4911 A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára. 22 Halljátok ezt mind, ti, népek, figyeljen a világ minden lakója, 33 közemberek és előkelők, gazdag és szegény egyaránt! 44 Bölcs dolgokat beszél majd szám, szívem gondolatai értelmesek. 55 Példázatra figyel fülem, hárfakísérettel adom elő talányomat. 66 Miért féljek a gonosz napokon, ha körülvesz az alattomosok bűne, 77 akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek? 88 Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. 99 Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, 1010 még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. 1111 Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat. 1212 Azt képzelik, hogy házuk örökké megmarad, lakásuk nemzedékről nemzedékre, földeket neveznek el róluk. 1313 De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak. 1414 Ez a bolondok sorsa, és követik őket azok, akiknek tetszik beszédük. (Szela.) 1515 Mint juhok kerülnek a holtak hazájába, a halál lesz a pásztoruk. Alakjuk eltűnik a holtak hazájában, nem lesz lakásuk. Reggelre a becsületesek uralkodnak. 1616 De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. (Szela.) 1717 Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. 1818 Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi kincse. 1919 Bár életében áldottnak tartja magát, és dicsérik, hogy jól megy sora, 2020 mégis őseinek nemzedékéhez kerül, soha többé nem lát napvilágot. 2121 Mert a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak.
Az igaz istentisztelet
5011 Ászáf zsoltára. A hatalmas Isten, az ÚR szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig. 22 A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten. 33 Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar. 44 Hívja az eget odafent, és a földet, mert ítélni akarja népét. 55 Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem! 66 Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten. (Szela.) 77 Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! 88 Nem feddelek meg véresáldozataidért, sem állandóan előttem levő égőáldozataidért, 99 de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat. 1010 Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata. 1111 Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is. 1212 Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti. 1313 Eszem-e a bikák húsát, iszom-e a bakok vérét? 1414 Hálaadásodat áldozd az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! 1515 Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. 1616 A bűnösnek pedig ezt mondja Isten: Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet? 1717 Hiszen te gyűlölöd a feddést, és elveted igéimet! 1818 Ha tolvajt látsz, vele cimborálsz, és a paráznákkal tartasz. 1919 Szádból gonosz beszéd jön ki, nyelved csalárdságot sző. 2020 Ahol csak vagy, testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is bemocskolod. 2121 Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! 2222 Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztek Istenről, különben elragad menthetetlenül! 2323 Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.