6
Az ő munkatársaiként buzdítunk hát benneteket: ne maradjon hiábavaló Isten kegyelme, amit befogadtatok!
Amint ő mondja: A kedvező időben meghallgattalak, s az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a legkedvezőbb idő; íme, most van az üdvösség napja!
Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, nehogy rosszallás érje szolgálatunkat, hanem minden szempontból Isten szolgáihoz illő módon ajánljuk magunkat: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésekben, zavargásokban, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igaz mivolt támadó és védő fegyvereivel, tiszteletben részesítve és megszégyenítve, rágalmak és dicséretek között; mint akiket ámítónak tartanak, és mégis igazak; mint akik ismeretlenek, és mégis jól ismertek; mint akik haldokolnak, és íme mégis élők; mint akiket megkorbácsoltak, és mégsem végeztek ki; mint szomorkodók, de mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.
Őszinte szóval és kitárt szívvel állunk előttetek, korintusiak! Nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. A kölcsönösség okán – mint gyermekeimhez szólok – ti is tárjátok ki a szíveteket!
Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mert mi köze az igaz mivoltnak a törvényszegéshez, vagy a világosságnak a sötétséghez? Miféle kapcsolatban van Krisztus és Beliár? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mi pedig az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők a népem lesznek. Ezért menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr. Tisztátalant ne érintsetek! Én pedig magamhoz fogadlak titeket, Atyátok leszek, ti pedig fiaim és lányaim lesztek, így szól a mindenható Úr.
7 Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!
Adjatok helyet nekünk a szívetekben! Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk. Nem ítélet gyanánt mondom, hiszen az imént mondtam, hogy a szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. Teljes nyíltsággal vagyok irántatok. Nagyon büszke vagyok rátok. Vigasztalódás tölt el, és minden gyötrelem ellenére túlárad bennem az öröm.
Amikor ugyanis megérkeztünk Makedóniába, testünknek nem volt nyugalma. Ellenkezőleg, mindenféle gyötrelemben volt részünk: perlekedés körülöttünk, aggodalmak bennünk. De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz érkezésével. De nemcsak az ő érkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk, mennyire látni akartok engem, mennyire bánkódtok miattam, mennyire ragaszkodtok hozzám; úgyhogy még jobban megörültem.
Mert ha elszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan – mivel most látom, hogy az a levél, ha csak kis időre is, de elszomorított titeket –, de most már örülök. Nem annak, hogy elszomorodtatok, hanem hogy megtérésetekre szolgált a szomorúság. Isten akarata szerint szomorodtatok el, és így miattunk semmiben nem vallotok kárt. Mert az Isten akarata szerinti szomorúság az üdvösségre vezető töredelmet munkálja, s ezt senki nem bánja meg; a világ szerinti szomorúság viszont halálra vezet. Lám, pontosan ez – tudniillik, hogy Isten akarata szerint szomorodtatok el – mekkora buzgóságra sarkallt titeket, sőt mentegetőzésre, sőt méltatlankodásra, sőt aggodalomra, sőt vágyódásra, sőt ragaszkodásra, sőt a vétkes megbüntetésére! Minden szempontból igazoltátok, hogy ez ügyben ártatlanok vagytok. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen ragaszkodásotok, amely Isten színe előtt él bennetek irántunk. Ezért tehát megvigasztalódtunk.
De saját megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, ugyanis ti mindannyian felüdítettétek az ő lelkét. És ha egy kissé dicsekedtem is neki veletek, nem vallottam szégyent. Ellenkezőleg, ahogy nektek mindent az igazsághoz híven mondtunk el, úgy Titusz előtt való dicsekvésünk is igaznak bizonyult. Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt. Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.
