33
Jákób pedig felemelé szemeit és látá, hogy ímé Ézsaú jő vala, és négyszáz férfiú ő vele; megosztá azért a gyermekeket Lea mellé, Rákhel mellé, és két szolgálója mellé.
És előreállítá a szolgálókat és azok gyermekeit, ezek után Leát és az ő gyermekeit, Rákhelt pedig és Józsefet leghátul.
Maga pedig előttök megy vala, és hétszer hajtá meg magát a földig, a míg bátyjához juta.
Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé őt, nyakába borúla, s megcsókolá őt, és sírának.
(1Móz 29,11)
És felemelé szemeit s látá az asszonyokat és a gyermekeket, és monda: Kicsodák ezek teveled? Ő pedig monda: A gyermekek, kikkel Isten megajándékozta a te szolgádat.
És közelítének a szolgálók, ők és gyermekeik és meghajták magokat.
Elérkezék Lea is az ő gyermekeivel, és meghajták magokat; utoljára érkezék József és Rákhel, és ők is meghajták magokat.
És monda Ézsaú: Mire való ez az egész sereg, melyet előltalálék? És felele: Hogy kedvet találjak az én uram szemei előtt.
És monda Ézsaú: Van nekem elég, jó öcsém, legyen tiéd, a mi a tiéd.
Monda pedig Jákób: Ne úgy, kérlek, hanem ha kedvet találtam szemeid előtt, fogadd el ajándékomat az én kezemből; mert a te orczádat úgy néztem, mintha az Isten orczáját látnám, és te kegyesen fogadál engem.
Vedd el kérlek az én ajándékomat, melyet hoztam néked, mivelhogy az Isten kegyelmesen cselekedett én velem, és mindenem van nékem. És unszolá őt, és elvevé.
És monda: Induljunk, menjünk el, és én előtted megyek.
Felele néki Jákób: Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhokkal és barmokkal vagyok körűl, a melyeket ha csak egy napig zaklatnak is, a nyájak mind elhullanak.
Menjen el azért az én uram az ő szolgája előtt, én is elballagok lassan, a jószág lépése szerint, a mely előttem van, és a gyermekek lépése szerint, míg eljutok az én uramhoz Széirbe.
És monda Ézsaú: Hadd rendeljek melléd néhányat a nép közűl, mely velem van. S ez monda: Minek az? csak kedvet találjak az én uram szemei előtt.
Visszatére tehát Ézsaú még az nap az ő útján Széir felé.
Jákób pedig méne Szukkóthba és építe magának házat, barmainak pedig hajlékokat csinála, s azért nevezé a hely nevét Szukkóthnak.
Annakutána minden bántás nélkül méne Jákób Mésopotámiából jövet Sekhem városába, mely vala a Kanaán földén, és letelepedék a város előtt.
(Józs 24,32; Csel 7,16)
És megvevé a mezőnek azt a részét, a hol sátorát felvonta vala, Khámornak a Sekhem atyjának fiaitól száz pénzen.
És oltárt állíta ott, és nevezé azt ily névvel: Isten, Izráel Istene. 34
Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szűlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait.
(1Móz 30,21)
És meglátá őt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá őt, és vele hála és erőszakot tesz vala rajta.
És ragaszkodék az ő lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.
Szóla pedig Sekhem Khámornak az ő atyjának, mondván: Vedd nékem feleségűl ezt a leányt.
És meghallá Jákób, hogy megszeplősítette Dínát, az ő leányát, fiai pedig a mezőn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének.
És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele.
Mikor Jákób fiai megjövének a mezőről és meghallák a dolgot, elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.
És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkéből szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségűl.
És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,
És lakjatok velünk; a föld előttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.
Sekhem is monda a Dína atyjának és az ő bátyjainak: Hadd találjak kedvet előttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.
(1Móz 33,15)
Akármily nagy jegyadományt és ajándékot kivántok, megadom a mint mondjátok nékem, csak adjátok nékem a leányt feleségűl.
A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az ő atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplősítette Dínát az ő húgokat,
És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körűlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna.
(1Móz 17,10.11)
Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körűlmetélkedjék ti köztetek.
Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;
Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körűlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.
És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának.
Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsűlete vala.
Elméne azért Khámor és Sekhem az ő fia az ő városuk kapujába; és szólának az ő városuk férfiaival, mondván:
Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az ő leányaikat vegyük magunknak feleségűl, és a mi leányainkat adjuk nékik.
De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körűlmetélkedik közöttünk, a miképen ők is körűl vannak metélkedve.
Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem miéink lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.
És engedének Khámornak, és Sekhemnek az ő fiának mindenek, a kik az ő városa kapuján kijárnak vala, és körűlmetélkedék minden férfiú, a ki az ő városa kapuján kijár vala.
És lőn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.
(1Móz 49,6)
Khámort, és az ő fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.
A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplősítették vala az ő húgokat.
Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és a mezőn vala, elvivék.
És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.
És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, és utálatossá tettetek e föld lakosai előtt, a Kananeusok és Perizeusok előtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyűlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.
(1Móz 49,9)
Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?
23
Felele pedig Jób, és monda:
(Jer 31,35.36)
Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.
Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.
(Jób 32,8.9)
Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
(Zsolt 104,20-22)
Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.
Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.
(Zsolt 147,9; Máté 6,26)
De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.
(Zsolt 119,106.2Sám;22,21.25)
Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
(Zsolt 115,3)
Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.
Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.
(Jer 2,24)
Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
(Jób 7,14)
Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!
(Jób 30,23)
24
Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?!
A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
(5Móz 19,14)
Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegynek ökrét zálogba viszik.
Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
(Péld 28,28)
Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.
Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.
(Zsolt 94,6)
Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
(3Móz 19,13)
Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.
Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
(Zsolt 10,8.9)
A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
(Péld 7,7-10)
Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.
(Zsolt 11,6)
Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
(Zsolt 49,15)
Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
(Jób 38,1)
Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
(Jób 22,20; Zsolt 1,4;73,19.20)
Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?
Boldog ember, a ki megnyerte a bölcseséget, és az ember, a ki értelmet szerez.
(Péld 15,17)
Mert jobb ennek megszerzése az ezüstnek megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme.
(Péld 8,11; Jób 28,15-19)
Drágább a fényes kárbunkulusoknál, és minden te gyönyörűségeid nem hasonlíthatók hozzá.
(Jer 17,10)
Napoknak hosszúsága van jobbjában, baljában gazdagság és tisztesség.
Az ő útai gyönyörűséges útak, és minden ösvényei: békesség.
(Péld 14,31;Péld 24,17.18)
Életnek fája ez azoknak, a kik megragadják, és a kik megtartják boldogok!
(Péld,3 16.;Máté 7,21; Jak 1,25)