Kis türelmet
37 Ezért fogja el a szívem ijedelem, ezért dobog olyan hangosan a helyén. Hallgassátok dörgő hangját figyelemmel, a dübörgést, amely előtör szájából! Végigjáratja az egész ég alatt, villáma sugarát a föld határáig. Amerre csak elhalad, hangosan zeng az ég, ő az, aki büszke hangjával mennydörög, s a villámait nem fogja vissza, amikor meghalljuk a hangját. Isten engedi, hogy lássunk csodás, nagy dolgokat, nagy tetteket művel, amiket nem értünk. Ő mondja a hónak: „Essél le a földre!” És az esőnek is: „Zúduljatok le rá!” Rányomja pecsétjét minden emberkézre, hogy tetteit mindenki megtapasztalja. Visszahúzódik a vad a rejtekhelyére, és a fekvőhelyén meghúzza magát. A viharos szélvész kitör kamráiból, s az északi széllel hideg idő tör be. Isten leheletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre. Párás nedvességgel tölti a felhőket, s a viharfellegek villámait szórják. Akarata szerint mennek ide-oda, járásukat ő határozza meg. Mindent végbevisznek, amit csak parancsol, széltében-hosszában a földkerekségen. Egyszer büntetésül küldi a föld népeinek, máskor meg jósága jeléül. Figyelj ide és hallgass meg, Jób! Maradj csendben és nézd Isten csodáit! Tudod-e, hogy Isten mint parancsol nekik, miként éri el, hogy felhője fényt adjon? Vagy érted tán, mint lebegnek felhői, a mindentudó mester e csodás remekei? Te, akinek már izzik a ruhád a hőségtől, amikor a déli széltől fülledt a föld, te feszítetted ki vele az ég sátrát, feszesre, mint a tükör, amely acélból készült? Okosíts fel minket, mit mondjunk hát neki… Azt jelentsük talán: „Szólni akarok!”? S mondja-e valaki, hogy pusztulni akar? Hisz nem lehet a nap fényét sem látni, amikor a felhők mögött fényesedik. Lám, szélroham jön, s elkergeti őket, észak felől fényesség ragyog fel. Félelmetes ragyogás van az Isten körül, sohasem érjük el mi a Mindenhatót. Hatalma s igaza mérhetetlenül nagy, az igazság teljességét nem ferdíti el.
IV. A JAHVE-BESZÉDEK
Ezért kell Őt félniük az embereknek. Tiszteljék mind, akikben van értelem!
AZ ELSŐ BESZÉD
A teremtés megszégyeníti Jóbot
38 Ekkor az Úr felelt Jóbnak a viharból, és így szólt: Világraszóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás? Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Mikor a földet alkottam, hol voltál? Mondd csak meg, ha egyszer oly nagy a bölcsességed! Ki határozta meg méretét? Hisz tudod! És ki feszített ki rá mérőzsinórt? Mibe eresztették sarokpilléreit, és a szegletkövét ki illesztette be, amikor ujjongtak a hajnalcsillagok, s amikor lelkendeztek az Isten fiai? Ki zárta el kettős kapuval a tengert, amikor felszökellt az anyaölből, s ruhául megalkottam neki a felhőket, és bepólyáztam a felhők homályába, amikor meghúztam a határvonalat számára, és gátat építettem, meg kettős kapukat? Mondtam neki: „Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!” Adtál életedben parancsot reggelnek? Jelölted már ki hajnalpírnak helyét, hogy zárja le szegélyként a földnek szélét, s a gonosztevőket kergesse el róla? Olyan lesz, mint az agyag a pecsét alatt, s úgy elszíneződik, mint egy ruhadarab. A gonosztevőktől megtagadják fényét, a már fölemelt kar két darabra törik. El tudnál jutni a tenger forrásához, sétáltál-e már a tenger fenekén? Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát? Fel tudod fogni a föld egész terjedelmét, valld csak meg őszintén, érted-e teljesen? Melyik út visz oda, ahol a fény lakik, és a sötétségnek hol a lakóhelye, hogy elkísérhetnéd őket otthonukba, s hazavezethetnéd őket a házukba? Ezt te jól tudod mind, hisz akkor születtél, s nagy a te életed napjainak száma! Voltál-e a hóval töltött tárolóknál, láttad-e valaha a jégeső pajtáit, miket fenntartottam szükség idejére, a harc és háború napjaira? Melyik út visz oda, hol a fény osztódik, amikor szikrákat bocsát le a földre? Ki hasított nyílást a záporesőnek, és ki nyitott utat a viharfelhőnek, hogy oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, hogy így jóllakhasson vadon és sivatag, és a pusztaságban zöld növényt fakasszon? Vajon van-e az esőnek apja, és a harmatcseppet ki hozhatja létre? Kinek az öléből keletkezik a jég? Hát az égnek derét ki hozta világra? A víz kőkeményre sűrűsödik össze, és összehúzódik a tenger felszíne. A Fiastyúk szálait te fűzted össze, s a Kaszás bilincseit te lazítottad fel? Te határoztad meg a hajnalcsillag keltét, s te vezeted a Medvét fiaival együtt? Tudsz-e valamit a mennybolt törvényéről, uralmát a földön te határozod meg? És ha a felhőkig fölemeled hangod, szót fogadnak-e neked az áradó vizek? Szavadra útnak indulnak-e a villámok, s mondják-e neked: „Nos, már itt is vagyunk!”? Az íbiszbe vajon ki ad bölcsességet, s kinek köszönheti értelmét a kakas? Ki olyan bölcs, hogy a felhők számát tudná? És az ég tömlőit ki tudja megnyitni, mikor szilárd röggé keményedik a föld, s keményen egymáshoz tapadnak a hantok? Nőstényoroszlánnak te hajtod a zsákmányt? S az oroszlánkölykök éhét te csitítod, amikor vackukon a földre lapulnak, és a bozótban fekve leskelődnek? Avagy a hollónak ki ad táplálékot, amikor fiai Istenhez kiáltanak, és felágaskodnak, mert nincs, mit egyenek? 39 Tudod-e, mikor ellik a kőszáli kecske? Megfigyelted, mikor vajúdnak az őzek, tudod-e hány hónapig tart a vemhességük? Ismered az időt, hogy mikor ellenek? Csak összegörnyednek és már megellenek, s kicsinyeiket a szabadba dobják. A kisgidák aztán erősödnek, nőnek, elszélednek, s többé nem is térnek haza. Szabadságát kitől kapta a vadszamár, ki oldotta el a puszta szamarának kötelét? Hazául a pusztát néztem ki neki, tanyázóhelyéül a sós pusztaságot. Nevet a városi tülekedés láttán, nem hallja a hajcsár hangos kiáltását. A maga módján a hegyekben kutat, és minden csipetnyi kis zöldet megtalál. Szolgál-e neked a vadbölény, meghálna-e vajon jászolodnál? Nyakára tudod-e kötni a kötelet, hajlandó-e mögötted barázdát szántani? Építhetsz rá azért, mert nagy az ereje, rá tudod-e bízni a magad munkáját? Bízhatol-e benne, hogy visszatér hozzád, és szérűskertedbe hordja a termésed? Össze lehet mérni a tojó strucc szárnyát a gólya vagy a sólyom tollazatával? Ez a tojásait rábízza a földre, és a föld porában kelti ki őket. Elfelejti, hogy egy láb széttaposhatja, vagy egy vadállat összeroppanthatja. Fiaihoz olyan zord, mint az idegenhez, nem bánja, ha kárba vész a fáradsága. A bölcsességet elfeledtette vele, okosságot meg nem adott neki az Isten. De aztán, ha egyszer fölkel és futni kezd, nevethet a lovon meg a rajta ülőn. Van-e hatalmad, hogy erőt adj a lónak, a nyakát sörénnyel