26
azt mondta az Úr Mózesnek meg Eleazárnak, Áron fiának, a papnak:
»Írjátok össze Izrael fiainak egész közösségét, a húszesztendősöktől kezdve felfelé, házuk és nagycsaládjuk szerint mindazokat, akik hadba vonulhatnak.«
Meg is mondták ezt Mózes és Eleazár, a pap Moáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikóval átellenben, azoknak, akik
húszesztendősök, s annál idősebbek voltak, amint az Úr parancsolta.
Jegyzékük a következő:
Rúben, Izrael elsőszülötte; ennek fiai: Hénok, akitől a hénokiták nemzetsége, meg Fállu, akitől a fálluiták nemzetsége, meg Ezron, akitől az ezroniták nemzetsége, meg Kármi, akitől a kármiták nemzetsége származott. Ezek voltak Rúben törzsének nemzetségei; számuk negyvenháromezer-hétszázharminc volt. Fállu fia Eliáb volt; ennek fiai Námuel Dátán és Abiron voltak. Ezek, Dátán és Abiron, voltak a nép azon fejedelmei, akik felkeltek Mózes és Áron ellen Kóré lázadásában, fellázadva az Úr ellen, mire a föld megnyitotta száját és elnyelte Kórét és sokan meghaltak, mert a tűz megemésztette a kétszázötven férfit, de az a nagy csoda történt, hogy Kóré pusztulásával nem vesztek el fiai.
Simeon fiai, nemzetségeik szerint: Námuel, akitől a námueliták nemzetsége, Jámin, kitől a jáminiták nemzetsége, Jákin, akitől a jákiniták nemzetsége, Szerah, akitől a szerahiták nemzetsége, Saul, akitől a sauliták nemzetsége származott. Ezek voltak Simeon törzsének nemzetségei; számuk összesen huszonkétezer-kétszáz volt.
Gád fiai, nemzetségeik szerint: Szefon, akitől a szefoniták nemzetsége, Ággi, akitől az ággiták nemzetsége, Súni, akitől a súniták nemzetsége, Ozni, akitől az ozniták nemzetsége, Her, akitől a heriták nemzetsége, Árod, akitől az ároditák nemzetsége, Ariel, akitől az arieliták nemzetsége származott. Ezek voltak Gád nemzetségei; számuk összesen negyvenezer-ötszáz volt.
Júda fiai: Her és Onán; ezek mindketten meghaltak Kánaán földjén. Így Júda fiai, nemzetségeik szerint, a következők voltak: Sela, akitől a selaiták nemzetsége, Fáresz, akitől a fáresziták nemzetsége, Szerah, akitől a szerahiták nemzetsége származott. Fáresz fiai pedig: Ezron, akitől az ezroniták nemzetsége, s Hámul, akitől a hamuliták nemzetsége származott. Ezek voltak Júda nemzetségei; számuk összesen hetvenhatezer-ötszáz volt.
Isszakár fiai, nemzetségeik szerint: Tóla, akitől a tólaiták nemzetsége, Fúa, akitől a fúaiták nemzetsége, Jasúb, akitől a jasubiták nemzetsége, Semrán, akitől a semraniták nemzetsége származott. Ezek voltak Isszakár nemzetségei; számuk hatvannégyezer-háromszáz volt.
Zebulon fiai, nemzetségeik szerint: Száred, akitől a szárediták nemzetsége, Élon, akitől az éloniták nemzetsége, Jálel, akitől a jáleliták nemzetsége származott. Ezek voltak Zebulon nemzetségei; számuk hatvanezer-ötszáz volt.
József fiai, nemzetségeik szerint: Manassze és Efraim. Manasszétól származott Mákir, ettől a mákiriták nemzetsége. Mákir nemzette Gileádot, ettől származott a gileádiak nemzetsége; Gileád fiai voltak: Jézer, akitől a jézeriták nemzetsége, Helek, akitől a helekiták nemzetsége, Aszriél, akitől az aszrieliták nemzetsége, Sekem, akitől a sekemiták nemzetsége, Semida, akitől a semidaiták nemzetsége, Hefer, akitől a heferiták nemzetsége származott. Hefer volt az atyja Celofhádnak is; ennek fiai nem voltak, csak lányai, név szerint: Maála, Noa, Hegla, Melka és Tirca. Ezek voltak Manassze nemzetségei; számuk: ötvenkétezer-hétszáz.
