Az ember mulandósága
49 1A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára.
Halljátok meg ezt, nemzetek, mindnyájan,
vegyétek fületekbe, földkerekség lakói, mindannyian:
mind alacsonysorsúak és nemesek,
gazdagok, szegények egyaránt!
Bölcsességet mond a szám,
okosságot a szívem elmélkedése.
Példabeszédre hajtom fülemet,
hárfaszóval tárom föl rejtélyemet.
Miért félnék a balszerencse napján,
ha körülvesz a gáncsoskodók gonoszsága?
Ők saját erejükben bíznak,
vagyonuk nagyságával kérkednek.
Pedig az ember nem válthatja meg magát,
senki sem adhat Istennek váltságdíjat magáért.
Igen drága lelkének váltsága:
soha meg nem fizetheti,
hogy örökké éljen és ne jusson az enyészetre.
Hisz láthatja, meghalnak a bölcsek;
Ugyanúgy elvesznek, mint a balgák és az esztelenek,
és másokra hagyják gazdagságukat.
12 Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre;
Hajlékuk nemzedékről nemzedékre,
noha nevet szereztek maguknak földjükön.
13 Az ember, övezze bár tisztelet,
nem marad meg;
Olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik,
bizony hasonló hozzá.
Ez az útja azoknak, akik önmagukban bíznak,
és azoknak a vége, akik saját beszédükben gyönyörködnek.
15 Mint a juh, úgy terelődnek az alvilágba,
a halál legelteti őket.
Leszállnak a sírba sietve, alakjuk megsemmisül,
az alvilág lesz lakásuk.
De az én lelkemet Isten megváltja,
az alvilág hatalmából kiragad engem.
Ne félj, ha valaki meggazdagszik,
ha megnövekszik háza dicsősége,
mert ha meghal, semmit sem visz magával,
és dicsősége nem száll le utána.
Mondja bár áldottnak magát életében:
»Dicsérni fognak téged, amiért magadnak tetted a jót«,
mégis csak elmegy atyái nemzetségéhez,
amely soha többé nem látja a világosságot.
21 Az ember, övezze bár tisztelet,
okosságot nem tanúsít;
olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik
– bizony hasonló hozzá.
A helyes istentisztelet
50 1Ászáf zsoltára. Szól az Úr, az istenek Istene,
és szólítja a földet
napkelettől napnyugatig.
Felragyog Sionból ékes szépséggel az Isten.
Jön íme, Isten,
íme, jön a mi Istenünk és nem hallgat:
színe előtt emésztő tűz,
körülötte hatalmas förgeteg.
Szólítja onnan felülről az eget
s a földet, hogy népe fölött ítélkezzék:
»Gyűjtsétek elém szentjeimet,
akik az áldozatban szövetségre léptek velem.«
Igazságát hirdetik az egek,
mert Isten tart ítéletet.
7 »Halljad én népem, hadd beszéljek,
Izrael, hadd tegyek bizonyságot ellened:
Én Isten, a te Istened vagyok.
Nem áldozataidért perelek veled,
hisz égő áldozataid folyton előttem vannak.
Nem veszek el házadból fiatal bikákat,
sem nyájaidból kecskebakokat.
Mert enyém az erdő minden vadja,
az állatok ezrei a hegyekben.
11 Ismerem az ég minden madarát,
és ami csak mozog a mezőn, az enyém.
Ha éheznék, nem kellene neked szólnom,
mert enyém a földkerekség, s mindaz, ami betölti.
Eszem-e én a bikák húsát,
iszom-e én a kecskebakok vérét?
Dicséretet mutass be áldozatul Istennek,
és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek;
Hívj segítségül a szorongatás napján:
megmentelek, és te dicsérni fogsz engem.«
A bűnöshöz azonban így szól az Isten:
»Miért beszélsz te parancsolataimról,
s miért veszed szádra szövetségemet?
Hiszen te gyűlölöd a fegyelmet,
és hátad mögé veted szavaimat.
Ha tolvajt láttál, vele tartottál,
házasságtörőkkel közösködtél.
Szád gonoszságot árasztott,
és nyelved csalárdságot szőtt.
Leültél és testvéred ellen beszéltél,
és gáncsot vetettél anyád fia elé.
21 Így cselekedtél, s mivel én hallgattam,
azt hitted, hogy olyan vagyok, mint te.
Pedig perbeszállok veled és mindezt felhozom ellened.
Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről,
nehogy védtelenek legyetek, amikor elragadlak titeket!
Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az tisztel engem,
és aki bűntelenül jár az úton, annak mutatom meg Isten üdvösségét.«
Jegyzetek
49,1 Tanító költemény, egy bölcstől származik a hellenista időkből. Bevezetésből (2-5) és két versszakból (6-12.14-20) áll, amelyek hasonló zárómondattal fejeződnek be (13. és 21. versek). Témája: értelmetlen dolog a másik ember gazdagsága vagy birtoka miatt irigykedni, hiszen ezek mind mulandó értékek. A halál mindenkit egyenlővé tesz. A 16. vers valószínűleg arra mutat rá, hogy Isten ennek a világnak a szegényeit kiváltja az alvilágból. Vö. Zsolt 73; Lk 12,16-21; 1 Tim 6,7-10.
49,12 Sír: javított szöveg (a héber szövegben: az ő belsejük).
49,13 Vö. Préd 3,19. A refrén összefoglalja: a halál nem tesz különbséget ember és állat között.
49,15 A héber szöveg erősen megromlott.
49,21 A refrén kis változtatással ismétlődik: az az ember, aki a halál és a halált követő dolgok miatt aggódik, nem érdemel többet, mint a néma állat.
50,1 Prófétai intő beszéd, a királyok korának vége felé keletkezett, és a liturgikus használat ágyazta be a hagyományba. Izrael összegyülekezik az istentiszteletre: a hívők készek arra, hogy a törvény szerint áldozatot mutassanak be Istennek, szó szerint teljesítve az előírásokat. Álszent viselkedésük miatt azonban veszélybe kerülnek: áldozatokat mutatnak be, a szövetségről beszélnek, de közben a tetteik nincsenek összhangban mindezzel, így magukra vonják Isten haragját. Ászáf (1) egy énekes céh megalapítója, az egyetlen, amely megmaradt a fogság után is (Ezdr 2,41). Ők írták le a 73-83. zsoltárokat.
50,1 A közösség összegyűlt az ünnepi istentiszteletre a templomban. Dicsőítő énekeket énekelnek, áldozatokat mutatnak be, hogy bizonyítsák a szövetséghez való hűségüket. Ekkor Isten megmutatkozik nekik viharban és villámban. Meghatározza, hogyan kell Izraelnek megtartania a szövetséget.
50,7 Isten vádbeszéde, vö. Óz 6,6; Mt 9,13; 12,7. A beszédben nem konkrét szemrehányások hangzanak el, inkább a feltételeket tisztázza.
50,11 A görög szöveg alapján javítva (a héber szövegben: a hegy madarai).
50,21 Összefoglalás: a bűnösök a harag szavait, a becsületesek a szent Isten szabadításának ígéretét kapják.