Kis türelmet
Debóra és Bárák: 4,1-5,31
Győzelem Sisera fölött 4 1Áod halála után azonban Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, és ezért az Úr Jábinnak, Kánaán azon királyának a kezébe adta őket, aki Hácorban uralkodott, s akinek hadvezérét Siserának hívták. Ez a Nemzetek-Harósetjében lakott. Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak, mert neki kilencszáz kaszás-szekere volt, és húsz esztendőn át nagyon nyomorgatta őket.
Debóra prófétanő, Lápidót felesége bíráskodott ebben az időben a nép felett. A róla elnevezett pálmafa alatt ült törvényt, Ráma és Bétel között, Efraim hegységén, s hozzá jártak fel Izrael fiai minden ügyük megítélésére. Ő elküldött és elhívatta Bárákot, Abinoem fiát Kádes-Naftaliból és azt mondta neki: »Ezt parancsolta neked az Úr, Izrael Istene: Eredj, vigyél hadsereget a Tábor hegyére, s végy magad mellé tízezer harcost Naftali fiai és Zebulon fiai közül és én kivonultatom ellened a Kíson patakhoz Siserát, Jábin hadvezérét, harci szekereivel és egész seregével együtt és a kezedbe adom.« Bárák ekkor így szólt: »Ha velem jössz, elmegyek, ha nem akarsz velem jönni, nem megyek.« Erre ő azt felelte neki: »Jó, hát elmegyek veled, de ezúttal a győzelmet nem neked fogják tulajdonítani, mert Sisera asszony kezébe fog kerülni.«
Fel is készült Debóra, s elment Bárákkal Kádesbe. Erre ő összehívta Zebulont és Naftalit és tízezer harcossal Debóra kíséretében felvonult. A kenita Héber pedig elvált egykor a többi kenitától, Hóbáb testvéreitől, Mózes rokonának fiaitól és sátrait azon a területen ütötte fel, amely a Szenním nevű, Kedes mellett levő völgyig húzódott. Amikor aztán hírül vitték Siserának, hogy Bárák, Abinoem fia felvonult a Tábor hegyére, ő egybegyűjtötte kilencszáz kaszás-szekerét és egész hadseregét a Nemzetek-Harósetjéből a Kíson patakhoz.
Azt mondta ekkor Debóra Báráknak: »Rajta, mert ez az a nap, amelyen az Úr a kezedbe adja Siserát: íme, ő maga lesz vezéred.« Leszállt tehát Bárák a Tábor hegyéről, s vele a tízezer harcos, és az Úr úgy megrettentette Siserát és minden harci szekerét és egész seregét a kard élével Bárák színe előtt, hogy Sisera leugrott szekeréről és gyalog lábbal menekült, és Bárák egészen a Nemzetek-Harósetjéig kergette a szaladó harci szekereket meg a hadsereget, s az ellenség egész sokasága egy szálig elhullott.
Sisera halála Sisera futva, Jáhelnek, a kenita Héber feleségének sátrához tartott, mert Jábin, Hácor királya és a kenita Héber háza között békesség volt. Ekkor Jáhel kiment Sisera elé és azt mondta neki: »Térj be hozzám, uram, térj be, ne félj.« Ő be is tért Jáhel sátrába, s miután ez a takaróval betakarta, azt mondta neki: »Adj, kérlek, egy kis vizet, mert nagyon szomjazom.« Erre ez felnyitotta a tejes tömlőt, inni adott neki, aztán megint betakarta. Azt mondta ekkor neki Sisera: »Állj ki a sátor ajtajába, s ha valaki jön és megkérdezi: ‘Van-e itt valaki?’ – feleld azt: ‘Nincsen.’« Jáhel, Héber felesége azonban vette a sátorcöveket, s fogta a kalapácsot is, és csendesen belopózott. Ráillesztette a cöveket halántékára, a kalapáccsal beleverte agyvelejébe, és leütötte a földig. Az egyesítette az álmot a halállal, kiszenvedett és meghalt. Amikor aztán íme, Bárák, aki Siserát hajszolta, odaért, Jáhel kiment eléje és azt mondta neki: »Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel.« Ő betért hozzá, s látta, hogy Sisera ott fekszik halva, s a cövek a halántékában van.
Így alázta meg Isten azon a napon Jábint, Kánaán királyát Izrael fiai előtt, ők pedig napról-napra erősebbek lettek és egyre erősödő kézzel addig szorították Jábint, Kánaán királyát, amíg el nem törölték.
Jegyzetek

4,1 Josephus Flavius zsidó történetíró (Kr. u. 1. sz.) szerint a Kíson folyó kiáradása tette Sisera harci szekereit harcképtelenné.


Minden fejezet...
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21