Kis türelmet
Jób válasza: 26,1-27,23
Üres, igaztalan szavak 26 És felelt Jób, és ezt mondta:

»Kinek vagy a segítője? Gyenge valakinek?
és erőtlennek karját gyámolítod?

Kinek adtál tanácsot?
Annak talán, aki bölcsesség nélkül van,
és kimutattad bőséges okosságodat?

Kit akarsz kitanítani?
Talán őt, aki az életpárát teremtette?

A mindenható Isten nagysága

Íme, nyögnek az árnyszellemek
a vizek és azok lakói alatt;

mez nélkül van az alvilág előtte,
és nincsen leple az enyészet helyének,

az űr fölé feszíti ki az északot
s a földet a semmi fölé függeszti,

felhőibe kötözi a vizeket,
hogy le ne szakadjanak egyszerre,

elleplezi trónja színét,
és felhőjét teríti föléje,

kört vont a vizek köré,
odáig, ahol fény és sötétség érintkeznek.

Reszketnek az ég oszlopai,
és megrémülnek intésére.

Ereje által fölkavarta a tengert,
és értelmével szétzúzta Rahabot,

lehelete ékesítette fel az eget,
és keze segítségével jött a világra a menekülő kígyó.

Íme, ezek útjának csak egy részéről szólnak,
ha már suttogó szavát is alig hallgathatjuk,
fensége mennydörgését ki bírná felfogni?«

Jób védelmezi ártatlanságát 27 És Jób folytatta szavait és így szólt:

»Az élő Istenre mondom, aki megrövidített igazamban,
s a Mindenhatóra, aki keserűséggel illette lelkemet,

hogy amíg lélegzet van bennem,
s az Isten lehelete van orromban,

ajkam nem beszél gonoszat,
és nyelvem nem kohol hamisságot.

Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek!
Mindhalálig nem tágítok abból, hogy ártatlan vagyok.

Ragaszkodom igazamhoz, nem tágítok tőle;
nem is vádolt engem a szívem teljes életemben!

A gonosz ember pusztulása

Úgy járjon az ellenségem, mint a gonosz,
s aki ellenem támad, mint az igaztalan.

Mert mi az istentelen reménye, mikor harácsol,
s az Isten nem menti meg lelkét?

Meghallja-e Isten az ő kiáltását,
ha eljön rá a szorongatás?

Örömét lelheti-e a Mindenhatóban,
kiálthat-e Istenhez bármikor?

Megmutatom nektek Isten kezét,
nem tartom titokban a Mindenható szándékát!

Íme, ti mindnyájan tudjátok,
miért beszéltek tehát ok nélkül hiábavalókat?

13 Ez a gonosz ember része Istentől,
és a zsarnokok örökrésze, amelyet a Mindenhatótól vesznek:

fiai, ha sokasodnak, kard élére hányják őket,
és sarjadéka nem lakhat jól kenyérrel.

Maradékait a döghalál viszi sírba,
és özvegyeik nem siratják őket.

Hordjon bár össze annyi ezüstöt, mint a homok,
szerezzen bár annyi ruhát, mint az agyag,

megszerzi ugyan, de az igaz ölti magára,
az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

Házát csak pók módjára építi,
csak olyan az, mint a csősz kunyhója.

A gazdag, ha aludni tér, nem visz magával semmit sem,
ha kinyitja szemét, semmit sem talál;

mint az ár, úgy tör rá a szegénység,
elragadja éjjel a förgeteg.

Felkapja őt a perzselő szél és elviszi,
s mint a forgószél, elfújja helyéről.

És rá lő kímélet nélkül,
úgy, hogy futva menekül keze elől.

Összecsapja fölötte kezét,
és pisszeg fölötte, amint helyére néz.

Ének a bölcsességről: 28,1-28
A bölcsesség fensége 28

1 Van az ezüstnek lelőhelye,
és helye az aranynak, ahol kimossák,

a vasat a földből hozzák elő,
s a melegtől megolvadt kő érccé változik,

határt vet az ember a sötétségnek,
és felkutatja mindennek a végét,
a homály köveit és a halál árnyékát is.

4 Tárnákat nyit idegen nép,
leereszkedik oda, hová ember még nem tette lábát,
és lebeg távol az emberektől.

A kenyértermő földet,
tűzzel forgatja fel alul,

köveiben zafírt talál
és porában arany van,

ösvényét madár nem ismeri,
s a keselyű szeme ki nem fürkészi,

nem tapossák azt büszke vadak,
nem jár azon oroszlán.

Ráteszi kezét a kemény sziklára,
felforgatja a hegyek fenekét,

aknákat vág a sziklában,
és a szeme mindenféle drágaságra mered,

megvizsgálja a folyók fenekét
és rejtett dolgokat hoz napvilágra.

De hol található a bölcsesség,
és hol van az értelem lelőhelye?

Ember a hozzá vivő utat nem ismeri,
és nem lehet azt az élők földjén megtalálni.

A mélység mondja: »Nincsen bennem!«
S a tenger így szól: »Nincsen nálam!«

Nem lehet azt megszerezni színarannyal,
nem lehet árát lemérni ezüstben;

nem lehet hasonlítani India festett szöveteihez,
sem a szárdonix drágakövéhez, sem a zafírhoz;

nem ér fel vele sem arany, sem üveg,
nem lehet becserélni arany holmiért.

