te, legszebb a nők között?
Hová szokott kedvesed betérni,
hogy veled együtt keressük?
Kedvesem a kertjébe szokott menni,
a balzsamágyakhoz,
hogy élvezze a kertet,
és liliomot szedjen.
Én a kedvesemé vagyok, s a kedvesem az enyém,
s ő élvezi a liliomokat.
4 Szép vagy, kedvesem,
aranyos, bájos, mint Jeruzsálem,
félelmetes, mint a csatarendben álló tábor!
Fordítsd el rólam szemeidet,
mert zavarba ejtenek!
Hajad, mint a kecskenyáj,
amely Gileádról alászáll.
Fogaid, mint a juhnyáj,
amely kijön a fürdőből;
ikreket szül mindegyik,
meddő egy sincs közöttük.
Halántékod, mint a gránátalmaszelet,
a fátyolod mögött.
8 Hatvanan vannak a királynék,
nyolcvanan a feleségek,
s a leányok szám nélkül vannak,
de egy a galambom, a szeplőtlenem,
egyetlene anyjának, kedveltje szülőjének.
Látják őt a leányok, és boldognak hirdetik,
a királynék, a feleségek, és magasztalják:
10 »Ki az, aki felbukkan, mint a hajnal pírja,
szép, mint a hold, tiszta, mint a nap,
félelmetes, mint a csatarendben álló tábor?«
Lementem a dióskertbe
nézni a völgynek rügyeit,
nézni, kihajtott-e a szőlő,
virágzik-e a gránátalma.
12 És váratlanul zavarba jött lelkem
Aminádáb négyesfogatai miatt.
Perdülj, perdülj! Hadd nézzünk!
Mit akartok nézni Szulamiton?
Csak nem a tábori körtáncot?
Milyen kecsesek lépteid
saruidban, fejedelmi leányzó!
Csípőd hajlása, mint a nyaklánc,
mely művészkezek alkotása.
Köldököd kerekded csésze,
sohase legyen kevert bor híján!
Hasad olyan, mint a búzarakás,
melyet liliom szegélyez.
Két melled olyan,
mint a gazella két ikerfia.
A nyakad, mint elefántcsont torony,
szemeid, mint Hesebon tavai
a népes város kapujánál;
orrod, mint a Libanon tornya,
amely Damaszkusz felé tekint.
Fejed, mint a Kármel,
fejed haja, mint a bíbor,
omló hullámai királyt fűznek rabláncra.
De szép vagy, milyen bájos,
te kedves, te gyönyörűséggel teljes!
Termeted pálmafához hasonló,
és melleid datolyafürthöz.
Azt mondtam magamban: »Felmegyek a pálmafára,
és gyümölcse után nyúlok.«
Olyanok legyenek nékem melleid, mint annak fürtjei,
és szád lehelete, mint az alma illata,
a szád legyen bor a legjavából,
méltó arra, hogy kedvesem igya,
hogy ajkával és fogával érintse!
11 A kedvesemé vagyok én,
ő meg utánam eped.
Jöjj, kedvesem! Menjünk a mezőre,
szálljunk meg a tanyákon:
reggel menjünk a szőlőkbe,
lássuk, kihajtott-e már a szőlő,
kinyílt-e a virágja,
virágban áll-e a gránátalma?
Ott adom neked szerelmemet!
A mandragórák illatot árasztanak,
s ajtónk előtt mindenféle pompás gyümölcs;
frisset is, régit is
tettem el számodra, kedvesem!
aki anyám keblén szopott!
Akkor, ha az utcán rádtalálnék, megcsókolnálak,
és senki sem vetne meg érte engem.
Magammal vinnélek, elvezetnélek
anyám házába, aki nevelt engem,
itatnálak fűszeres borral,
gránátalmáim mustjával.
Balja a fejem alatt nyugszik,
és jobbjával átölel engem.
Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai!
Fel ne költsétek, fel ne riasszátok kedvesemet,
amíg csak maga nem akarja!
5 Ki az, aki feljön a pusztából
gyönyörtől aléltan, kedvesére támaszkodva?
Az almafa alatt keltettelek föl:
itt szült téged anyád,
itt hozott a világra édesanyád.
6 Tégy engem, mint pecsétgyűrűt a szívedre,
mint pecsétnyomót a karodra,
mert erős a szerelem, mint a halál,
és könyörtelen a féltés, mint az alvilág,
a szikrája izzó, tüzes szikra!
Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet,
folyamok sem tudják elsodorni;
ha valaki a háza egész vagyonát adja a szerelemért,
vajon lenézik-e érte?
Van nekünk egy kis húgunk,
nincs még neki keble,
mit is tegyünk kishúgunkkal,
ha majd kezét kérik?
Legyen fal, s építsünk ezüst ormot föléje;
legyen ajtó, s borítsuk be cédruslapokkal!
Fal vagyok, de melleim már tornyok,
ezért lettem kívánatos a szemében.
11 Szőlője volt Salamonnak Baál-Hamónban,
s rábízta azt a csőszökre;
terméséért ezer ezüstöt bárki is megadhat.
Az én szőlőm itt egészen az enyém;
te, Salamon, az ezret csak tartsd meg magadnak,
s kétszázat adj annak, akik őrzik gyümölcsét!
Ki a kertekben laksz, s barátok lesik szavadat:
hadd halljam hangodat!
Fuss, kedvesem! Tégy úgy, mint a gazella,
mint a szarvasborjú a balzsamos hegyeken!
