1
Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, a kik Jákóbbal Égyiptomba menének; kiki az ő házanépével méne:
Rúben, Simeon, Lévi és Júda;
Izsakhár, Zebulon és Benjámin;
Dán és Nafthali, Gád és Áser.
Mindazok a lelkek pedig, a kik Jákób ágyékából származtak vala, hetvenen valának. József pedig Égyiptomban vala.
És meghala József és minden ő atyjafia és az az egész nemzedék.
Izráel fiai pedig szaporák valának, szaporodának és sokasodának és igen-igen elhatalmazának, úgy hogy megtelék velök az ország.
(Csel 7,17)
Azonközben új király támada Égyiptomban, a ki Józsefet nem ismerte vala.
(Csel 7,18)
És monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb nálunknál.
(Zsolt 105,24)
Nosza bánjunk okosan vele, hogy el ne sokasodjék és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát és ellenünk harczoljon és az országból kimenjen.
(Csel 7,19)
Rendelének azért föléjök robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt.
De minél inkább sanyargatják vala őt, annál inkább sokasodik és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek vala az Izráel fiaitól.
Pedig kegyetlenűl dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait.
És kemény munkával keseríték életöket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájokkal, melyeket kegyetlenűl dolgoztatnak vala velök.
És szóla Égyiptom királya a héber bábáknak, a kik közűl egyiknek Sifra, a másiknak Puá vala neve.
És monda: Mikoron héber asszonyok körűl bábálkodtok, nézzetek a szűlőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen.
De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket.
Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és monda nékik: Miért míveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket?
A bábák pedig mondának a Faraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az Égyiptombeliek: mert azok élet-erősek; minekelőtte a bába hozzájok eljutna, már szűlnek.
Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodék és igen elhatalmazék.
És lőn, hogy mivel a bábák félék az Istent: megépíté az ő házukat.
Parancsola azért a Faraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, a ki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben.
(Csel 7,19)
2
És elméne egy Lévi nemzetségéből való férfiú és Lévi-leányt vőn feleségűl.
És fogada méhében az asszony és fiat szűle; és látá, hogy szép az és rejtegeté három hónapig.
(2Móz 6,20.4Móz;26,59; Zsid 11,23)
De mikor tovább nem rejtegetheté, szerze annak egy gyékény-ládácskát, és bekené azt gyantával és szurokkal s belétevé a gyermeket és letevé a folyóvíz szélén a sás közé.
Az ő nénje pedig megáll vala távolról, hogy megtudja: mi történik vele?
És aláméne a Faraó leánya, hogy megfürödjék a folyóvízben, szolgálóleányai pedig járkálnak vala a víz partján. És meglátá a ládácskát a sás között s elküldé az ő szolgálóleányát és kihozatá azt.
(Csel 7,21)
És kinyitá és látá a gyermeket; és ímé egy síró fiú. És könyörűle rajta és monda: A héberek gyermekei közűl való ez.
Az ő nénje pedig monda a Faraó leányának: Elmenjek-é s hívjak-é egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közűl, hogy szoptassa néked a gyermeket?
És a Faraó leánya monda néki: Eredj el. Elméne azért a leányzó, és elhívá a gyermek anyját.
És monda néki a Faraó leánya: Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nékem, és én megadom a te jutalmadat. És vevé az asszony a gyermeket és szoptatá azt.
És felnevekedék a gyermek, és vivé őt a Faraó leányához, és fia gyanánt lőn annak, és nevezé nevét Mózesnek, és mondá: Mert a vízből húztam ki őt.
Lőn pedig azokban a napokban, mikor Mózes felnevekedék, kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájokat s látá, hogy egy Égyiptombeli férfi üt vala egy héber férfit az ő atyjafiai közűl.
Mikor ide-oda tekinte és látá hogy senki sincs, agyonüté az Égyiptombelit és elrejté azt a homokba.
Másnap is kiméne és ímé két héber férfi veszekedik vala. És monda annak a ki bűnös vala: Miért vered a te atyádfiát?
Az pedig monda: Kicsoda tett téged fő emberré és bíróvá mi rajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megöléd az égyiptomit? Mózes pedig megfélemlék és monda: Bizony kitudódott a dolog.
A Faraó is meghallá azt a dolgot és Mózest halálra keresteti vala: de elfuta Mózes a Faraó elől és lakozék Midián földén; leűle pedig egy kútnál.
(Csel 7,29)
Midián papjának pedig hét leánya vala, és oda menének és vizet húzának és tele merék a válúkat, hogy megitassák atyjoknak juhait.
A pásztorok is oda menének és elűzék őket. Mózes pedig felkele és segítséggel lőn nékik és megitatá juhaikat.