Ne említsék mellette a korállt meg a kristályt;
a bölcsesség birtoka többet ér a gyöngynél!

Nem ér fel vele Kús topáza,
értékesebb a legtisztább festéknél.

Isten útja

Honnan jő tehát a bölcsesség?
hol van az értelem lelőhelye?

El van az rejtve minden élő szeme elől,
az ég madarai sem tudják.

Az Enyészet és a Halál mondják:
»Csak hallomásból tudunk róla!«

Isten tudja a hozzá vivő utat
és ő ismeri lelőhelyét,

mert belátja ő a világ határait,
és szemlél mindent az ég alatt.

Amikor a szeleknek súlyt adott
s a vizeket kimérte mértékkel,

amikor az esőnek törvényt szabott
s utat a csattogó villámnak:

akkor látta s megszámlálta,
odaállította s megvizsgálta.

Az embernek pedig mondta:
‘Íme, az Úr félelme: ez a bölcsesség,
s a gonosztól távozni: ez az értelem.’«

Jób lezárja a vitát: 29,1-31,40
Az áldott múlt 29 1Jób ismét folytatta mondását és így szólt:

»Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban,
azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,

amikor lámpása a fejem fölött ragyogott,
és sötétben is az ő világosságánál jártam;

úgy, mint java-korom napjain voltam,
amikor sátramban titkon Isten lakozott,

amikor még velem volt a Mindenható,
és gyermekeim körülöttem voltak;

amikor tejben fürösztöttem lábamat,
s a szikla kedvemért olajtól patakzott.

Amikor a város kapujához kimentem,
a piacon nekem ülést készítettek,

az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak,
az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,

az előkelők abbahagyták a beszédet,
és ujjukat szájukra tették,

a főemberek visszafojtották hangjukat,
és nyelvük ínyükhöz tapadt.

A fül, amely hallott, boldognak hirdetett,
a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,

12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott,
s az árvát, akinek nem volt gyámola,

a veszni induló áldása szállott rám,
s az özvegy szívét megvigasztaltam,

az igazság ruháját vettem magamra,
mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.

Szeme voltam a vaknak,
lába a sántának.

Atyja voltam a szegényeknek,
az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.

Összetörtem a gonosz állkapcsát,
kiragadtam fogai közül a prédát.

Azt hittem, saját fészkemben halok meg,
és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;

gyökereimet vízek mellé mélyesztem,
és harmat hull éjjel ágaimra,

hírnevem folyton megújul,
s az íj újjáéled kezemben.

Akik hallottak engem, várták döntésemet,
csöndben figyeltek tanácsomra;

szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni,
rájuk szálltak beszédem csöppjei,

áhítva vártak engem, mint az esőt,
szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.

Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték,
és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.

Ha közéjük kívántam menni,
első helyre ültettek;
bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül,
mégis a szomorkodókat vigasztaltam.

Jegyzetek

27,13 Ugyanazok az érvek szerepelnek itt, amelyekkel Jób barátai alátámasztották saját nézeteiket, vagyis bizonyították, hogy az istenteleneknek nincs a földön tartós jóléte, csak szerencsétlenség vár rájuk. Itt a szöveg ezt a kijelentést Jób szájába adja, jóllehet ezzel ellentmond mindannak, amiben ő eddig állhatatosan kitartott. Emiatt és azért, mert Jób harmadik barátja itt a harmadik válaszában nem mond semmit, a magyarázók szerint ezek a szavak nem Jób, hanem Szófár szavai (ezek a versek a 24,18-24 folytatását képezik).

28,1 Valószínűleg ez a jelentése: bár az értelmes ember be tud hatolni a föld belsejébe, és elő tudja állítani a fémek csodáit (vö. 1-11.v.), de a dolgok miértjét nem tudja feltárni (12-22.v.). Miért szenved az igaz? Ezt egyedül Isten tudja. Számunkra csak a gyakorlati ismeret adott: félni Istent és kerülni a rosszat (23-28.v.). Mi következik ebből? Tegyük a kötelességünket anélkül, hogy meg akarnánk érteni Isten kifürkészhetetlen szándékait.

28,4 A negyedik vers eléggé homályos kifejezéseket tartalmaz. Valószínűleg ez a jelentése: a bányász, aki tárnákat váj, munkáját kötélen függeszkedve végzi anélkül, hogy a lábát megtámaszthatná, és mozgás közben himbálódzik.

29,1 A fejezet Jób keserves fájdalmának utolsó kitörése egy hosszú monológban. Három részre tagolható: a 29. fejzetben visszasírja elmúlt életének boldog napjait; a 30. fejezetben szomorúan leírja a boldogtalan jelent; a 31. fejezetben hevesen bizonygatja saját ártatlanságát, azt állítva, hogy mentes számtalan vétektől. A vétkeket hosszú listában (5-37.v.) sorolja fel; végül pedig szomorú hangon fellebbez Istenhez, hogy hallgassa meg és tegyen ügyében igazságot.

29,12 Logikusabb lenne a gondolatmenet, ha ezek a versek a 10. vers után következnének.


Minden fejezet...
1 0