Az én szívem is megremeg miatta
és felriad helyéről.
Halljátok csak hangja dörgését,
s a morajt, amely szájából kijön!
Kiengedi az egész ég alatt,
és villámát a föld szélei fölött;
utána hangja bömböl,
ő zeng fölséges szavával,
és nem tartja azt vissza,
amikor hangja megzendül.
Csodásan mennydörög szavával Isten,
olyan nagyokat művel, hogy fel nem foghatjuk.
Azt mondja a hónak: Hullj a földre!
S a téli esőnek és zápornak: Szakadjatok!
Pecsét alá helyezi minden ember kezét,
hogy mindannyian megismerjék műveit.
Behúzódik a vad a búvóhelyére,
és barlangjában marad.
Előjön a fergeteg a kamrákból,
s a hideg a sarkcsillag felől.
Jég áll össze Isten fuvallatától,
s a vizek tágassága összeszorul,
a felhő jégesőt hullat,
s a felleg az ő villámait szórja:
ide-oda cikáznak,
amerre akarata irányítja őket, hogy megtegyék mindazt,
amit nekik meghagyott,
szerte a föld kerekségén,
akár fenyítő pálcának földje számára,
akár kegyelemnek szánja őket bárhová.
Figyelj csak rám, Jób!
Állj meg és ügyelj Isten csodáira!
Érted-e, hogyan rendelkezik Isten az esővel,
hogy villogtassa felhője fényét?
Érted-e a felhő nagy útjait,
a tudásban Tökéletesnek csodáit?
Nemde ruháid melegek,
amikor a földet megfújja a déli szél!
Talán vele együtt te feszíted ki az egeket,
amelyek szilárdak, mintha ércből lennének öntve?
Jelentsd meg nekünk, mit mondjunk neki!
Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve!
Ki mondhatja neki, hogy ‘beszélni akarok’?
Ha mondaná is valaki, bizony megsemmisülne!
De most sohasem látott fény
ragyog föl hirtelen az ég felhőiben,
és szél kerekedik, amely elhajtja azokat;
aranyos fény jő észak felől,
félelmetes dicsfény van Isten körül.
A Mindenható, akit nem tudunk méltóképpen felfogni!
Nagy ő erőben és igazságban,
igazságos nagyon, akit nem lehet leírni!
Ezért félnek tőle az emberek!
Nem mernek rátekinteni mind, akik bölcseknek tartják magukat!«
ISTEN VÁLASZA: 38,1-41,26
Isten első beszéde: 38,1-40,2
A teremtés titka 38 1És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta:
»Kicsoda az, aki elhomályosítja a gondviselést
belátás nélküli beszédével?
Övezd fel derekadat, mint férfihez illik,
én kérdezlek, te meg felelj nekem!
4 Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem?
Jelentsd meg nekem, ha tudsz okosat!
Ki határozta meg méreteit? Hisz tudod!
Ki vont azon mérőzsinórt?
Mibe bocsátották alapzatát,
és ki tette le a sarkkövét,
miközben együttesen dicsértek engem a hajnali csillagok,
és ujjongtak az Isten fiai mindnyájan?
Ki zárta el a tengert kapukkal,
mikor kitört, s az anyaméhből előjött,
amikor felhővel ruháztam,
ködből pólyát adtam neki
és körülvettem határaimmal,
zárt és kapukat adtam neki,
és mondtam: Idáig jössz és nem mégy tovább!
Itt törjék meg hullámaid gőgje!
Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy,
és kijelölted-e a hajnalpír helyét,
hogy megragadja a földnek széleit
és lerázza róla a gonoszokat?
Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag,
és színeket öltsön, miként a ruha,
hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat,
és megtörjék a felemelt kart?
Eljutottál-e a tenger mélységeibe?
Jártál-e az óceán fenekén?
Kitárultak-e előtted a halál kapui,
és láttad-e a halálárnyék portáit?
Szemlélted-e a földet széltében?
Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod!
Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez,
és hol van a sötétség helye,
hogy mindegyiket határába elvezesd,
és tudd az ösvényt házához!?
Te ezt tudod, hisz akkor születtél,
és napjaid száma igen nagy!
Eljutottál-e a hó tárházához,
és láttad-e a jégeső raktárait,
amelyeket eltettem a szorongatás idejére,
a harc és a háború napjára?
