Kis türelmet
21 Mint a vizeknek folyásai, olyan a királynak szíve az Úrnak kezében, valahová akarja, oda hajtja azt! Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt; de a szívek vizsgálója az Úr. (Péld 16,2) Az igazságnak és igaz ítéletnek gyakorlását inkább szereti az Úr az áldozatnál. (Ésa 1,11-16; Hós 6,6) A szemnek fenhéjázása és az elmének kevélysége: az istentelenek szántása, bűn. A szorgalmatosnak igyekezete csak gyarapodásra van; valaki pedig hirtelenkedik, csak szükségre jut. (Péld 10,4;13,4) A hamisságnak nyelvével gyűjtött kincs elveszett hiábavalósága azoknak, a kik a halált keresik. (Péld 10,2) Az istentelenek pusztítása magával ragadja őket; mert nem akartak igazságot cselekedni. (Péld 5,22; Jak 5,1-5) Tekervényes a bűnös embernek úta; a tisztának cselekedete pedig igaz. Jobb a tető ormán lakni, mint háborgó asszonynyal, és közös házban. (Péld 25,24) Az istentelennek lelke kiván gonoszt; és az ő szeme előtt nem talál könyörületre az ő felebarátja. (Péld 10,19) Mikor a csúfolót büntetik, az együgyű lesz bölcs; mikor pedig a bölcset oktatják, ő veszi eszébe a tudományt. (Péld 19,25) Nézi az igaz az istentelennek házát, hogy milyen veszedelembe jutottak az istentelenek. A ki bedugja fülét a szegény kiáltására; ő is kiált, de meg nem hallgattatik. (2Móz 26,20.21) A titkon adott ajándék elfordítja a haragot; és a kebelben való ajándék a kemény búsulást. Vígasság az igaznak igazat cselekedni; de ijedelem a hamisság cselekedőinek. (Péld 10,23) Az ember, a ki eltévelyedik az értelemnek útáról, az élet nélkül valók gyülekezetiben nyugszik. Szűkölködő ember lesz, a ki szereti az örömet; a ki szereti a bort és az olajat, nem lesz gazdag! Az igazért váltságdíj az istentelen, és az igazak helyett a hitetlen büntettetik meg. (Péld 11,8) Jobb lakozni a pusztának földén, mint a feddődő és haragos asszonynyal. (Péld,21 9.) Kivánatos kincs és kenet van a bölcsnek házában; a bolond ember pedig eltékozolja azt. A ki követi az igazságot és az irgalmasságot, nyer életet, igazságot és tisztességet. (Péld 22,9) A hősök városába felmegy a bölcs, és lerontja az ő bizodalmoknak erejét. (Préd 9,15-17) A ki megőrzi száját és nyelvét, megtartja életét a nyomorúságtól. (Péld 18,21) A kevély dölyfösnek csúfoló a neve, a ki haragjában kevélységet cselekszik. A restnek kivánsága megemészti őt; mert az ő kezei nem akarnak dolgozni. (Péld 19,15;22,13;26,14) Egész nap kivánságtól gyötretik; az igaz pedig ád, és nem tartóztatja meg adományát. (Zsolt 37,26) Az istentelenek áldozatja útálatos; kivált mikor gonosz tettért viszi. (Péld 15,8) A hazug bizonyság elvész; a ki pedig jól figyelmez, örökké szól. (Péld 19,5.9) Megkeményíti az istentelen ember az ő orczáját; az igaz pedig jól rendeli az ő útát. Nincs bölcseség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen. (Péld 19,21) Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de az Úré a megtartás! (Zsolt 33,17) 22 Kivánatosb a jó hírnév nagy gazdagságnál; ezüstnél és aranynál a kedvesség jobb. (Préd 7,1) A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi. (Péld 29,13) Az eszes meglátja a bajt és elrejti magát; a bolondok pedig neki mennek és kárát vallják. (Péld 27,12) Az alázatosságnak bére az Úr félelme, gazdagság és tisztesség és élet. (Zsolt 34,13-16) Tövisek és tőrök vannak a gonosznak útában; a ki megőrzi a maga lelkét, távol jár azoktól. Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól. (Péld,22 15.) A gazdag a szegényeken uralkodik, és szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak. A ki vet álnokságot, arat nyomorúságot; és az ő haragjának vesszeje megtöretik. (Jób 4,8) Az irgalmas szemű ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek. (Péld 21,20.2Kor;9,6-9) Űzd el a csúfolót, és elmegy a háborgás is, és megszünik a patvarkodás és a szidalmazás. A ki szereti a szívnek tisztaságát, beszéde kedvesség: annak barátja a király. (Zsolt 101,6) Az Úrnak szemei megőrzik a tudományt; a hitetlennek beszédét pedig felforgatja. A rest azt mondja: oroszlán van ottkin, az utczák közepén megölettetném. (Péld 21,25;26,13) Mély verem az idegen asszonyoknak szája; a kire haragszik az Úr, oda esik. (Péld 23,27; Préd 7,26) A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság; de a fenyítés vesszeje messze elűzi ő tőle azt. (Péld 13,24;19,18;24,17) A ki elnyomja a szegényt, hogy szaporítsa az ő marháját; a ki ád a gazdagnak: végre szűkölködésre jut. (Péld,22 22. 