Isten tettei a teremtésben és a történelemben
135
1 ALLELUJA!
Dicsérjétek az Úr nevét,
dicsérjétek szolgái az Urat,
akik az Úr házában álltok,
Istenünk házának udvaraiban!
Dicsérjétek az Urat, mert az Úr jó,
zengjetek nevének, mert kedvességgel teli.
Mert kiválasztotta magának az Úr Jákobot,
Izraelt a maga birtokául.
Mert én tudom, hogy nagy az Úr,
s a mi Istenünk felülmúl minden istent.
Amit akar, az Úr mindent megtehet
égen, földön, tengeren és minden mélységben.
Felhőket hoz fel a föld széléről,
villámokat készít az esőhöz,
tárházaikból szeleket hoz elő.
8 Megölte Egyiptom elsőszülötteit,
embert, állatot egyaránt.
Jeleket és csodákat küldött benned, Egyiptom,
a fáraóra és valamennyi szolgájára.
Megvert tömérdek nemzetet,
és megölt hatalmas királyokat:
Szehont, az amoriták királyát,
Ógot, Básán királyát,
és Kánaán minden királyságát,
s odaadta örökségül földjüket,
örökségül népének, Izraelnek.
Uram, örökkévaló a te neved,
nemzedékről nemzedékre száll emléked, Uram.
Mert igazságot szerez népének az Úr,
és könyörületes szolgái iránt.
A nemzetek bálványai ezüstből és aranyból vannak,
emberi kéz alkotásai.
Van szájuk, de nem beszélnek,
van szemük, de nem látnak;
van fülük, de nem hallanak,
és lehelet sincs szájukban.
Legyenek hozzájuk hasonlók a készítőik,
és mindazok, akik bíznak bennük!
19 Izrael háza, áldjátok az Urat!
Áron háza, áldjátok az Urat!
Lévi háza, áldjátok az Urat!
Akik félitek az Urat, áldjátok az Urat!
Áldott legyen Sionról az Úr,
aki Jeruzsálemben lakik.
Alleluja.
Hálaadó himnusz Isten örök hűségéért
136
1 ALLELUJA!
Áldjátok az Urat, mert jó,
mert irgalma örökkévaló!
Áldjátok az istenek Istenét,
mert irgalma örökkévaló!
Áldjátok az urak Urát,
mert irgalma örökkévaló!
4 Őt, aki nagy csodákat művel egymaga,
mert irgalma örökkévaló!
Aki az egeket bölcsen alkotta,
mert irgalma örökkévaló!
Aki szétterítette a földet a vizeken,
mert irgalma örökkévaló!
Aki a nagy világítókat alkotta,
mert irgalma örökkévaló!
A napot, hogy uralkodjék a nappalon,
mert irgalma örökkévaló!
A holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak az éjszakán,
mert irgalma örökkévaló!
10 Aki megverte elsőszülöttjeiben Egyiptomot,
mert irgalma örökkévaló!
És kivezette közülük Izraelt,
mert irgalma örökkévaló!
Hatalmas kézzel és felemelt karral,
mert irgalma örökkévaló!
Aki kettéhasította a Vörös-tengert,
mert irgalma örökkévaló!
S átvitte Izraelt a közepén,
mert irgalma örökkévaló!
De a Vörös-tengerbe vetette a fáraót és seregét,
mert irgalma örökkévaló!
16 Aki a pusztában vezérelte népét,
mert irgalma örökkévaló!
Aki megvert nagy királyokat,
mert irgalma örökkévaló!
És megölt hatalmas királyokat,
mert irgalma örökkévaló!
Szehont, az amoriták királyát,
mert irgalma örökkévaló!
Ógot, Básán királyát,
mert irgalma örökkévaló!
S odaadta örökségül földjüket,
mert irgalma örökkévaló!
Örökségül szolgájának, Izraelnek,
mert irgalma örökkévaló!
Aki megemlékezett rólunk megaláztatásunkban,
mert irgalma örökkévaló!
És megszabadított minket ellenségeinktől,
mert irgalma örökkévaló!
Aki eledelt ad minden testnek,
mert irgalma örökkévaló!
Áldjátok az ég Istenét,
mert irgalma örökkévaló!
A száműzöttek vágyakozása Sion után
137
1 Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett,
és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.
A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,
mert énekszót kívántak tőlünk,
akik foglyul ejtettek minket:
»Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«,
mondták, akik elhurcoltak minket.
Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét
idegen földön?
Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,
bénuljon meg a jobb kezem!
Ragadjon a torkomhoz a nyelvem,
ha rólad meg nem emlékezem,
ha nem tartom Jeruzsálemet
legfőbb örömömnek!
7 Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól,
Jeruzsálemnek arról a napjáról,
amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le,
egészen az alapjáig!«
Babilon leánya, te nyomorult,
boldog, aki megfizet neked
rajtunk elkövetett tetteidért!
Boldog, aki megragadja
és sziklához vágja kisdedeidet!
Hálaadás Isten segítségéért
138 1Dávidtól. Hálát adok neked, Uram, teljes szívemből,
mert meghallgattad szájam szavát.
Magasztallak az angyalok színe előtt,
leborulok szent templomod felé,
áldást mondok nevednek irgalmadért és igazságodért,
mert mindenek fölött felmagasztaltad szent nevedet.
Bármikor hívtalak segítségül, meghallgattál engem,
és gyarapítottad az erőt lelkemben.
Hálát ad neked, Uram, a föld minden királya,
a te szád minden szavának hallatára,
és megéneklik az Úr útjait,
mert nagy az Úr dicsősége.
6 Fölséges az Úr és rátekint az alázatosakra,
de messziről megismeri a felfuvalkodottakat.
Ha szorongatások között járok is,
megőrzöd életemet;
Ellenségeim haragjával szemben kinyújtod kezedet,
és jobbod megszabadít engem.
Az Úr mindezt véghezviszi értem,
Uram, irgalmad örökkévaló:
ne vesd meg kezed alkotásait!
Jegyzetek
135,1 A Pászka ünnep dicsőítő zsoltára a késő fogság utáni időből. A közösség dicsőíti Istent, felidézve nagy tetteit: az Egyiptomból való szabadulást és az ígéret földjének ajándékát. A Sínai szövetséget és a parancsokat nem említi.
135,8 A közösség megismeri Istent, aki népe történelmét alakítja: Isten hatalmas kézzel fellép az egyiptomiak ellen (vö. Kiv 12), majd legyőzi az ellenséget, amely meg akarja akadályozni az ígéret földjére való bevonulást (Szihon és Og; vö. Szám 21,21-35), végül népének adja a kánaániak földjét.
135,19 Vö. 115,9-11. A felhívás a papoknak és a közösségnek szól.
136,1 A fogság utáni közösség éneke a Pászka-szertartásból. A zsoltár jellegzetessége a válaszos ének (litánia). Az első félverset az előimádkozó énekli vagy imádkozza, a közösség felel a második félverssel. Ezt a zsoltárt nevezzük (egyedül vagy a Zsolt 135-tel együtt) a „Nagy Alleluja zsoltár”-nak (Nagy Hallél; nem keverendő az alleluja zsoltárokkal: 113-118). Valószínűleg a húsvéti vacsora végén énekelték.
136,4 Isten egy, ő a Teremtő, ő hozta létre az eget és a földet, a csillagokat (vö. Ter 1,14-18)
136,10 Isten szabadította ki Izraelt Egyiptomból és vezette át a tengeren (vö. Kiv 14).
136,16 Isten vezette át népét a pusztán és győzte le az ellenséget (Szihon és Og, vö. Szám 21,21-25), ő adta népének a földet.
137,1 Közösségi siratóének. A babiloni fogságban keletkezett (Kr. e. 586-538), később bekerült a fogság utáni közösség istentiszteletébe.
137,1 A Tigris és az Eufrátesz folyóvizeinél (rituális mosakodás!) összegyűlnek a száműzöttek, siratják a templomot és Jeruzsálem lerombolt városát.
137,7 Vö. 109,6-20 Átkot mond az edomiakra, akik Jeruzsálem bevételekor Babilon szövetségesei voltak (vö. Ez 35,1-15) és Bábelre.
138,1 Egyéni panaszdal, fogság utáni.
138,1 Valaki hálát ad a templom előcsarnokában. Tanúságot tesz Isten támogatásáról, amelyet megtapasztalt. Mindennek tanúi az emberek és az angyalok.
138,6 Egy újabb tapasztalat kifejezése: a fönséges Isten látja a szegényeket (héb. ebjóním), az alázatosakat, ezek közelebb vannak hozzá, mint a hatalmasok (vö. Lk 1,52: kicsinyek).