Mikor atyjokhoz Réhuelhez menének, monda ez: Mi az oka, hogy ma ilyen hamar megjöttetek?
Ők pedig mondának: Egy égyiptombeli férfi oltalmaza minket a pásztorok ellen, annakfelette vizet is húzott nékünk, és megitatta a juhokat.
S monda leányainak: És hol van ő? miért hagytátok ott azt a férfit? hívjátok el, hogy egyék kenyeret.
És tetszék Mózesnek, hogy ott maradjon e férfiúnál, és ez feleségül adá Mózesnek az ő leányát, Czipporát.
És fiat szűle ez és nevezé nevét Gersomnak, mert mondá: Jövevény voltam az idegen földön.
(2Móz 18,3)
És lőn ama hosszú idő alatt, meghala az Égyiptom királya, Izráel fiai pedig fohászkodnak vala a szolgaság miatt, és kiáltnak vala és feljuta a szolgaság miatt való kiáltásuk Istenhez.
(4Móz 20,15.16)
És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről.
(1Móz 15,14;26,2-4)
És megtekinté Isten az Izráel fiait és gondja vala rájok Istennek.
1
Szólítá Mózest és beszéle vele az Úr a gyülekezet sátorából, mondván:
Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ha valaki közületek áldozni akar az Úrnak: barmokból, tulok- és juhfélékből áldozzatok.
Ha tulokféléből áldozik egészen égőáldozattal: hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az Úr előtt.
És tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy kedves legyen ő érette, hogy engesztelést szerezzen az ő számára.
És ölje meg a tulkot az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok, vigyék fel a vért, és hintsék a vért köröskörűl az oltárra, a mely a gyülekezet sátorának nyílásánál van.
Azután vonja le az égőáldozat bőrét, azt pedig vagdalja el tagjaira.
És az Áron pap fiai gerjeszszenek tüzet az oltáron, és rakjanak fát a tűzre.
Azután rakják az Áron fiai, a papok, a tagokat: a fejet és a kövérjét a fára, a mely az oltáron lévő tűzön van.
A belét pedig és lábszárait mossa meg vízben, és füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron egészen égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.
Ha pedig a juhfélékből: bárányokból vagy kecskékből akar valaki áldozni égőáldozatul, hímmel és éppel áldozzék.
És ölje meg azt az oltár északi oldalánál az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok, hintsék annak vérét az oltárra köröskörül.
Azután vagdalja el azt tagjaira, a fejével és kövérjével együtt, a pap pedig rakja azokat a fára, a mely az oltáron lévő tűzön van.
A belet és a lábszárakat mossa meg vízben, a pap pedig áldozza meg az egészet és füstölögtesse el az oltáron égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.
Ha pedig madárféléből akar áldozni égőáldozatul az Úrnak, gerliczékből vagy galambfiakból áldozzék.
És vigye azt a pap az oltárhoz, és tekerje ki annak a fejét, és füstölögtesse el az oltáron, a vérét pedig bocsássa ki az oltár falára.
A begyét pedig rútságával egyben vegye ki, és vesse azt az oltár keleti oldalára, a hamu helyére.
És hasítsa meg azt a szárnyain, de el ne szakaszsza egymástól, és füstölögtesse el azt a pap az oltáron a fán, a mely a tűzőn van, égőáldozatul. Tűzáldozat ez, kedves illatú az Úrnak.
44
Az éneklőmesternek; a Kóráh fiainak tanítása.
(1Krón 25,1;26,1)
Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.
(2Móz 12,26.29; Józs 4,21.22)
Nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted.
(Zsolt 102,3)
Mert nem az ő fegyverökkel szereztek földet, és nem az ő karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted őket.
(Józs 11,6-23)
Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!
(Zsolt 35,21;41,6.9;Zsolt 42,11)
Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.
Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;
(Zsolt 20,8;33,16)
Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg.
(Róm 11,19)
Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. Szela.
Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
(Zsolt 60,3)
Megfutamítottál minket szorongatóink előtt, és a kik gyűlölnek minket, fosztogattak magoknak.
(Csel 1,20)
Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
(Róm 8,36)
Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
(5Móz 32,30)
Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levőknek.
(Zsolt 79,4)
Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
(Jer 24,9)
Gyalázatom naponta előttem van, és orczám szégyene elborít engem.
A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
(Zsolt 74,10)
Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
(Zsolt 22,27;70,5)
Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről:
Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
(Zsolt 23,4)
Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
(Zsolt 51,20)
Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait.
(Zsolt 139,4)
Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
(Róm 8,36)
Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el minket örökké!
(Zsolt 7,7; Máté 8,25)
Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
(Zsolt 40,15)
Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
(Zsolt 119,25)
Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!
(Zsolt 25,11)