IZRAEL VÉGSŐ MEGSZABADÍTÁSA: 9,1-11,36
Pál és Izrael 9 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekben, hogy nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen. 3Hiszen azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért, az izraelitákért, akiké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övék az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való, aki Isten mindenek fölött, áldott legyen mindörökké! Ámen.Isten biztos ígérete Az nem lehet azonban, hogy Isten igéje meghiúsult. Hiszen nem mind izraelita, aki Izraeltől származik; és nem is mindnyájan Ábrahám fiai azért, mert az ő leszármazottjai; hanem: »Izsák utódait hívják majd a te utódodnak«. (Ter 21,12) Más szóval: nem azok fiai Istennek, akik a test fiai, hanem az ígéret fiai, azok számítanak utódnak. Az ígéret ugyanis így hangzik: »Ez idő tájban eljövök, és Sárának fia lesz«. (Ter 18,10) Ezt nemcsak az ő esete mutatja, hanem Rebekáé is, aki egytől, Izsák atyánktól foganta fiait, mert mielőtt még megszülettek volna, s akár jót, akár rosszat tettek volna – azért, hogy az Isten szabad választása megmaradjon –, nem a tettekért, hanem a meghívó akaratából Rebekka ezt a kijelentést kapta: »az idősebb lesz a fiatalabbnak a szolgája«, (Ter 25,23) 13amint írva van: »Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem«. (Mal 1,2-3)
Isten szabadsága és irgalma Mit szólunk ehhez? Nem igazságtalanság ez Isten részéről? Semmi esetre sem! Hiszen így szól Mózeshez: »Könyörülök azon, akin könyörülök, és irgalmazok annak, akinek irgalmazok«. (Kiv 33,19)
Tehát nem azon múlik, aki akar, vagy aki törekszik, hanem a könyörülő Istenen. Az Írás ugyanis azt mondja a fáraónak: »Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, s nevemet világszerte hirdessék«. (Kiv 9,16) Azon könyörül tehát, akin akar, s azt teszi megátalkodottá, akit akar.
19Azt mondod majd nekem erre: »Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellen az ő akaratának?« Ember! Ki vagy te, hogy perbe szállj Istennel? Vajon kérdi-e az edény a formálójától: »Miért alkottál engem ilyennek?« (Iz 29,16) Nincs-e a fazekasnak hatalma az agyag fölött, hogy ugyanazon anyagból az egyik edényt tisztes célra készítse, a másikat dicstelenre? Isten pedig nem a haragját akarta-e megmutatni és a hatalmát megláttatni, és nem azért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? És nem azért, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalmasság eszközein, amelyeket dicsőségre készített, amilyenek mi vagyunk, akiket meghívott nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is?
Ahogy Ózeásnál mondja:
»Aki nem népem, azt népemnek fogom hívni,
és a nem kedveltet kedveltnek«.
(Óz 2,25k)
És akkor ez lesz:
»Azon a helyen, ahol azt mondták nekik:
‘Ti nem vagytok népem’,
ott az élő Isten fiainak hívják majd őket«.
(Óz 2,1)
»Ha a seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot,
úgy jártunk volna, mint Szodoma,
és olyanok lettünk volna, mint Gomorra«.
(Iz 1,9)
»Íme, Sionban leteszem a botlás kövét
és a botrány szikláját,
és senki sem szégyenül meg,
aki hisz benne«.
(Iz 28,16)
Jegyzetek
9,3 Távol Krisztustól: Pál tudja, hogy ez elképzelhetetlen, hiszen Isten nem fogadhatja el a személyes üdvösségről való lemondást. Az apostol erősen túloz, hogy érzékeltesse zsidó testvérei iránti mélységes szeretetét.
9,13 Pál megmagyarázza az izraelitáknak, hogy a nekik szóló ígéretek átszálltak a pogányokra, mint egykor az Ézsaunak adott ígéret Jákobra. Gyűlöltem: héber kifejezésmód. Jelentése: kevésbé szerettem.
9,19 Az ellenvetés helyénvalónak tűnik, mégis inkább akadékoskodást fejez ki, mint őszinte aggodalmat. Pál érzi, hogy nem könnyű egyértelmű választ adni erre az ellenvetésre. Miközben érzékelteti, hogy az ember szabad és tetteiért felelős Isten előtt, megadja