Melyik út visz oda, ahol a világosság szétszóródik,
s a hőség a föld fölött eloszlik?
Ki hasított csatornát a sűrű zápornak
és utat a csattogó villámnak,
hogy lehulljon az eső olyan földre, ahol senki sem lakik,
a pusztára, ahol ember nem tartózkodik,
hogy a sivár sivatagot jóllakassa,
és zsenge füveket sarjasszon!?
Ki az atyja az esőnek?
Ki nemzette a harmat cseppjeit?
Kinek méhéből jött elő a jég,
és ki szülte az ég zúzmaráját?
Kővé merednek a vizek,
és befagy a mélység színe!
Együtt tudnád-e tartani a Fiastyúk ragyogó csillagait?
Vagy elbírnád-e oldani a Kaszás kötelékeit?
Elővezeted-e a hajnali csillagot idejében,
és felhozod-e az estcsillagot a föld fiai fölé?
Ismered-e az ég törvényeit,
és te határozod-e meg uralmát a földön?
Felemeled-e szavadat a felhőig,
hogy vizek bősége borítson el téged?
Útjukra küldöd-e a villámokat,
és jelentik-e neked megjövet: ‘Itt vagyunk’?
36 Ki helyezte a bölcsességet az emberek belsejébe,
vagy ki adott értelmet a kakasnak?
Ki számlálja meg a felhőket bölcsességgel?
Ki fekteti le az égnek tömlőit,
amikor a porból szilárd föld lesz,
s a rögök összetapadnak?
Ejtesz-e prédát az oroszlánnak,
és betöltöd-e kölykei étvágyát,
amikor búvóhelyükön meglapulnak
és odújukban leselkednek?
Ki készíti el a hollónak eledelét,
amikor fiókái Istenhez kiáltanak
és étel nélkül röpdösnek?
Tudod-e a kőszáli kecske ellési idejét?
Figyeled-e a szarvastehén fajzását?
Számon tartod-e vemhességük hónapjait,
és tudod-e ellésük idejét?
Lekuporodnak vajúdva, megellenek és bőgnek.
Fiaik elválnak, elmennek legelőre,
elszélednek és nem térnek vissza hozzájuk.
Ki bocsátotta a vadszamarat szabadon,
és ki oldotta el köteleit?
A pusztát rendeltem házául,
a sós sivatagot lakóhelyéül.
Megveti a város zsivaját,
és nem hallja a hajcsár kiáltását.
Felkutatja legelőjét: a hegyeket,
és minden zöldet felkeres.
Akar-e neked szolgálni a vadmarha?
Meghál-e a jászolodnál?
Szántásra fogod-e a vadmarhát kötéllel?
Töri-e a rögöt a völgyekben utánad?
Bízol-e benne, mert nagy az ereje,
és ráhagyod a munkádat?
Rábíznád-e, hogy behordja gabonádat
és megtöltse szérűdet?
Vígan csapkod a struccmadár szárnya;
bizony kegyetlen a szárnya s a tollazata!
Hisz tojásait a földön hagyja
s a porban melegíti őket;
felejti, hogy láb eltapossa,
s a mező vadja eltiporja őket.
Kemény a fiaihoz, mintha nem is az övéi volnának,
nem bánja, ha kárba vész a fáradsága;
mert Isten megvonta tőle az okosságot,
és nem adott neki előrelátást;
de amikor itt az ideje, a magasba rebben,
és kineveti a lovat meg a rajta ülőt.
Te adsz-e erőt a lónak?
Te ruházod-e fel nyakát sörénnyel?
Te tanítod-e, hogy ugorjon, mint a sáska?
Be félelmetes orrának büszke prüszkölése!
A földet kapálja körmeivel, bátran ficánkol,
szembeszáll a fegyveresekkel.
Megveti a félelmet,
és nem hátrál a kard elől.
Csöröghet a tegez fölötte,
villoghat a lándzsa és a pajzs,
izgatottan, tombolva falja a földet,
és nem marad veszteg, ha megriad a harsona,
amikor hallja a harsonát, azt mondja: ‘Hajrá!’
Már messziről szimatolja a harcot,
a vezérek buzdító szavát, a sereg kiáltását.
A te bölcsességed által tollasodik-e meg a sólyom,
és terjeszti ki szárnyait dél felé?
Parancsszódra száll-e a sas a magasba,
és fészkel meredek helyen?
