»Arámból hozatott el engem Bálák,
Moáb királya, napkelet hegyeiről:
‘Gyere, üzente, s átkozd meg Jákobot,
Siess, s átkozd el Izraelt.’
Hogy átkozzam meg, akit nem átkozott meg Isten?
Miképp átkozzam el, akit nem átkoz el az Úr?
A szirtek tetejéről látom,
A halmokról szemlélem:
Külön fog lakni e nép
S a nemzetek közé nem számítja magát.
Ki számlálhatná meg Jákob porát
S tudná Izrael ivadékának számát?
Bár halnék meg én az igazak halálával
S olyan lenne végem, mint amilyen az övék!«
Ekkor megjelent az Úr és szót adott a szájába, és azt mondta: »Térj vissza Bálákhoz, s ezt és ezt mondd neki.« Amikor visszatért, ott találta egészen elégő áldozatánál állva őt és vele a moabiták fejedelmeit. Azt mondta neki Bálák: »Mit mondott az Úr?« Erre ő elkezdte példázatát, s azt mondta:
»Állj meg, Bálák, s hallgasd,
halljad Szefor fia!
Isten nem ember, hogy hazudjon,
s nem ember fia, hogy változzon.
Mond-e hát valamit anélkül, hogy megtenné?
Szól-e valamit anélkül, hogy teljesítené?
Áldani küldtek,
s az áldást meg nem tagadhatom.
Nincsen bálvány Jákobban,
nem látható bálványkép Izraelben.
Az Úr, az ő Istene van ővele,
s a Király győzelmi harsonája zeng benne.
Isten hozta ki őt Egyiptomból,
olyan az ereje, mint az orrszarvúé.
Nincs jósolás Jákobban,
s nincs varázslás Izraelben:
idejében megmondják Jákobnak,
és Izraelnek, mit fog művelni Isten.
Íme, felkel e nép, mint a nőstény oroszlán,
s felemelkedik, mint a hím oroszlán:
le nem fekszik, míg zsákmányt nem eszik
s a megöltek vérét nem issza.«
Jegyzetek
23,7 Izrael áldott, és senki sem tudja átkozottá tenni.
23,25 Az újabb hegyen való kísérlet magyarázata: hátha ennek a hegynek az istene erősebb, mint Jahve, és meg tudja átkozni az Ő népét.