek még egy darabig, majd a testvérek békével elbocsátották őket azokhoz, akik küldték őket. 34[] Pál és Barnabás többekkel együtt Antiókhiában maradt. Tanítottak, és hirdették az örömhírt, az Úr igéjét.
Néhány nap múlva ezt mondta Pál Barnabásnak:
„Térjünk vissza valamennyi városba, ahol hirdettük az Úr igéjét, és látogassuk meg a testvéreket, hogy megy soruk!” Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal a Márknak is nevezett Jánost. Pál azonban nem tartotta méltónak arra, hogy magukkal vigyék, mivel Pamphüliában otthagyta őket, és nem vett részt a munkájukban. Heves vita támadt köztük, úgyhogy elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. Pál Szilást választotta társául, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult. Bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette az egyházakat.
16 Eljutott Derbébe, majd Lüsztrába is. Itt volt egy Timóteus nevű tanítvány – hívő zsidó asszony és görög apa fia –, akit a lüsztrai és ikóniumi testvérek nagyra tartottak. Pál magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetéltette. Mindenki tudta ugyanis, hogy az apja görög volt. Végigjárták a városokat, s átadták nekik a jeruzsálemi apostolok és vének határozatait, hogy tartsák be azokat. Az egyházak napról napra erősödtek a hitben, és gyarapodtak létszámban.
Azután Phrügia és Galácia földjén utaztak át, mivel a Szentlélek nem engedte meg nekik, hogy Ázsia provinciában hirdessék az igét. Amikor Müszia közelébe értek, Bithüniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. Erre Müszián áthaladva lementek Troászba. Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak. Egy makedón férfi állt előtte, és kérlelte: „Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre!”
A látomás után nyomban igyekeztünk Makedóniába jutni, mert bizonyossá vált számunkra, hogy oda hívott minket Isten, hogy hirdessük nekik az örömhírt.
Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába mentünk, másnap pedig Neapoliszba, 12onnét meg Filippibe, Makedónia provincia egyik jelentős városába, amely colonia volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk.
Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, a folyópartra, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és beszéltünk az egybegyűlt asszonyokkal. Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thüateirából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, így kérlelt bennünket: „Ha úgy ítélitek, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És meggyőzött bennünket.
Történt egyszer, hogy amikor az ima helyére mentünk, egy szolgálólány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Így tett több napon keresztül. Mivel Pált ez bosszantotta, megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Abban a pillanatban kiment belőle. Amikor gazdái látták, hogy odalett, amiből hasznot reméltek, megragadták Pált és Szilást, és a hatóság elé, a főtérre vonszolták őket. A bíráknak ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatják városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk, rómaiaknak sem átvennünk, sem követnünk nem szabad.” Velük együtt a tömeg is rájuk támadt. A bírák letépették róluk a ruhát, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy tartsa őket biztos őrizet alatt. Erre a parancsra a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozott, és énekkel magasztalta Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai. Nyomban kinyílt valamennyi ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott:
– Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!
Erre világosságot kért, berohant, remegve Pál és Szilás elé borult, azután kivezette őket, és ezt mondta:
– Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?
Ők így válaszoltak:
– Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!
Ekkor neki és mindazoknak, akik a házában voltak, hirdették Isten igéjét. Ő pedig az éjszakának még abban az órájában elvitte őket, kimosta sebeiket, és egész háza népével együtt azonnal megkeresztelkedett. Azután elvitte őket házába, asztalt terített nekik, és egész háza népével együtt örvendezett azért, hogy hisz Istenben. Amikor megvirradt, a bírák elküldték a törvényszolgákat: „Engedd szabadon azokat az embereket!” A börtönőr tudtára adta Pálnak az üzenetet:
– A bírák ideküldtek, hogy bocsássalak titeket szabadon. Távozzatok hát, és menjetek békével!
Pál azonban ezt mondta nekik:
– Nyilvánosan, per nélkül megvertek és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni bennünket? Azt már nem! Hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki minket!
A törvényszolgák jelentették ezt a bíráknak. Amikor meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek. Elmentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához. Meglátogatták a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.
Jegyzetek
15,34 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.
16,12 A Római Birodalom teljes római polgárjoggal rendelkező telepesei által alapított város.