Az egymásra találás öröme
6 Hová ment szerelmesed, asszonyok szépe? Merre indult szerelmesed? Hadd keressük veled együtt! Szerelmesem a kertjébe ment, a balzsamillatú virágágyakhoz, hogy gyönyörködjék a kertekben, és liliomokat szedjen. Én szerelmesemé vagyok, és szerelmesem az enyém, a liliomokban gyönyörködik ő. Szép vagy, kedvesem, mint Tircá városa, gyönyörű, mint Jeruzsálem, ámulatba ejtő, mint egy zászlóerdő. Vedd le rólam szemeidet, mert megzavartak engem! Hajad olyan, mint egy kecskenyáj, mely a Gileádról hullámzik alá. Fogaid olyanok, mint az anyajuhok nyája, mely az úsztatóból jön: mindegyiknek van párja, nincs köztük magányos. Halántékod, mint gránátalma gerezdjei a fátyolod mögött. Királyné van hatvan, másodfeleség nyolcvan is, lány meg számtalan. De galambom csak egy van, ez a tökéletes, anyjának egyetlene, szülőjének kedvence. Nézik a lányok, és boldognak mondják, dicsérik a királynék és a másodfeleségek. Ki ez a lány? Úgy ragyog, mint a hajnal, szép, mint a holdsugár, tiszta, mint a fénylő nap, ámulatba ejtő, mint egy zászlóerdő. Lementem a diófaligetbe, hogy gyönyörködjem a zsendülő völgyben, és megnézzem, fakad-e a szőlő, virágoznak-e a gránátalmafák? Észre sem vettem, amikor Ammínádíb kocsijába tettek engem.A vőlegény és a menyasszony boldog együttléte
7 Fordulj, fordulj, Szulamit! Fordulj, fordulj, hadd csodáljunk! Mit csodáltok Szulamiton, amikor soraitok közt táncol?! Mily szépen lépkedsz saruidban, te fejedelmi lány! Csípőd vonalai ékszerekhez hasonlóak, művészi kéz alkotásai. Köldököd kerek csésze, melyből nem hiányzik a fűszeres bor. Tested búzahalom liliomokkal szegélyezve. Két melled, mint két őzike, mint egy gazellapár. Nyakad elefántcsonttorony, szemeid hesbóni tavak a bat-rabbími kapunál; orrod, mint a Libánon tornya, mely Damaszkusz felé néz. Fejed olyan, mint a Karmel, és fejeden a haj, mint a bíbor; egy királyt tartanak fogva fürtjei. Mily szép vagy és mily kedves, gyönyörűséges szerelmem! Termeted pálmához hasonló, melleid szőlőfürtökhöz. Gondoltam: Felmegyek a pálmafára, megragadom fürtjeit. Olyanok melleid, mint a szőlőfürtök, leheleted, mint az alma illata. Ajkad íze, mint a legjobb boré, mely szerelmesemtől árad felém, álomban is megnedvesíti ajkam. Én szerelmesemé vagyok, és ő is utánam vágyódik. Jöjj hát, szerelmesem, menjünk ki a mezőre, háljunk a ciprusok között! Menjünk korán a szőlőkbe, nézzük meg, fakad-e a szőlő, kinyílt-e virága, virágoznak-e a gránátalmafák? Ott ajándékozlak meg szerelmemmel. A mandragórák illatoznak, ajtónk előtt ott a sok édes gyümölcs, van friss, van aszalt is: szerelmesem, neked tartogattam!A szeretet mindennél drágább kincs
8 Bárcsak bátyám lennél, ki anyám mellét szopta! Ha az utcán találkoznánk, megcsókolhatnálak, és nem szólnának meg. Elvezetnélek, anyám házába vinnélek. Te tanítgatnál engem, én meg fűszeres borral itatnálak, édes gránátalmaborral. Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem. Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! Ki ez a lány, aki a pusztából jön szerelmesére támaszkodva? Az almafa alatt költöttelek fel, ahol anyád vajúdott veled, ahol vajúdott, és megszült téged. Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szerelemért, csak megvetnék érte. Kicsi még a mi húgunk, nincsen neki melle. Mit csináljunk húgunkkal, amikor megkérik? Hogyha kőfal, építünk rá ezüst pártázatot; hogyha pedig ajtó, bedeszkázzuk cédrusfával. Kőfal vagyok, melleim, mint a tornyok; de őelőtte olyan leszek, mint aki megtalálta boldogságát. Szőlője volt Salamonnak Baal-Hámónban, szőlőjét őrökre bízta, mindegyikük ezer ezüstöt hozott a termésért. A magam szőlőjére magamnak van gondom. Az ezer ezüst legyen a tiéd, Salamon, kétszáz pedig a termés őrzőié. Te, kertekben lakó lány! Barátaim a szavadat lesik, hadd halljam én is! Siess hozzám, szerelmesem, mint egy gazella vagy egy fiatal szarvas a balzsamillatú hegyeken!Nincs semmi új a nap alatt
1 A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei: Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké ugyanaz marad. Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.A Prédikátor tapasztalatai
Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben, és rászántam magam arra, hogy megvizsgáljak és bölcsen kikutassak mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez, azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele. Láttam, hogy mindaz, amit véghezvisznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés. Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni.Így gondolkodtam magamban: Én sokkal nagyobb bölcsességre tettem szert, mint azok, akik elődeim voltak Jeruzsálemben; sok bölcsességet és ismeretet szereztem. Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés. Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is.