Kis türelmet

Az Úr biztos menedék

91 Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet. Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.

Isten igazságának dicsérete

92 Zsoltár. Ének szombatnapra. Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán! Mert megörvendeztettél tetteiddel, URam, kezed alkotásainak ujjongok. Mily nagyok alkotásaid, URam! Igen mélyek gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg. Ha úgy nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell pusztulniuk. De te, URam, magasztos vagy örökké! Mert ellenségeid, URam, ellenségeid elenyésznek, szétszóródnak a gonosztevők mind. De engem olyan erőssé tettél, mint mikor a bivaly öklel, és friss olajjal kentél meg engem. Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok. Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. Az ÚR házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öregkorban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az ÚR, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!

Az Úr örökké uralkodik

93 Uralkodik az ÚR! Fenségbe öltözött, felöltözött az ÚR, erőt övezett magára. Szilárdan áll a világ, nem inog. Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te. Zúgnak a folyamok, URam, hangosan zúgnak a folyamok, zúgva morajlanak a folyamok. A hatalmas vizek hangjánál, a tenger fenséges morajlásánál fenségesebb az ÚR a magasságban. Amit megmondasz, igen megbízható. Templomodat szentség ékesíti, ó, URam, időtlen időkig!

Isten ítélete igazságot teremt

94 URam, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva! Emelkedj fel, földnek bírája, fizess meg a gőgösöknek tetteikért! URam, meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni? Hangoskodnak, kihívóan beszélnek, kérkednek a gonosztevők. Tiporják, URam, népedet, nyomorgatják örökségedet. Gyilkolják az özvegyet és a jövevényt, megölik az árvákat. Azt gondolják, nem látja az ÚR, nem veszi észre Jákób Istene. Térjetek észhez, ti, ostobák a nép között! Ti, esztelenek, mikor jön meg az eszetek? Aki a fület alkotta, az ne hallana? Aki a szemet formálta, az ne látna? Aki népeket fenyít meg, az ne büntetne? Hiszen ő tanítja ismeretre az embert! Az ÚR tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai. Boldog az az ember, akit te megfenyítesz, URam, és megtanítasz törvényedre, hogy megóvd a rossz napoktól, míg a bűnösöknek megássák a sírját. Nem taszítja el népét az ÚR, nem hagyja el örökségét. Mert diadalra jut még a jog, és azt követi minden tiszta szívű ember. Ki kel védelmemre a gonoszok ellen? Ki áll mellém a gonosztevőkkel szemben? Ha az ÚR nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknék. Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. Vállalhatsz-e közösséget a romlottság ítélőszékével, mely a törvényesség látszatával nyomorúságot idéz elő? Az igaz embernek életére törnek, az ártatlan embert elítélik. De nekem az ÚR a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám. Ellenük fordítja saját gazságukat, megsemmisíti őket saját gonoszságuk által, megsemmisíti őket Istenünk, az ÚR.

Minden zsoltár...
1 0