Sirató ének Jeruzsálem fölött
79 1Ászáf zsoltára. Isten, pogányok szállták meg örökségedet,
megfertőzték szentséges templomodat,
romhalmazzá tették Jeruzsálemet.
Szolgáid holttestét odavetették
eledelül az ég madarainak,
szentjeid húsát a föld vadjainak.
Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, akárcsak a vizet,
és nem akadt, aki eltemette volna őket.
Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt,
nevetséggé s csúfsággá azok előtt, akik körülöttünk laknak.
Meddig még, Uram? Örökké tart haragod?
Meddig lobog még bosszúságod, mint a tűz?
6 A pogányokra öntsd haragodat,
akik nem ismernek téged,
s azokra az országokra,
amelyek nem hívják segítségül nevedet.
Hiszen felfalják Jákobot,
és elpusztítják lakóhelyét!
Ne emlékezzél meg atyáink gonoszságáról,
siessen elénk irgalmasságod,
mert nagyon nyomorultak lettünk.
9 Segíts rajtunk, szabadító Istenünk
neved dicsőségéért és ments meg minket,
Bocsásd meg bűneinket a te nevedért!
Miért mondják a pogányok között:
»Hol van az ő Istenük?«
Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemünk láttára
szolgáid kiontott vérének megbosszulása.
Jusson színed elé a bilincsbe vertek jajszava;
Hatalmas karoddal tartsd életben a halálra szántakat.
Öntsd vissza hétszeresen szomszédaink ölébe,
ellened szórt szidalmaikat, Uram.
Mi azonban, a te néped és legelőd juhai,
hadd áldjunk téged örökké,
és hadd hirdessük dicséretedet nemzedékről nemzedékre!
Könyörgés Izraelért, Isten szőlőskertjéért
80 1A karvezetőnek. »A törvény lilioma« szerint. Ászáf zsoltára.
2 Figyelj ránk, Izrael pásztora,
aki Józsefet nyájként vezérled!
Aki a kerubok felett trónolsz, ragyogj fel
Efraim, Benjamin és Manassze előtt!
Ébreszd fel hatalmadat
és jöjj, szabadíts meg minket!
Isten, állíts helyre minket,
ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk!
5 Uram, seregek Istene,
meddig haragszol még néped könyörgése ellenére?
Könnyek kenyerével etetsz minket
és bőséggel adod nekünk italul a könnyet.
Civódás tárgyává tettél szomszédaink előtt,
s ellenségeink gúnyolnak minket.
Seregek Istene, állíts helyre minket,
ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk!
9 Egyiptomból hoztad ki e szőlőtőt,
nemzeteket űztél el és elültetted őt.
Utat egyengettél előtte,
elültetted gyökereit,
s betöltötte a földet.
Árnyéka elborította a hegyeket,
vesszői az Isten cédrusfáit.
Kiterjesztette indáit a tengerig,
hajtásait a folyamig.
Miért rontottad le kerítését,
hogy szaggassák mind, akik elmennek mellette?
Pusztítja az erdei vadkan
és lelegeli a mezei vad.
Seregek Istene, fordulj vissza hozzánk!
Tekints le az égből, hogy meglásd
és meglátogasd e szőlőt!
Oltalmazd, amit jobbod ültetett,
s az emberfiát, akit magadnak naggyá neveltél.
17 Tűzzel égették, feldúlták,
vesszenek el arcod feddésétől!
Legyen kezed jobbodnak férfián,
az emberfián, akit magadnak naggyá neveltél.
Nem távozunk el tőled, te éltetsz minket
és mi segítségül hívjuk nevedet.
Uram, seregek Istene, állíts helyre minket,
ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk.
Jegyzetek
79,1 Ászáf: vö. 50,1. – A tragédia ábrázolása: a templomot megszentségtelenítették, a várost lerombolták, az elesettek holtteste az utcán hever, sírjuk ismeretlen. Tragikus vereség sújtotta Isten népét.
79,1 Közösségi siratóének. A közösség a lerombolt jeruzsálemi templomot siratja (Kr. e. 586). A zsoltár feltehetően a fogság idején keletkezett, és a gyásznap imája volt.
79,6 Vö. Jer 10,25.
79,9 Vö. 109,6-20.
80,1 Ászáf: vö. 50,1.
80,1 A nép panaszdala, amely végső formáját a liturgiában nyerte el. A refrén (4.8.[15].20) átfogja a szöveget.
80,2 Az előénekes könyörgése. Istenről egyfelől mint közeli személyről (Izrael pásztora), másfelől mint hatalmas Úrról beszél. Isten a kerubok fölött trónol (vö. 1Kir 6,23-28), Úr ő mindenek felett. – József a népet személyesíti meg, akit Isten Egyiptomból kihozott. Efraim és Manassze József fiai voltak, akik az észak-izraeli törzsek ősatyái; Benjamin a déli országrészben, Júdában van.
80,5 Az előimádkozó leírja a szerencsétlenséget.
80,9 Az előimádkozó visszaemlékezik Isten és népe történelmére. Izraelt szőlőtőhöz hasonlítja (vö. Iz 5,1-7; Jer 2,21).
80,17 Az ellenségre átkot mond, imát a királyért (Jozijaért ?), akit Isten (vö. Zsolt 110,1) és az Emberfia (vö. Dán 7,13-14) mellé emel.