23.) Hajtsd füledet, és hallgasd a bölcseknek beszédeit; és a te elmédet figyelmeztesd az én tudományomra. Mert gyönyörűséges lesz, ha megtartod azokat szívedben; legyenek együtt állandók a te ajkaidon! Hogy az Úrban legyen a te bizodalmad, arra tanítottalak ma téged, igen, téged. Nem írtam-é néked drága szép tanulságokat, tanácsokban és tudományban? (Péld 13,14) Hogy tudtodra adjam néked az igazság beszédinek bizonyos voltát: hogy igaz beszédet vígy válaszul elküldőidnek. Ne rabold ki a szegényt, mert szegény ő; és meg ne rontsd a nyomorultat a kapuban; (Péld,22 16. Zak. 7,10.) Mert az Úr forgatja azoknak ügyét, és az ő kirablóik életét elragadja. (2Móz 22,22-24; Jób 31,21-23) Ne tarts barátságot a haragossal, és a dühösködővel ne menj; (Róm 12,3.16) Hogy el ne tanuld az ő útait, és tőrt ne keress tennen magadnak. Ne légy azok közt, a kik kézbe csapnak, a kik adósságért kezeskednek. (Péld 6,1-3;11,15) Ha nincs néked miből megadnod; miért vegye el a te ágyadat te alólad? (5Móz 22,26.27) Ne bontsd el a régi határt, melyet csináltak a te eleid. (2Móz 19,14;27,17;Péld 23,10) Láttál-é az ő dolgában szorgalmatos embert? A királyok előtt álland, nem marad meg az alsó rendűek között. (1Kir 11,28) 23 Mikor leülsz enni az uralkodóval, szorgalmasan reá vigyázz, ki van előtted. És kést tégy a torkodra, ha mértékletlen vagy. Ne kivánd az ő csemegéit; mert ezek hazug étkek. Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagulj; ez ilyen testi eszességedtől szünjél meg. (1Tim 6,9) Avagy a te szemeidet veted-é arra? holott az semmi, mert olyan szárnyakat szerez magának nagy hamar, mint a saskeselyű, és az ég felé elrepül! (Péld 5,4;6,26;22,14) Ne egyél az irígy szeműnek étkéből, és ne kivánd az ő csemegéit; Mert mint a ki számítgatja a falatot magában, olyan ő: egyél és igyál, azt mondja te néked; de azért nem jó akarattal van tehozzád. A te falatodat, a melyet megettél, kihányod; és a te ékes beszédidet csak hiába vesztegeted. (1Móz 1,27) A bolondnak hallására ne szólj; mert megútálja a te beszédidnek bölcseségét. (Péld 14,7; Máté 7,6) Ne mozdítsd meg a régi határt, és az árváknak mezeibe ne kapj; (5Móz 19,14;Péld 22,28) Mert az ő megváltójuk erős, az forgatja az ő ügyöket ellened! (Péld 22,3) Add a te elmédet az erkölcsi tanításra, és a te füleidet a bölcs beszédekre. Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. (Péld 20,3;22,15) Te vesszővel vered meg őt: és az ő lelkét a pokolból ragadod ki. Szerelmes fiam, ha bölcs lesz a te elméd, örvendez a lelkem nékem is. (Péld,23 25. Péld 27,11.) És vígadoznak az én veséim, a te ajkaidnak igazmondásán. (Zsid 9,27; Jób 14,5) Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon; (Péld 1,10) Mert ennek bizonyos vége van; a te várakozásod meg nem csalatkozik. (1Tim 4,8) Hallgass te, fiam, engem, hogy légy bölcs, és jártasd ez úton szívedet. (Péld 15,5) Ne légy azok közül való, a kik borral dőzsölnek; azok közül, a kik hússal dobzódnak. (Ésa 7,11.22; Róm 13,13) Mert a részeges és dobzódó szegény lesz, és rongyokba öltöztet az aluvás. (Jób 20,5.28) Hallgasd a te atyádat, a ki nemzett téged; és meg ne útáld a te anyádat, mikor megvénhedik. (Péld,23 24. Péld 1,8.) Szerezz igazságot, és el ne adj; bölcseséget és erkölcsöt és eszességet. (2Móz 20,12) Igen örül az igaznak atyja, és a bölcsnek szülője annak vígadoz. (Péld,23 15. 16.) Vígadjon a te atyád és a te anyád, és örvendezzen a te szülőd. Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék. Mert mély verem a tisztátalan asszony, és szoros kút az idegen asszony. (Péld 22,14) És az, mint a tolvaj leselkedik, és az emberek közt a hitetleneket szaporítja. Kinek jaj? kinek oh jaj? kinek versengések? kinek panasz? kinek ok nélkül való sebek? kinek szemeknek veressége? A bornál mulatóknak, a kik mennek a jó bor kutatására. Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását; könnyen alá csuszamlik, Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp. A te szemeid nézik az idegen asszonyt, és a te elméd gondol gonoszságot. (Hós 4,11; Máté 5,28) És olyan leszel, mint a ki fekszik a tenger közepiben, és a ki fekszik az árbóczfának tetején. Ütöttek engem, nékem nem fájt; vertek, nem éreztem! Mikor ébredek fel? Akkor folytatom, ismét megkeresem azt. 24 Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kivánj azokkal lenni. (Péld 23,17) Mert pusztítást gondol az ő szívök, és bajt szólnak az ő ajkaik. (Zsolt 10,7) Bölcseség által építtetik a ház, és értelemmel erősíttetik meg. És tudomány által telnek meg a kamarák minden drága és gyönyörűséges marhával. A bölcs férfiú erős, és a tudós ember nagy erejű. (Péld 21,22) Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra; és a megmaradás a tanácsosok sokasága által van. (Péld 15,22;20,18) Magas a bolondnak a bölcseség; a kapuban nem nyitja meg az ő száját. (Péld 14,6) A ki azon gondolkodik, hogy gonoszt cselekedjék, azt cselszövőnek hívják. (Péld,24 17.) A balgatag dolognak gondolása bűn; és a rágalmazó az ember előtt útálatos. Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szűk a te erőd. Szabadítsd meg azokat, a kik a halálra vitetnek, és a kik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! (Jób 29,12-16; Zsolt 82,4) Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, a ki vizsgálja az elméket, ő érti, és a ki őrzi a te lelkedet, ő tudja? és kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet. (Jób 34,11; Róm 2,6) Egyél, fiam, mézet, mert jó; és a színméz édes a te ínyednek. Ilyennek ismerd a bölcseséget a te lelkedre nézve: ha azt megtalálod, akkor lesz jó véged, és a te reménységed el nem vész! (Péld 22,18) Ne leselkedjél, oh te istentelen, az igaznak háza ellen, ne pusztítsd el az ő ágyasházát! Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek. (Mik 7,8; Zsolt 37,24) Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj; és mikor megütközik: ne vígadjon a te szíved, (Péld 17,5; Jób 31,29) Hogy az Úr meg ne lássa és gonosz ne legyen szemeiben, és el ne fordítsa arról az ő haragját te reád. Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irígykedjél az istentelenekre; (Zsolt 37,1) Mert a gonosznak nem lesz jó vége, az istentelenek szövétneke kialszik. (Péld 13,9; Jób 18,5-19) Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél. (Róm. 13,1. 2. 1 Pét 2,17.) Mert hirtelenséggel feltámad az ő nyomorúságok, és e két rendbeliek büntetését ki tudja? Ezek is a bölcsek szavai. Személyt válogatni az ítéletben nem jó. (2Móz 23,2-6;Jak 2,1) A ki azt mondja az istentelennek: igaz vagy, ezt megátkozzák a népek, megútálják a nemzetek. (Péld 17,15) A kik pedig megfeddik a bűnöst, azoknak gyönyörűségökre lesz, és jó áldás száll reájok! Ajkakat csókolgat az, a ki igaz beszédeket felel. Szerezd el kivül a te dolgodat, és készíts elő a te meződben; annakutána építsd a házadat. (Luk 14,23-30) Ne légy bizonyság ok nélkül a te felebarátod ellen; avagy ámítanál-é valakit a te ajkaiddal? Ne mondd ezt: a miképen cselekedett én velem, úgy cselekszem ő vele; megfizetek az embernek az ő cselekedete szerint. (Róm 12,17.19) A rest embernek mezejénél elmenék, és az esztelennek szőleje mellett. (Zsolt 112,9) És ímé, mindenütt felverte a tövis, és színét elfedte a gyom; és kőgyepüje elromlott vala. Melyet én látván gondolkodám, és nézvén, ezt a tanulságot vevém abból: Egy kis álom, egy kis szunynyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra, (Péld 6,10.11) És így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szükséged, mint a paizsos férfiú. (Péld 6,11)

Minden fejezet...
1 0