Kis türelmet

Jób nyolcadik válasza: Dicsőíti Isten hatalmát

26 Ekkor Jób megszólalt, és ezt mondta: Segítettél-e az erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját? Adtál-e tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod? Ki által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled? Megremegnek az árnyak, amelyek a vizek alatt nyugszanak. A holtak hazája leplezetlen Isten előtt, nincs eltakarva az enyészet helye. Ő terítette északot a kietlenség fölé, függesztette ki a földet a semmiség fölött. Fellegekbe zárta a vizeket, nem hasad meg a felhő alattuk. Eltakarta trónusát, felhőt terjesztett ki fölötte. Határt szabott a vizeknek ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel. Az egek oszlopai meginognak és megrendülnek fenyegetésétől. Erejével fölriasztotta a tengert, értelmével szétzúzta Rahabot. Leheletétől kiderült az ég, kezével átdöfte a gyors kígyót. Pedig ez csak a szegélye útjának, és milyen halk az a szó, amelyet meghallunk belőle! Ki tudná hát felfogni hatalmas tetteinek mennydörgő szavát?!

Jób befejező beszédei: Védi ártatlanságát

27 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret. Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok. Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül? Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?

A gonoszok sorsa rosszra fordul

Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét. Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik. Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt. Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát: összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít. Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije. Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről. Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.

Az ember kiaknázza a természet kincseit

28 Az ezüstnek megvan a bányája, az aranynak is a helye, ahol mossák. A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják. Véget vet az ember a sötétségnek, és végigkutatja sorra a sűrű homályban és sötétségben rejlő köveket. Aknát törnek lakatlan helyen, elfeledett tájon, ahol senki sem jár, abban függnek, himbálóznak, messze az emberektől. A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna. A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben. Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár, a sólyom szeme sem pillantja meg. Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta. A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja az ember. A sziklákban folyosót hasít, és felkutatja valamennyi kincsét. A beszivárgó víz útját eltömi, és napvilágra hozza, ami rejtve van.

A bölcsességet nem lehet megvásárolni

De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen! Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni. Nem fizethető meg Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral. Nem ér föl vele az arany és az üveg, arany ékszerekért sem kapható cserébe. Szóba sem jöhet a korall és a kristály: a bölcsesség drágább kincs az igazgyöngyöknél. Nem ér föl vele az etióp topáz, színarannyal sem lehet megfizetni.

Egyedül Isten ad bölcsességet

Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva. Az enyészet helye és a halál így szól: Csak hírét hallottuk fülünkkel. Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét. Mert ő ellát a föld pereméig, mindent lát az ég alatt. Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét, megszabta az eső rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját, akkor megtekintette és számba vette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet. Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz elkerülése az értelem.

Jób visszagondol régi boldogságára

29 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám! Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim; amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj. Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. A vezető emberek a beszédben megálltak, és szájukra tették a kezüket. A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam. Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt támasza. Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. Igazságot öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem. A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt. Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, és mint a főnixmadár, sokáig élek. Gyökerem a vízig nyúlik, ágaimra éjjel harmat száll. Dicsőségem ifjú marad, akárcsak én, íjam is folyton megújul kezemben. Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam. Beszédem után nem szóltak tovább, szavam harmatként hullott rájuk. Úgy vártak engem, ahogyan az esőt, ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik. Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak. Én döntöttem el, mikor mit tegyenek, és én ültem élükön; úgy laktam közöttük, mint a katonái közt a király, mint aki gyászolókat vigasztal.

Minden fejezet...
1 0