Pál első missziós útja.
Barnabást és Sault útra küldik.
13 Az antióchiai egyházban több próféta és tanító volt, például Barnabás, a Nigernek nevezett Simeon, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, és Saul. Mikor egy alkalommal istentiszteletet végeztek és böjtöt tartottak, a Szentlélek így intézkedett: „Rendeljétek Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre szántam őket.” Erre böjtöt tartottak és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket s útra bocsátották őket.Pál és Barnabás Ciprus szigetén.
Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába és onnan áthajóztak Ciprusba. Szalamiszba érve a zsidó zsinagógában hirdették Isten igéjét. János is segítségükre volt. Mikor bejárták Páfoszig az egész szigetet, találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával. Ez a jó szándékú Szergiusz Paulosz helytartó kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Pált, mert hallani kívánta az Isten igéjét. De Elimász, vagyis a varázsló – a neve ugyanis ezt jelenti – akadékoskodott és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul, más néven Pál azonban SzentIélekkel eltelve rászegezte tekintetét és így kiáltott: „Te minden csalárdsággal és álnoksággal terhes ördögfia, te minden igazság ellensége, hát nem hagyod abba az áskálódást az Úr egyenes útja ellen? Ezért most az Úr keze rád nehezedik: megvakulsz és egy ideig nem látod a napvilágot.” Tüstént vak sötétség szakadt rá, és botorkálva keresgélte, hogy valaki kezét nyújtsa neki. A történtek láttára a helytartó hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.Az apostolok a pizídiai Antióchiában.
Pál és útitársai Páfoszból tengerre szállva a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők viszont Pergéből tovább utazva a pizídiai Antióchiába érkeztek. Egy szombati napon aztán betértek a zsinagógába és helyet foglaltak. A törvény és a próféták olvasása után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel a kéréssel: „Testvérek, ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” Ekkor Pál fölemelkedett és kezével csöndet parancsolva beszélni kezdett: „Izraelita férfiak, s ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és az egyiptomi tartózkodás idején nagy néppé tette őket.Majd hatalmas karjának oltalma alatt kivezette őket onnan, és negyven esztendőn keresztül gondjukat viselte a pusztában. Hét nemzetet pusztított el Kánaán földjén, és földjüket birtokukká tette. Mindez körülbelül négyszázötven évig tartott. Ezután egész Sámuel prófétáig bírákat adott nekik. Ettől fogva királyt kívántak, s ezért Isten negyven esztendőre Sault, Kis fiát adta nekik Benjamin törzséből. Később ennek eltávolítása után Dávidot emelte királyukká. Róla így nyilatkozott: Jessze fiában, Dávidban szívem szerint való férfire találtam, aki minden akaratomat teljesíti. Ígéretéhez híven az ő utódaiból támasztotta Isten Izrael üdvözítőjét Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. János pályafutásának bevégzésekor kijelentette: nem az vagyok, akinek engem tartotok. De jön már utánam az, akivel szemben még arra sem vagyok méltó, hogy saruját leoldjam a lábáról. Testvéreim! Ábrahám nemzetségének fiai és köztetek lévő istenfélők! Ez az üdvösséget hozó hír nekünk szól. Igaz, Jeruzsálem lakói és elöljárói nem ismerték el őt, ítéletükkel azonban csak beteljesítették a próféták szavát, amelyet minden szombaton olvasnak; mert bár semmi halálbüntetésre méltót nem találtak benne, Pilátustól mégis kivégeztetését követelték. Mikor pedig mindent elvégeztek, ami meg volt írva róla, levették a keresztfáról és sírba fektették. Isten azonban harmadnapon föltámasztotta holtából, és ő jó néhány napon keresztül megjelent azoknak, akik vele együtt mentek föl Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúságot tesznek róla a nép előtt. Mi is ezt az örvendetes hírt hirdetjük nektek: Isten atyáinknak tett ígéretét nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette azáltal, hogy föltámasztotta Jézust. Ez van megírva a második zsoltárban:
Az én Fiam vagy,
én ma szültelek. Azt pedig, hogy föltámasztotta halottaiból, úgy hogy többé már nem tér vissza az enyészetbe, így mondta meg: nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet. Másutt meg így szól: Nem hagyod, hogy rothadás érje szentedet, Dávid ugyanis, bár a maga idejében Isten akaratának szolgált, Meghalt, eltemették atyái mellé és bizony elrothadt. De azt, akit Isten (holtából) föltámasztott, nem érte rothadás. Vegyétek tudomásul, testvéreim, hogy őáltala a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Mindattól, amitől Mózes törvénye által nem nyerhettétek el a megigazulást, őáltala megigazul mindenki, aki hisz. Ügyeljetek ezért, hogy be ne teljesedjék rajtatok a próféták mondása: Ide nézzetek, ti önteltek,
csodálkozzatok és semmisüljetek meg!
