Az Édenkert 4Ez volt az ég és föld története a teremtésükben.
Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. 6Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét. 7Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.
Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját.
Folyóvíz jött ki Édenből, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt. 11Az egyiknek a neve Píson: ez az, amelyik körüljárja Hevilának egész földjét, ahol az arany terem – annak a földnek az aranya igen jó, s ott található a bdellium és az ónixkő. – A második folyó neve Gíhon: ez az, amelyik körüljárja Etiópia egész földjét. A harmadik folyó neve Tigris: ez folyik az asszírok felé; a negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
15Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!«
18Azt mondta továbbá az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!« Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. 21Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. 23Az ember ekkor azt mondta:
»Ez végre csont az én csontomból,
és hús az én húsomból!
Legyen a neve feleség,
mert a férfiből vétetett!«
Jegyzetek
2,4 A második teremtéstörténet (a jahvista szerző tollából) két elbeszélést ötvöz eggyé. Az első az ember létbehívásáról (2,4-24), a második a szenvedés, a fáradságos munka és a halál okáról szól (3,1-24).
2,6 A forrás a Föld-Anya mítoszára emlékeztet.
2,7 A héberben szójáték: föld (ádámá) – ember (ádám). Az ember teste anyagi, de lelke Istentől van.
2,11 Hevila földje India. A paradicsom nem földrajzi hely, hanem az Istennel való boldog együttlét állapota.
2,15 Enni a jó és a rossz tudás fájáról annyit jelent: az ember maga akarja eldönteni, mi a jó és mi a rossz.
2,18 Az ember nevet ad az állatoknak, azaz úrként viszonyul hozzájuk.
2,21 Mélyértelmű jelkép: a férfiből „hiányzik egy darab”, amit a feleség tölt be (ahogy a magyar szó szépen jelzi: fele-ség); eggyé olvadnak.
2,23 A héberben szójáték: feleség (íssá) – férfi (ís).