Sziklán lakik és ott tanyázik,
meredek kőszálon, járatlan bércen,
onnan kémleli étkét,
és szeme ellát messzire,
fiókái vért szürcsölnek,
és tüstént ott terem, ahol tetem van.«
»Oly könnyen meghátrál-e, aki Istennel perbe szállt?
Nos feleljen erre Isten vádlója!«
Jób válasza: 40,3-5
»Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam?
Kezemet a számra teszem!
Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna!
Meg másodszor, de nem teszem többé!«
Isten második beszéde: 40,6-41,26
És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből és mondta:
»Övezd fel derekadat, amint férfihez illik!
Én kérdezlek, te meg felelj nekem!«
8 Semmivé akarod-e tenni az én igazságomat?
És kárhoztatsz-e engem, hogy neked legyen igazad?
Olyan-e a karod, mint az Istené?
Mennydörgő hangon szólsz-e úgy, mint ő?
Akkor vegyél magadra ékességet és emelkedj föl magasra,
légy dicsőséges és öltözz ragyogó szépségbe!
Szórd szét a kevélyeket haragodban,
Tekints minden kevélyre és alázd meg őket!
Láss meg minden gőgöst és szégyenítsd meg őket!
Morzsold össze a gonoszokat helyükön!
Rejtsd őket mind a porba,
süllyeszd orcájukat a verembe!
Akkor én is beismerem,
hogy jobbod győzelemre segít téged!
Lám a Behemót, amelyet teremtettem, úgy mint téged is:
füvet eszik, akárcsak a szarvasmarha.
Erő van ágyékában,
és erősség hasa izmaiban.
Kiegyenesíti farkát, mintha cédrus lenne,
combjainak izmai egymásba fonódnak.
Csontjai, mint az érccsövek,
és lábszárai, mint a vasrudak.
Isten művei közül ő az első;
Teremtője neki adta kardját,
mert neki teremnek füvet a hegyek,
ahol a mező minden vadja játszadozik.
Lótusz alatt heverészik,
a nád s a mocsár rejtekében.
Befödi a lótusz árnyékával,
körülveszik a patak fűzei.
Ha a folyó árja szorítja, fel nem riad;
nyugton marad, még ha a Jordán csap is be a szájába.
Ki tudná horoggal szemtől szembe elfogni,
s pecekkel átfúrni orrát?
Vajon partra húzhatod-e a Leviatánt horoggal,
és megkötheted-e kötéllel nyelvét?
Teszel-e karikát orrába?
Átfúrod-e pofáját kampóval?
Vajon rimánkodik-e neked sokat,
vagy szép szóval kedveskedik-e neked?
Egyezkedik-e veled,
hogy szolgádul fogadd örök időkre?
Játszol-e vele, mint a kis madárral,
és megkötözheted-e leányaid mulatságára?
Alkusznak-e fölötte a társak,
felosztják-e a kereskedők?
Megtöltöd-e a hálókat bőrével
és a halrekeszt fejével?
Emeld rá kezedet! De jegyezd meg,
hogy a harc után meg nem mukkansz többé!
Jegyzetek
38,1 Maga Isten mutatkozik meg a viharban, amely megszokott módja az ószövetségi teofániáknak. Szemére veti Jóbnak, hogy túl gyakran fellebbezett hozzá. Jób problémáját azonban nem oldja meg: igazat ad ugyan neki barátainak vádjaival szemben, de őt magát szinte elsöpri saját hatalmának és bölcsességének leírásával.
38,4 A világegyetemet az akkori fogalmak szerint írja le: a föld szigetként emelkedik ki a vizek végtelenjéből; az égbolt egy óriási kupola, melyet hatalmas oszlopok tartanak; a nap és a hold, a két világító, amelyeknek saját házuk van az óceánt körülvevő és határoló hegyekben.
38,36 Sokféleképpen fordítják; a Jeruzsálemi Biblia például: „Ki helyezte a tudást az íbiszbe és ki ajándékozta a kakasnak az értelmet?” Ezeknek az állatoknak fontos szerepe volt az előrejelzésben: az íbiszek a Nílus áradást jelezték, a kakas pedig a hajnalt.
40,8 Isten kiemeli – jobban mint valaha – a megdöbbent Jób szemei előtt égi hatalmának csodáit. A következő leírások a vizilóról és a krokodilról a világirodalom legrealistább és legfennköltebb leírásai közé sorolhatók.