Abia egyéb dolgai pedig s mindaz, amit cselekedett, nemde meg vannak írva Júda királyainak krónikás könyvében? Abia és Jeroboám között is hadakozás volt. Amikor aztán Abia aludni tért atyáihoz, eltemették a Dávid-városban, s fia, Ásza lett a király helyette.
Ásza Júda királya 9Jeroboámnak, Izrael királyának huszadik esztendejében tehát Ásza lett Júda királya. Negyvenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Abisalom lánya volt, Maákának hívták.
Ásza azt cselekedte, ami igaz az Úr színe előtt, úgy mint atyja, Dávid. Eltávolította a fiúszeretőket az országból, s megtisztította azt a bálványok minden szennyétől, amelyeket atyái készíttettek. 13Sőt anyját, Maákát is eltávolította, hogy ne legyen fejedelem Astarte szolgálatánál és berkében, amelyet ő annak tiszteletére szerzett, és lerontatta annak barlangját, s összetörette az undok bálványt, s elégettette a Kedron völgyében. A magaslatokat ugyan nem távolította el, de Ásza szíve tökéletesen az Úrral volt valamennyi napján át. Azt, amit apja szentté tett, s amit ő fogadott, az ezüstöt, aranyat s a tárgyakat, bevitte az Úr házába.
16Ásza és Bása, Izrael királya között azonban háború volt valamennyi napjuk alatt. Bása, Izrael királya fel is vonult Júda ellen, s kiépíttette Rámát, hogy senki se jöhessen ki vagy mehessen be Ásza, Júda királya részéről. Erre Ásza vette azt az egész ezüstöt és aranyat, amely megmaradt az Úr házának kincseiből meg a király házának kincseiből, s szolgái kezébe adta, s elküldte Benadádhoz, Tábremonnak, Hezjón fiának fiához, Szíria királyához, aki Damaszkuszban lakott, ezzel az üzenettel: »Szövetség van közöttem s közötted, az én apám s a te apád között: azért küldök ajándékot neked, ezüstöt s aranyat, s kérlek, jöjj, s bontsd fel azt a szövetséget, amelyet Básával, Izrael királyával tartasz, hogy elvonuljon tőlem.« Ben-Hadad hallgatott is Ásza királyra és elküldte seregének vezéreit Izrael városai ellen, s azok megverték Áhiont, Dánt, Ábel-Maáka házát s az egész Kennerótot, vagyis Naftali egész földjét. Amikor ezt Bása meghallotta, abbahagyta Ráma építését, s visszatért Tircába. Erre Ásza király követet küldött egész Júdába, s ezt üzente: Senki sem húzhatja ki magát! – s elhordták Rámából a követ és a fát, amellyel Bása építkezett, s Ásza király kiépíttette belőle Benjamin-Gibeát és Micpát.
Ásza egyéb dolgai pedig és valamennyi hőstette s mindaz, amit cselekedett, s a városok, amelyeket építtetett, nemde meg vannak írva Júda királyainak krónikás könyvében? Öreg korában azonban megfájdult lába. Amikor aztán aludni tért atyáihoz, eltemették melléjük atyja, Dávid városába, s fia, Jozafát lett a király helyette.
Nádáb Izrael királya 25Jeroboám fia, Nádáb Ászának, Júda királyának második esztendejében lett Izrael királya, s két esztendeig uralkodott Izraelen. Azt cselekedte, ami gonosz az Úr színe előtt, s követte apja útjait és vétkeit, amelyekkel az vétekre vitte Izraelt. De Bása, az Isszakár házából való Ahiás fia, csapdát vetett ellene és Gebbetonnál, a filiszteusok városánál leütötte; Nádáb ugyanis és egész Izrael ostromolták Gebbetont. Bása tehát Ászának, Júda királyának harmadik esztendejében megölte és király lett helyette. Amikor király lett, leüttette Jeroboám egész házát; egy lelket sem hagyott ivadékából, amíg el nem törölte őt az Úrnak azon szava szerint, amelyet szolgája, a silói Ahiás által szólt Jeroboám vétkei miatt, amelyekkel vétkezett, s vétekre vitte Izraelt és bűne miatt, amellyel bosszantotta az Urat, Izrael Istenét.
Nádáb egyéb dolgai, s mindaz, amit cselekedett, nemde meg vannak írva Izrael királyainak krónikás könyvében? Ásza és Bása, Izrael királya között pedig háborúság volt valamennyi napjukon át.
Bása Izrael királya 33Ászának, Júda királyának harmadik esztendejétől kezdve ugyanis Bása, Ahiás fia uralkodott egész Izraelen, Tircában, huszonnégy esztendeig. Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, s követte Jeroboám eljárását és vétkeit, amelyekkel az vétekre vitte Izraelt.
Jegyzetek
15,1 Abia uralkodásának évei Kr. e. 914-912.
15,1 Az itt elbeszélt nyolc király történetének lényege nem az események leírása, hanem a róluk alkotott ítélet (ezek a teológiai jellegű megjegyzések teszik ki az elbeszélés felét).
15,6 Vö. 14,30.
15,9 Ásza uralkodásának évei Kr. e. 911-871.
15,13 A királynői tisztet Izraelben nem a király felesége, hanem az anyja töltötte be.
15,16 Ráma, Gibea és Micpa egymáshoz közel fekvő városok Jeruzsálemtől északra kb. 10 km-re.
15,25 Nádáb (Kr. e. 909) halálával véget ér Jeroboám dinasztiája (vö. 14,10-11).
15,33 Bása uralkodásának évei Kr. e. 909-886.