Efraim fiai, nemzetségük szerint a következők voltak: Sutála, akitől a sutálaiták nemzetsége, Beker, akitől a bekeriták nemzetsége, Tehen, akitől a teheniták nemzetsége származott. Sutála fia volt továbbá Herán, akitől a herániták nemzetsége származott. Ezek voltak Efraim fiainak nemzetségei; számuk harminckétezer-ötszáz volt. Ezek voltak József fiai, nemzetségeik szerint.
Benjamin fiai, nemzetségeik szerint: Bela, akitől a belaiták nemzetsége, Ásbel, akitől az ásbeliták nemzetsége, Ahirám, akitől az ahirámiták nemzetsége, Sufám, akitől a sufámiták nemzetsége, Hufám, akitől a hufámiták nemzetsége származott. Bela fiai: Hered és Noemán voltak; Heredtől a herediták nemzetsége, Noemántól a noemániták nemzetsége származott. Ezek voltak Benjamin fiai, nemzetségeik szerint; számuk negyvenötezer-hatszáz volt.
Dán fiai, nemzetségeik szerint: Suhám, akitől a suhámiták nemzetsége származott; ezek voltak Dán családjai, nemzetségeik szerint, mindnyájan suhámiták voltak, számuk hatvannégyezer-négyszáz volt.
Áser fiai, nemzetségeik szerint: Jimna, akitől a jimnaiták nemzetsége, Jessúj, akitől a jessuiták nemzetsége, Brie, akitől a brieiták nemzetsége származott. Brie fiai voltak: Héber, akitől a héberek nemzetsége és Melkiel, akitől a melkieliták nemzetsége származott. Áser lányának neve pedig Sára volt. Ezek voltak Áser fiainak nemzetségei; számuk ötvenháromezer-négyszáz.
Naftali fiai, nemzetségeik szerint: Jesziel, ettől a jeszieliták nemzetsége, Gúni, akitől a gúniták nemzetsége, Jeszer, ettől a jeszeriták nemzetsége, Sellem, akitől a sellemiták nemzetsége származott; ezek voltak Naftali fiainak családjai, nemzetségeik szerint, számuk negyvenötezer-négyszáz.
Izrael megszámlált fiainak száma összesen a következő volt: hatszázegyezer-hétszázharminc.
Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: »Ezek között kell majd elosztani az országot birtokul, a nevek számához képest. A nagyobb nemzetségnek nagyobb részt adj, a kisebbnek kisebbet, mindegyiknek a mostani számlálás eredményéhez képest kell adni birtokot, úgy azonban, hogy a sors ossza el a törzsek és a nemzetségek között a földet: amit a sors megszab, azt kapják azok is, akik sokan vannak, azok is, akik kevesen.«
57Lévi fiainak jegyzéke, nemzetségeik szerint, a következő volt: Gerson, akitől a gersoniták nemzetsége, Kaát, akitől a kaátiták nemzetsége, Merári, akitől a meráriták nemzetsége származott. Lévi nemzetségei a következők voltak: Libni nemzetsége, Hebroni nemzetsége, Moholi nemzetsége, Músi nemzetsége, Kóré nemzetsége. – Kaát pedig nemzette Amrámot; ennek felesége Jókebed, Lévi lánya volt, aki Egyiptomban született Lévinek; ő szülte Amrámnak, a férjének Mózest és Áront, a fiúkat és Mirjámot, a nővérüket. Árontól származott: Nádáb, Ábiu, Eleazár és Itamár; ezek közül Nádáb és Ábiu meghalt, amikor idegen tüzet vitt az Úr elé.
Az egyhónapos és annál idősebb férfiak, akiket megszámláltak összesen huszonháromezren voltak; de ezeket nem számlálták Izrael fiai közé, s nekik nem is adtak birtokot a többiek között.
63Ez a jegyzéke Izrael azon fiainak, akiket Mózes és Eleazár, a pap, Moáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikóval átellenben írt össze. Ezek között egy sem volt azokból, akiket Mózes és Áron azelőtt a Sínai pusztájában számlált össze, mert az Úr előre megmondta, hogy azok mindnyájan meghalnak a pusztában, s nem is maradt életben közülük senki sem, csak Káleb, Jefóne fia és Józsue, Nún fia.

Jegyzetek
26,57 Vö. Lev 10,1-5; Szám 3,2.4.
26,63 Csak a pusztában születettek léphetnek be az Ígéret földjére.
Minden fejezet...