Jegyzetek
6,1 Kérdés-felelet játék.
6,4 A menyasszonyt Izrael fővárosaihoz (Jeruzsálem és Tirca; vö. 1Kir 16,23-24) hasonlítja a szerző.
6,4 A 4,1-3 megismétlése.
6,8 A Salamon háremére való utalás kiemeli a menyasszony egyedülállóságát.
6,10 A menyasszony istennőhöz hasonló.
6,12 A vers értelme homályos.
7,1 Szulamit és Salamon neve is a béke (salom) szóból származnak. Egyesek szerint Szulamit a sunemi Abiság neve (vö. 1Kir 1,3).
7,1 A menyasszony dicsérete a menyegzői tánc alkalmából.
7,11 A menyasszony egyedül akar lenni kedvesével. A keresztény misztika a lélek Krisztushoz fűződő kapcsolatára alkalmazta ezeket a sorokat (miként a 3,1-5-öt is).
8,1 Szégyen volt a szerelmet nyíltan kimutatni.
8,5 A kérdést a nézők („Jeruzsálem leányai”) teszik föl.
8,6 A pecsétnyomót egy zsineggel a karra erősítve hordták. A halál hatalma elől senki sem térhet ki, ám a szerelem erősebb nála. Akik valóban szeretik egymást, azokat semmilyen földi erő vagy hatalom nem választhatja el egymástól. A vers utalás a kánaáni mítoszra (szerelmesének hangjára az alvilágból visszatér az istenség; vö. 1,7), vonatkozik az emberi szerelemre, de mindkét jelentést meghaladó egyetemes igazságot mond ki, amely mindenekelőtt magának Istennek a szeretetére igaz.
8,11 Feltehetően a házassági szerződésre utal itt a szöveg. A menyasszony bátyjai 1000 ezüstöt kérnek a húgukért, de a kérő kész 200 ezüsttel többet fizetni. Ám az is lehetséges hogy Salamon 1000 háremhölgyére gondol a szerző (vö. 1Kir 11,3).
A PRÉDIKÁTOR KÖNYVE
KÖNYVCÍM: 1,1
1 1A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának szavai.ELŐSZÓ: 1,2-3
2 »Minden hiúság, mondja a Prédikátor,
csupa hiúság, minden csak hiúság!
Mi haszna az embernek minden vesződségéből,
amellyel bajlódik a nap alatt?«
VÁLTOZANDÓSÁG ÉS FELEDÉS: 1,4-11
4 Nemzedék elmúlik és nemzedék érkezik,
a föld pedig mindig megmarad.
A nap felkel és lenyugszik,
majd visszasiet helyére, s ott újra felkel.
Dél felé kerül, majd északra fordul,
mindent bejárva körben kering a szél,
és visszatér körforgásában.
A folyók mind a tengerbe ömlenek,
s a tenger mégsem árad meg,
a helyre, ahonnan a folyók elindulnak,
visszatérnek, hogy újra folyjanak.
A dolgok megannyian fárasztanak,
úgyhogy az ember szóval ki sem tudja mondani.
A szem nem tud jóllakni látással,
s a fül nem tud betelni hallással.
Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz.
Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik,
és semmi sem új a nap alatt.
Senki sem mondhatja: »Íme, ez új!«
Mert megvolt az már azokban az időkben,
amelyek előttünk elmúltak.
Nem gondolnak az emberek az elmúltakra,
s a jövendőre sem gondolnak majd,
akik még később lesznek.
AZ EMBER ESETLEGESSÉGE – ISTEN ÁTLÁTHATATLANSÁGA: 1,12-3,15
Három felismerés 12Én, a Prédikátor, királya voltam Izraelnek Jeruzsálemben, és feltettem magamban, hogy kikutatom és kifürkészem a bölcsesség útján mindazt, ami a nap alatt történik. Ezt a hálátlan elfoglaltságot adta Isten az emberek fiainak, hogy vesződjenek vele. Láttam mindazt, ami a nap alatt végbemegy, és íme: mindez csak hiúság és szélkergetés. Ami görbe, azt bajos egyenessé tenni, s a fonákságoknak nincsen számuk.Így szóltam, és ezt mondtam magamban: »Íme, naggyá lettem, túltettem bölcsességben mindenkin, akik előttem voltak Jeruzsálemben, és szívem sok bölcsességet és tudományt sajátított el.« Arra törekedtem, hogy megismerjem a bölcsességet és a tudást, az esztelenséget és a balgaságot, de meggyőződtem, hogy ez is csak vesződség és szélkergetés,
mert ahol sok a bölcsesség, ott sok a bosszúság,
s aki a tudást gyarapítja, a szenvedést is növeli.
Jegyzetek
1,1 A „Prédikátor” nem tulajdonnév, hanem az író önmegnevezése. Arra a személyre utal az elnevezés, aki összehívja a közösséget, és prédikál neki.
1,2 A „hiúság”-ként fordított héber kifejezés szó szerint leheletet jelent. Semmi sem állandó, minden csak egy lehelethez hasonlít.
1,4 Nincs igazi fejlődés, minden nemzedék a már rég megtapasztalt dolgokat éli át újra.
1,12 A király (akinek van áttekintése a dolgokról) a maga tapasztalatai alapján válaszol az élet értelmének kérdésére, egyes szám első személyben.
1,12 Sem a munka (12-15), sem a bölcsesség (16-18), sem az élvezet (2,1-2) nem ad értelmet az életnek. Az idézett két közmondás (15.18) ezt támasztja alá.