Kis türelmet
Új élet a közösségben 7 1Vagy talán nem tudjátok, testvérek – hiszen olyanokhoz szólok, akik ismerik a törvényt –, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? A férjes asszonyt törvény köti életben levő férjéhez, de ha a férj meghal, felszabadul a férfi törvénye alól. Tehát házasságtörőnek mondják, ha más férfié lesz, amíg a férj él; ha azonban a férj meghalt, szabad lesz a törvénytől, és már nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz. Éppígy ti is, testvérek, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy másé legyetek, azé, aki a halottak közül feltámadt, s így gyümölcsöt teremjünk Istennek. 5Amíg ugyanis a test szerint éltünk, a törvény folytán a bűnök szenvedélyei működtek tagjainkban, s azok a halálnak hoztak gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak, ami minket fogva tartott, felszabadultunk a törvény alól, hogy a Lélek szerinti új élettel szolgáljunk, és nem az elavult betű szerint.
7Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a törvény bűn? Semmi esetre sem! De a bűnt nem ismertem, csak a törvény által, mert a kívánságot nem ismertem volna, ha a törvény nem mondaná: »Ne kívánd!«. (Kiv 20,17) De a bűn, mivel alkalmat kapott, a parancs által felkeltett bennem minden kívánságot; törvény nélkül ugyanis halott volt a bűn. 9Valamikor én is törvény nélkül éltem, de amikor a parancs megérkezett, a bűn életre kelt, én pedig meghaltam, és a parancs, amelynek életet kellett volna adnia nekem, számomra halálthozónak bizonyult. Mert a bűn, amely alkalmat nyert, a parancs által megcsalt engem, és megölt általa. Így tehát a törvény szent, a parancs is szent, igaz és jó. Az lett hát a halálom, ami jó? Semmi esetre sem. Hanem a bűn, hogy bűnnek mutatkozzék, halálomat okozta olyasmivel, ami jó, és a bűn így még bűnösebb lett a parancs által.
Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek. Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, helyeslem a törvényt, hogy jó. Így már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.
Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének.
Jegyzetek

7,1 Mindenki, aki él, ki van szolgáltatva a halálnak; a megtért zsidók meghaltak a mózesi törvénynek, annak többé nincsenek alávetve.

7,5 „A keresztény ember, akit a Lélek éltet, Krisztusban szabaddá lett nem csak a mózesi törvénytől, hanem a törvénytől általában, vagyis minden olyan törvénytől, amely külsőleg kötelezi az embert, és mégsem válik erkölcs nélküli emberré” (J. Vicentin).

7,7 Ne kívánd: a zsidók szerint ez volt minden bűn forrása; a pogányokat így hívták: „azok, akik kívánnak”.

7,9 Én...: Ez az „én” vonatkozhat Ádámra is, mielőtt az Éden-kertben megkapta volna Isten parancsát. Ekkor még boldog volt Ádám, de amikor a parancs elhangzott, a sátán kihasználta ezt, felkeltette benne a kívánságot, és rávette a törvényszegésre.


Minden fejezet...
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16