»Ti, akik Izraelből önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!
Halljátok, királyok, hallgassátok meg fejedelmek,
amit én az Úrnak énekelek,
az Úrnak, Izrael Istenének zengek.
Uram, amikor kijöttél Szeírből
és átvonultál Edom mezein,
megrendült a föld,
vizet csepegtettek az egek és a felhők,
elolvadtak a hegyek az Úr színe előtt,
s a Sínai az Úrnak, Izrael Istenének színe előtt.
Samgárnak, Ánát fiának napjaiban,
Jáhel napjaiban pihentek az utak,
s akik utaztak, félreeső ösvényeken jártak:
nem voltak hősök Izraelben, bizony nem voltak,
amíg fel nem kelt Debóra,
fel nem kelt Izraelnek anyja.
Akkor új harci módot választott az Úr:
ő maga rontotta le az ellenség kapuit,
lehetett-e látni pajzsot vagy dárdát
negyvenezer izraelitánál?
Szívem szereti Izrael fejedelmeit,
ti, akik önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!
Ti, akik nyargaltok pompás szamarakon,
ültök a törvényben, jártok az úton: zengjetek!
Ahol összetörtek a harci szekerek, s megfulladt az ellenség serege,
ott hirdessék az Úr igazságosságát,
Izrael hősei iránt való jóságát,
mert immár lement az Úr népe a kapukhoz
és visszanyerte birodalmát.
Kelj fel, kelj fel, Debóra!
Kelj fel, kelj fel, s zengj éneket!
Kelj fel, Bárák
s fogd meg foglyaidat, Abinoem fia!
Megszabadult a nép maradéka,
az Úr harcolt a hősök által!
Az Amalek hegyén lakó efraimiak törölték el az ellenséget,
mögöttük a benjaminiták törtek népeidre, ó Amalek.
Mákirból fejedelmek jöttek le,
Zebulonból hadvezérek,
Isszakár vezérei is Debórával tartottak
s követték Bárák nyomdokait,
aki úgy vetette magát a veszedelembe, mint valami mélységbe.
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagytanácsuk között vetélkedés honolt,
miért maradtál a két határ között?
Hogy furulyaszót hallgass a nyájaknál?
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagylelkük között vetélkedés honolt.
Gileád a Jordánon túl pihent,
Dán a hajóival foglalkozott,
Áser a tenger partján maradt
s kikötőiben tartózkodott.
Zebulon és Naftali kitették magukat a halálnak
a Meróme mezőn.
Eljöttek a királyok és hadakoztak,
Kánaán királyai harcba bocsátkoztak
Tánáknál, Megiddó vizei mellett,
de semmi zsákmányt sem szereztek,
20 mert az égből harc indult ellenük,
helyükről és pályájukról harcra keltek Siserával a csillagok.
Elsodorta tetemüket a Kíson patak,
a Kadumim patak, Kíson patak!
Tipord csak, lelkem, hatalmasaikat!
Lehullott a lovak körme, oly száguldva futottak,
az ellenség hősei oly hanyatt-homlok rohantak.
23 Átkozzátok meg Meróz földjét, mondja az Úr angyala,
szórjatok átkot lakosaira,
mert nem jöttek az Úr segítségére,
hőseinek megsegítésére.
Áldott az asszonyok közt Jáhel,
a kenita Héber felesége!
Áldott legyen sátrában!
Amikor az vizet kért, ő tejet adott neki,
fejedelmi csészében vajat nyújtott neki.
Bal kezével a cövek után nyúlt,
jobbjával az ácskalapács után
s ütötte Siserát, helyet keresve fején a sebnek
s nagy erővel átfúrva a halántékát.
Az ő lába között fetrengett, múlt ki és halt meg,
az ő lába előtt hempergett
és terült el élettelenül, nyomorultan.
Kinézett az ablakon és jajgatott az anyja
és a felső teremből azt mondogatta:
miért késik megjönni szekere,
miért késik fogatainak lépte?
Feleségeinek legokosabbika
anyósának ezt a választ adta:
nyilván most osztja szét a zsákmányt,
neki választják ki az asszonyok legpompásabbját.
Tarka színű ruhákat adnak Siserának zsákmányul
és mindenféle ékszert hordanak össze nyakékül.
Így vesszen el, Uram, valamennyi ellenséged,
de akik szeretnek téged, úgy ragyogjanak,
mint ahogy tündöklik felkeltekor a Nap.«
Jegyzetek
5,1 Debora éneke az Ószövetség egyik legrégibb szövege. Profán jellegű ének, amely a győzelem örömét fejezi ki.
5,20 Az Úr is beavatkozik az ütközetbe, valószínűleg vihar által.
5,23 Meróz (= menedék) városa nem segített a harcban.