8 Hírt adunk nektek, testvérek, Isten kegyelméről, amelyet Makedónia egyházainak adott. Arról, hogy a nyomorúság számos próbatétele között túláradó örömük és nyomasztó szegénységük a nagylelkűség bőséges gazdagságává változott. Erejükhöz mérten, sőt, tanúsítom, erejükön felül is önként adakoztak, és egyre sürgettek és kértek, hogy a szentek iránti szolgálat kiváltságának részesei lehessenek; és minden várakozásunkat felülmúlva önmagukat adták először az Úrnak, és aztán nekünk, Isten akaratából. Úgyhogy azzal a kéréssel fordultunk Tituszhoz, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését.
Ezért ahogy mindenben bővelkedtek – hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben –, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek! Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgóságának említésével a bennetek lévő szeretet valódiságát is próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét: gazdag létére értetek szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
Ezzel kapcsolatban elmondom a véleményemet nektek, akik tavaly nemcsak elkezdtétek a gyűjtést, hanem a gyűjtésben való önkéntes részvétel szándékáról is tanúságot tettetek. Most váltsátok tettekre, hogy amilyen az önkéntes részvétel szándéka volt, olyan legyen – lehetőségeitekhez mérten – a véghezvitel is! Mert ha megvan a készség, akkor aszerint kedves az adomány, kinek mije van, nem aszerint, kinek mije nincs. Hiszen nem az a cél, hogy másoknak könnyebb legyen, nektek meg nyomorognotok kelljen; hanem az egyenlőség. A ti jelenlegi fölöslegetek pótolja az ő hiányukat, hogy máskor az ő fölöslegük pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; amint meg van írva: Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűkölködött.
Hála legyen Istennek, aki Titusz szívét ugyanezzel a buzgósággal töltötte el irántatok! Elfogadta felkérésünket is, de nagy buzgóságában önként ment el hozzátok. Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi egyházat; sőt ezenkívül az egyházak útitársunkká is választották ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére, és hogy nyilvánvaló legyen a mi jó szándékunk is. Óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket az általunk végzett szolgálat bőséges eredményével kapcsolatban. Gondunk van ugyanis a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. Elküldtük velük együtt azt a testvérünket, akinek a buzgóságát sokszor és sokféleképpen kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek.
Ami Tituszt illeti, nekem társam és közöttetek munkatársam; ami pedig a testvéreinket, ők az egyházak küldöttei, Krisztus dicsősége. Adjátok tehát bizonyítékát az egyházak előtt szereteteteknek, és mutassátok meg, hogy méltán dicsekedtünk veletek előttük.
9 A szentek szolgálatáról fölösleges írnom nektek. Hiszen ismerem készségeteket, amelyért dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhaia tavaly óta készen áll, és a ti buzgóságotok ösztönzőleg hatott legtöbbjükre. Mindazonáltal elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekvésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, és azért, hogy – amint mondtam – készen legyetek; és nehogy ha esetleg velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent valljunk mi – hogy ne mondjam: ti – ebben a vállalkozásban. Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek előre hozzátok, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint nagylelkű adomány, és nem mint szűkmarkú hozzájárulás.
Azt mondom ugyanis, aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogy előre eldöntötte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert „Isten a jókedvű adakozót szereti”. És Istennek van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindig minden tekintetben meglegyen mindenetek, amire szükségetek van, azért, hogy jó tettekben bővelkedjetek, amint meg van írva: bőkezűen adott a szegényeknek, igazsága örökre megmarad. Aki pedig magot ad a magvetőnek és táplálékul kenyeret, megadja és megsokasítja majd vetőmagotokat, és megsokszorozza igaz voltotok gyümölcsét. Így minden tekintetben meggazdagodtok, hogy mindenben nagylelkűek legyetek. Ez pedig Isten iránti hálaadássá lesz általunk, mert ennek a szolgálatnak az elvégzése nemcsak a szentek szükségleteit fedezi, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. Mert e szolgálat eredményessége okán dicsőítik majd Istent azért az engedelmességért, amellyel megvalljátok Krisztus evangéliumát, és azért az igazán testvéri érzületért, amely irántunk és mindenki iránt bennetek él. Értetek mondott könyörgésükben megnyilvánul irántatok való vágyakozásuk is, mivel Isten kegyelme ilyen bőségesen kiáradt rátok. Hála legyen az Istennek elmondhatatlanul nagy ajándékáért!
Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, nehogy rosszallás érje szolgálatunkat, hanem minden szempontból Isten szolgáihoz illő módon ajánljuk magunkat: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésekben, zavargásokban, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igaz mivolt támadó és védő fegyvereivel, tiszteletben részesítve és megszégyenítve, rágalmak és dicséretek között; mint akiket ámítónak tartanak, és mégis igazak; mint akik ismeretlenek, és mégis jól ismertek; mint akik haldokolnak, és íme mégis élők; mint akiket megkorbácsoltak, és mégsem végeztek ki; mint szomorkodók, de mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.
Őszinte szóval és kitárt szívvel állunk előttetek, korintusiak! Nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. A kölcsönösség okán – mint gyermekeimhez szólok – ti is tárjátok ki a szíveteket!
Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mert mi köze az igaz mivoltnak a törvényszegéshez, vagy a világosságnak a sötétséghez? Miféle kapcsolatban van Krisztus és Beliár? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mi pedig az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők a népem lesznek. Ezért menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr. Tisztátalant ne érintsetek! Én pedig magamhoz fogadlak titeket, Atyátok leszek, ti pedig fiaim és lányaim lesztek, így szól a mindenható Úr.
7 Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!
Adjatok helyet nekünk a szívetekben! Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk. Nem ítélet gyanánt mondom, hiszen az imént mondtam, hogy a szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. Teljes nyíltsággal vagyok irántatok. Nagyon büszke vagyok rátok. Vigasztalódás tölt el, és minden gyötrelem ellenére túlárad bennem az öröm.
Amikor ugyanis megérkeztünk Makedóniába, testünknek nem volt nyugalma. Ellenkezőleg, mindenféle gyötrelemben volt részünk: perlekedés körülöttünk, aggodalmak bennünk. De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz érkezésével. De nemcsak az ő érkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk, mennyire látni akartok engem, mennyire bánkódtok miattam, mennyire ragaszkodtok hozzám; úgyhogy még jobban megörültem.
Mert ha elszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan – mivel most látom, hogy az a levél, ha csak kis időre is, de elszomorított titeket –, de most már örülök. Nem annak, hogy elszomorodtatok, hanem hogy megtérésetekre szolgált a szomorúság. Isten akarata szerint szomorodtatok el, és így miattunk semmiben nem vallotok kárt. Mert az Isten akarata szerinti szomorúság az üdvösségre vezető töredelmet munkálja, s ezt senki nem bánja meg; a világ szerinti szomorúság viszont halálra vezet. Lám, pontosan ez – tudniillik, hogy Isten akarata szerint szomorodtatok el – mekkora buzgóságra sarkallt titeket, sőt mentegetőzésre, sőt méltatlankodásra, sőt aggodalomra, sőt vágyódásra, sőt ragaszkodásra, sőt a vétkes megbüntetésére! Minden szempontból igazoltátok, hogy ez ügyben ártatlanok vagytok. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen ragaszkodásotok, amely Isten színe előtt él bennetek irántunk. Ezért tehát megvigasztalódtunk.
De saját megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, ugyanis ti mindannyian felüdítettétek az ő lelkét. És ha egy kissé dicsekedtem is neki veletek, nem vallottam szégyent. Ellenkezőleg, ahogy nektek mindent az igazsághoz híven mondtunk el, úgy Titusz előtt való dicsekvésünk is igaznak bizonyult. Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt. Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.
8 Hírt adunk nektek, testvérek, Isten kegyelméről, amelyet Makedónia egyházainak adott. Arról, hogy a nyomorúság számos próbatétele között túláradó örömük és nyomasztó szegénységük a nagylelkűség bőséges gazdagságává változott. Erejükhöz mérten, sőt, tanúsítom, erejükön felül is önként adakoztak, és egyre sürgettek és kértek, hogy a szentek iránti szolgálat kiváltságának részesei lehessenek; és minden várakozásunkat felülmúlva önmagukat adták először az Úrnak, és aztán nekünk, Isten akaratából. Úgyhogy azzal a kéréssel fordultunk Tituszhoz, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését.