talán te díszíted? Felugraszthatod-e úgy, ahogy a sáskát? Erős prüszkölése rémületet kelt. Kapar a völgy mélyén, csupa vidámság, aztán csak úgy száguld a csatába. Ijedtségen nevet, nem ismer félelmet, még a kard előtt sem hajlandó hátrálni. A nyíltartó tegez csörömpöl a hátán, fel-felcsillan rajta a dárda és a lándzsa. Nyugtalanul kapál, s a földet eszi, ha zeng a harsona, nem lehet tartani. Mihelyt kürt szólal meg, fölnyerít, hogy: haha! Messziről megérzi az ütközet szagát, vezérek lármáját, csata tombolását. Bölcsességed szerint szállt talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve? A te parancsodra száll a sas fölfelé és építi a fészkét a magasságokba? A sziklák közt lakik, ott tölti az éjjelt, a hegyen, bérceken és a sziklacsúcson. Onnan kémlelődik élelem után, és a messzeségbe kalandoz a szeme. Már a fiókáit is vérrel táplálja, hol tetemek vannak, nyomban ott terem. 40 Akkor az Úr Jóbhoz fordult, s így szólt: A Mindenhatóval pörlekedő meghajol-e vajon? Aki Istent akarja bírálni, feleljen! Ekkor Jób felelt az Úrnak és így szólt: Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A számra teszem a kezem. Egyszer beszéltem, de többé nem teszem, vagy másodszor is, de folytatása nem lesz.
MÁSODIK BESZÉD
Az Úr uralkodik a gonosz hatalmakon
A viharból szólt az Úr Jóbhoz és azt mondta: Nosza, övezd fel, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Semmivé akarod tenni igazamat, el akarsz ítélni, hogy igazad legyen? Van-e karod olyan, mint Istennek? Tudsz-e hangoddal, mint ő mennydörögni? Ékesítsd fel magad fönséggel s nagysággal, öltözködj csak fel fénybe, méltóságba! Engedd szabadjára haragod árját, nézd meg, ami csak büszke és hajlítsd meg! Alázd meg a gőgöst egy pillantásoddal, tipord el helyükön a gonosztevőket! A föld alá rejtsd el együtt valamennyit, mélységes tömlöcben némítsd el arcukat! Akkor aztán én is elismerlek, mert saját jobb karod vívta ki győzelmed. Nézd a behemótot! Éppúgy füvön él, mint a szarvasmarha. Nézd, micsoda erő van az ágyékában, és lásd, mily erősek a hasizmai! Kifeszíti farkát, mintha cédrus volna, combjának inai egymásba fonódnak. A csontjai ércből öntött csövek, a lábszárai meg, mint a vasdorongok. Remekmű az Isten alkotásai közt, de aki alkotta, karddal fenyegette. A hegyek környékétől eltiltották, s minden vadtól, amely ott űzi játékát. A lótuszbokrok alatt nyugton tanyázik, elrejtőzködik a nádban és mocsárban. A lótuszfák fedik be az árnyékukkal, a patak nyárfái állnak körülötte. Nem fél, ha a folyó erősen megárad, nyugodtan ömölhet szájába a Jordán. Vajon ki merészel a szemébe kapni, át lehet-e fúrni gerellyel az orrát? Lehet-e horoggal leviatánt fogni, le tudod-e nyelvét kötéllel kötözni? Tudsz-e kákát húzni az orrán keresztül, avagy átfúrod-e pofáját szigonnyal? Talán könyörögve járul majd elibéd, és hízelgő szókat intéz tán hozzád? Esetleg majd szerződést köt veled, hogy fogadd szolgádul egyszer s mindenkorra? Játszhatol-e vele, mint egy kismadárral, lánykáid számára meg tudod-e kötni? Alkusznak-e rá a céhbeli társak, kalmárok maguk közt osztoznak-e rajta? Meg tudod-e a bőrét horoggal tűzdelni, hát a fejét halászó szigonnyal? Tégy csak vele próbát, emeld rá a kezed! De gondolj a harcra! Még egyszer nem teszed!

Minden fejezet...
1 0