Olyan művet hajtok végre napjaitokban,
hogy el sem hiszitek, ha valaki elbeszéli nektek.” Kifelé menet megkérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek ezekről a dolgokról. Sőt, mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és istenfélő prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást. Azok pedig hozzájuk szólva buzdították őket, hogy tartsanak ki Isten kegyelmében. A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét: Mikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait. Pál és Barnabás azonban nyílt bátorsággal kijelentették: „Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. De mivel visszautasítjátok azt és nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Az Úr ugyanis ezt a parancsot adta nekünk: a pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve, az Úr igéje így az egész vidéken elterjedt. A zsidók azonban fölbujtották az előkelő istenfélő asszonyokat és a város elöljáróit, s üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, kiutasították őket arról a vidékről. Azok erre lerázták feléjük lábuk porát és Ikóniumba mentek. A tanítványokat pedig a Szentlélek öröme töltötte el.
Ikónium, Lisztra és Derbé.
14 Ikóniumban szintén a zsidók zsinagógájába tértek be, s olyan eredménnyel prédikáltak, hogy zsidók és pogányok tömegesen fogadták be a hitet. A hitetlen zsidók azonban fölkeltették a pogányok rosszindulatát testvéreikkel szemben. Mégis hosszabb ideig ott maradtak, bátran szólva az Úrról, aki maga tett bizonyságot kegyelmet hirdető tanítása mellett azzal, hogy általuk csodajeleket művelt. A város lakóssága két pártra szakadt, mivel némelyek a zsidókkal, mások pedig az apostolokkal tartottak. Végül a pogányok, valamint a zsidók vezetőikkel együtt támadásra készültek, hogy bántalmakkal illessék és megkövezzék őket. Ők azonban megtudták ezt és elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába és Derbébe s ezek környékére. Ott hidették az evangéliumot. Lisztrában élt akkor egy ember, aki nem tudott a lábára állni. Béna volt ugyanis születésétől fogva és még soha egy tapodtat sem tett. Ez hallgatta Pál beszédét, ő pedig rátekintett és látta rajta, hogy elegendő hite van arra, hogy meggyógyuljon. Hangosan rákiáltott tehát: „Állj egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott és járni kezdett. Mikor a tömeg látta, bogy Pál mit művelt, likaóniai nyelven fölkiáltott: „Istenek szálltak le hozzánk emberi formát öltve!” Barnabást Zeusznak nevezték el, Pált pedig, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. Sőt a város előtt álló Zeusz-templom papja bikákat és koszorúkat hozatott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni. Amint Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé rohantak. „Emberek, mit csináltok? – kiáltották. Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, s éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta, s mindazt, ami csak bennük van. Ő az előző korszakban megengedte, hogy a pogányok mind a maguk útját kövessék. Bár akkor sem maradt bizonyíték nélkül, mert jót cselekedett: az égből esőt és termékeny időt küldött számotokra, s bőven adott eledelt és szívderítő italt.” Még ezekkel a szavakkal is alig bírták lecsillapítani a tömeget, hogy áldozatot ne mutasson be nekik. Néhány zsidó azonban utánuk jött Antióchiából és Ikóniumból. Ezek a nép megnyerése után megkövezték Pált, majd abban a hitben, hogy meghalt, a városon kívülre vonszolták. De amikor a tanítványok köréje gyűltek, fölkelt és bement a városba. Másnap aztán Barnabással együtt útra kelt Derbébe.Az első missziós körút befejezése.