Ezért ahogy mindenben bővelkedtek – hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben –, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek! Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgóságának említésével a bennetek lévő szeretet valódiságát is próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét: gazdag létére értetek szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
Ezzel kapcsolatban elmondom a véleményemet nektek, akik tavaly nemcsak elkezdtétek a gyűjtést, hanem a gyűjtésben való önkéntes részvétel szándékáról is tanúságot tettetek. Most váltsátok tettekre, hogy amilyen az önkéntes részvétel szándéka volt, olyan legyen – lehetőségeitekhez mérten – a véghezvitel is! Mert ha megvan a készség, akkor aszerint kedves az adomány, kinek mije van, nem aszerint, kinek mije nincs. Hiszen nem az a cél, hogy másoknak könnyebb legyen, nektek meg nyomorognotok kelljen; hanem az egyenlőség. A ti jelenlegi fölöslegetek pótolja az ő hiányukat, hogy máskor az ő fölöslegük pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; amint meg van írva: Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűkölködött.
Hála legyen Istennek, aki Titusz szívét ugyanezzel a buzgósággal töltötte el irántatok! Elfogadta felkérésünket is, de nagy buzgóságában önként ment el hozzátok. Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi egyházat; sőt ezenkívül az egyházak útitársunkká is választották ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére, és hogy nyilvánvaló legyen a mi jó szándékunk is. Óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket az általunk végzett szolgálat bőséges eredményével kapcsolatban. Gondunk van ugyanis a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. Elküldtük velük együtt azt a testvérünket, akinek a buzgóságát sokszor és sokféleképpen kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek.
Ami Tituszt illeti, nekem társam és közöttetek munkatársam; ami pedig a testvéreinket, ők az egyházak küldöttei, Krisztus dicsősége. Adjátok tehát bizonyítékát az egyházak előtt szereteteteknek, és mutassátok meg, hogy méltán dicsekedtünk veletek előttük.
9 A szentek szolgálatáról fölösleges írnom nektek. Hiszen ismerem készségeteket, amelyért dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhaia tavaly óta készen áll, és a ti buzgóságotok ösztönzőleg hatott legtöbbjükre. Mindazonáltal elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekvésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, és azért, hogy – amint mondtam – készen legyetek; és nehogy ha esetleg velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent valljunk mi – hogy ne mondjam: ti – ebben a vállalkozásban. Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek előre hozzátok, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint nagylelkű adomány, és nem mint szűkmarkú hozzájárulás.
Azt mondom ugyanis, aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogy előre eldöntötte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert „Isten a jókedvű adakozót szereti”. És Istennek van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindig minden tekintetben meglegyen mindenetek, amire szükségetek van, azért, hogy jó tettekben bővelkedjetek, amint meg van írva: bőkezűen adott a szegényeknek, igazsága örökre megmarad. Aki pedig magot ad a magvetőnek és táplálékul kenyeret, megadja és megsokasítja majd vetőmagotokat, és megsokszorozza igaz voltotok gyümölcsét. Így minden tekintetben meggazdagodtok, hogy mindenben nagylelkűek legyetek. Ez pedig Isten iránti hálaadássá lesz általunk, mert ennek a szolgálatnak az elvégzése nemcsak a szentek szükségleteit fedezi, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. Mert e szolgálat eredményessége okán dicsőítik majd Istent azért az engedelmességért, amellyel megvalljátok Krisztus evangéliumát, és azért az igazán testvéri érzületért, amely irántunk és mindenki iránt bennetek él. Értetek mondott könyörgésükben megnyilvánul irántatok való vágyakozásuk is, mivel Isten kegyelme ilyen bőségesen kiáradt rátok. Hála legyen az Istennek elmondhatatlanul nagy ajándékáért!