26
Jób pedig felele, és monda:
Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart!
(Jób 2,11;25,2-6)
Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!
Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belőled?
A halottak is megremegnek tőle; a vizek alatt levők és azok lakói is.
Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa.
(Zsolt 138,8.12; Zsid 4,13)
Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad.
Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén.
(Zsolt 104,2.3)
Ő szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.
Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől.
Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
(2Móz 14,31; Ésa 51,15)
Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?
(Péld 3,11)
27
Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
(Jób 33,4.1Móz;2,7)
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
(Jób 31,1-32)
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
(Jób 2,9.10)
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
(Luk 12,17-21;16,19.23)
Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
(Péld 28,9; Ján 9,31; Ésa 1,15)
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
(Jób 21,14.15)
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
(Jób 16,7-9)
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
(Jób,27 8. 9. Jób 21,17-20.)
Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
(Hós 9,15.16)
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
(Zsolt 78,64)
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
(Péld 13,22; Préd 2,27)
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
(Zsolt 49,17-19)
Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
(Jób 15,20.21)
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
(1Sám 25,29)
28
Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.
A vasat a földből hozzák elő, a követ pedig érczczé olvasztják.
Határt vet az ember a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.
Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektől messze.
Van föld, a melyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tűz által;
Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.
Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.
Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.
Ráveti kezét az ember a kovakőre, a hegyeket tövükből kiforgatja.
A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.
Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.
De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?
Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földén az nem található.
A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.
Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető.
(Péld 3,13-18;8,11-19)
Nem mérhető össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.
(Péld 16,16)
Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhető.
(Jób 40,1.4Móz;12,6-8)
Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.
Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhető össze.
(Zsolt 19,11)
A bölcseség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek?
(Jak 5,6;Jób 13,7-10)
Rejtve van az minden élő szemei előtt, az ég madarai elől is fedve van.
A pokol és halál azt mondják: Csak hírét hallottuk füleinkkel!
(Jób,28 8.)
Isten tudja annak útját, ő ismeri annak helyét.
(Péld 8,1.13)
Mert ő ellát a föld határira, ő lát mindent az ég alatt.
(Zsolt 33,13.14)
Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;
(Jób 1,2)
Mikor az esőnek határt szabott, és mennydörgő villámoknak útat:
Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.
Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.
(Zsolt 111,10; Péld 1,7;8,13)
29
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
(Zsolt 26,4.5;119,1; Péld 1,10.15;Jer 15,17)
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
(5Móz 17,19; Józs 1,8)
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
(Jer 17,8)
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
(Jób 21,18; Zsolt 35,5;37,6; Ésa 17,13.14)
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
(5Móz 32,13)
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
(Zsolt 37,18-20; Jób 23,10)
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
(Csel 4,25-27)
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
(Jób,29 10. 23.)
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
(Jób,29 9. 23.)
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
(Jób,29 12-14.)
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
(Zsolt 46,7)
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
(1Sám 13,14;16,1.13; Mik 4,7)
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
(Ésa 59,17.1Thess;5,8)
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
(Zsolt 82,8;22,28)
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
(Péld 29,16)
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
(Zsolt 34,13-15)
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
(Zsolt 1,3;112,1-3)
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
(Jób,29 11.)
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
(Zsolt 25,19)
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
(2Sám 17,2)
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
(Jób,29 9. 10.)
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
(Jób,29 9. 22. 23.)