Ebben a városban is hirdették az evangéliumot és sok tanítványt toboroztak. Ezután visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, buzdították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába.” Minden egyház élére presbitereket rendeltek és végül imádság és böjt között az Úr oltalmába ajánlották őket, akinek hívei lettek. Pizídián keresztülhaladva Pamfíliába jutottak, majd pergéi igehirdetésük után lementek Attáliába. Innét aztán Antióchiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmének ajánlva a most elvégzett munka teljesítésére rendelték őket. Megérkezésük után összehívták az egyházat és elbeszélték, mi mindent tett velük az Isten, s hogyan tárta föl a pogányok előtt a hit kapuját. Ezután jó ideig a tanítványok körében tartózkodtak.Vita a mózesi törvény kötelező erejéről
Az apostoli zsinat.
15 Néhányan, akik Júdeából érkeztek oda, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel pedig Pál és Barnabás élénken ellenkeztek és vitába szálltak velük, elhatározták, hogy Pál és Barnabás, s még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez e vitás kérdés ügyében. Így tehát az egyház utasítására útnak indultak. Fönícián és Szamarián való átutaztukban elbeszélték a pogányok Megtérését, és ezzel nagy örömet szereztek az összes testvérnek. Mikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten. Erre azonban fölállt néhány, a farizeusi szektából megtért hívő és kijelentette: „Körül kell metélni őket, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.” Erre az apostolok és presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására. A heves vitatkozás során Péter szólásra emelkedett: „Testvéreim! Tudjátok, hogy Isten már hosszabb ideje kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium szavát és a hitre térjenek. A szíveket vizsgáló Isten kinyilvánította akaratát, mikor nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint nekünk, és nem tett különbséget köztünk s köztük, mikor a hit által szívüket megtisztította. Most tehát mit kísértitek az Istent azzal, hogy azt az igát akarjátok a tanítványok nyakára tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? Ellenkezőleg a mi hitünk az, hogy Urunk Jézus (Krisztus) kegyelme által üdvözülünk, és éppen így ők is.” Erre az egész gyülekezet lecsillapodott, s meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen sok csodás jelet művelt általuk Isten a pogányok között. Mikor elhallgattak, Jakab szólalt föl: „Testvéreim, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan kezdett hozzá Isten, hogy a pogányok közül népet válasszon magának. Ezzel megegyeznek a próféták szavai. Azt mondja ugyanis az Írás: Ezek után újjáépítem Dávid leomlott sátrát, omladékait újjáépítem és helyreállítom, hogy a többi ember is keresse az Urat,valamint minden nép, melyet rólam neveznek el. Az Úr mondja ezt és meg is teszi. Ez az ő örök határozata. Ezért véleményem szerint nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül tértek meg Istenhez. Azt azonban írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól eredő megfertőződéstől, a törvénytelen házasságtól, a fojtott állattól és vértől. Mózesnek ugyanis minden városban régtől fogva van hirdetője, hiszen minden szombaton olvassák a zsinagógában.”
A jeruzsálemi határozat.
Ekkor az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt elhatározták, hogy néhányat kiválasztanak maguk közül, és Pállal meg Barnabással Antióchiába küldik őket: mégpedig Júdást, más néven Barszabbászt és Szilást, akik vezető szerepet töltöttek be a testvérek közt. Ezt az írást küldték velük: „Az apostolok és presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában élő, pogányok közül származó testvéreknek. Hallottuk, hogy néhány közülünk való, megbízatásunk nélkül tanítva megzavart titeket és földúlta lelketeket. Ezért megállapodásra jutva jónak láttuk, hogy kiválasszunk és hozzátok küldjünk egy-két férfit a számunkra igen kedves Pállal és Barnabással, akik egészen a mi Urunk Jézus Krisztusnak szentelték magukat. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik ugyanezeket személyesen élőszóval is tudtotokra adják. A Szentlélek és mi magunk is azttartottuk helyesnek, hogy a következő szükséges dolgokon kívül semmi más terhet ne rakjunk rátok. Tehát tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől a fojtott állattól és a törvénytelen házasságtól. Ha ezektől őrizkedtek, helyesen cselekedtek. Üdvözlünk titeket!”
A határozat kihirdetése.
Azok tehát útra bocsátásuk után lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a közösséget és átadták a levelet. Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat. Júdás és Szilás,akik maguk is próféták voltak, sok beszédben buzdították és erősítgették a testvéreket.