Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése

Ézsau kibékül Jákóbbal

33 Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz férfi van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgálóleány mellé. Előreállította a szolgálóleányokat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. Amikor Ézsau föltekintett, és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, azt kérdezte: Kik ezek? Jákób így felelt: A gyermekek, akiket Isten adott kegyelméből a te szolgádnak. Majd odaléptek a szolgálók gyermekeikkel együtt, és leborultak. Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. Akkor ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész tábor, amellyel találkoztam? Ő ezt felelte: Arra, hogy elnyerjem uram jóindulatát. Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál. Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta.
Akkor Ézsau ezt mondta: Induljunk el, menjünk, majd én előtted megyek! De Jákób így felelt neki: Tudja az én uram, hogy a gyermekek gyengék, meg szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha csak egy napig is hajszolják azokat, elhullik az egész nyáj. Menjen csak az én uram a szolgája előtt, én majd ballagok lassan az előttem járó jószág és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok az én uramhoz Széírbe. Ézsau ezt mondta: Hadd hagyjak nálad néhányat a velem levő emberek közül. De ő azt felelte: Minek az, ha elnyertem uram jóindulatát? Így kelt útra Ézsau még aznap Széír felé.
17Jákób azonban Szukkót felé indult, és ott épített magának házat, jószágának pedig lombokból árnyékvetőt készített. Ezért hívják azt a helyet Szukkótnak. Így jutott el Jákób, Paddan-Arámból elindulva, épségben Sikem városáig, amely Kánaán földjén van. Tábort ütött a várossal szemben, és a mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz keszíta ezüstért. Majd felállított ott egy oltárt, és így nevezte el: Isten, Izráel Istene!

Sikem és Dina

34 Egyszer Dina, Lea leánya, akit Jákóbnak szült, kiment, hogy szétnézzen annak a vidéknek a leányai között. Meglátta őt Sikem, a hivvi Hamórnak, az ország fejedelmének a fia. Magához vitette, és vele hált, erőszakot követve el rajta. De lelkéből ragaszkodott Dinához, Jákób leányához, mert megszerette a leányt, és szívhez szólóan beszélt a leánnyal. Majd ezt mondta Sikem az apjának, Hamórnak: Kérd meg nekem feleségül ezt a leányt! Jákób meghallotta ugyan, hogy megbecstelenítették a leányát, Dinát, de mert fiai a mezőn voltak a jószággal, hallgatott Jákób, amíg megjöttek. És kiment Hamór, Sikem apja Jákóbhoz, hogy beszéljen vele.
Jákób fiai is hazajöttek a mezőről. Amikor meghallották a dolgot, felháborodtak ezek a férfiak, és nagy haragra lobbantak, mivel gyalázatot követett el Sikem Izráelen, amikor Jákób leányával hált, mert nem szabad ilyet tenni. Hamór azonban így beszélt velük: A fiam, Sikem lelkéből ragaszkodik a leányotokhoz, adjátok hát hozzá feleségül! Házasodjatok velünk össze: adjátok hozzánk leányaitokat, és vegyétek el a mi leányainkat! Lakjatok közöttünk! Itt az ország előttetek: lakjatok, járjatok benne szabadon, és telepedjetek le! Sikem pedig ezt mondta a leány apjának és bátyjainak: Ha elnyerem jóindulatotokat, megadom, amit csak kívántok tőlem. Kérjetek tőlem bármekkora mátkapénzt és ajándékot, megadom, amennyit kívántok, csak adjátok hozzám feleségül a leányt!
De Jákób fiai álnok módon válaszoltak Sikemnek és apjának, Hamórnak. Azért beszéltek így, mert megbecstelenítette Dinát, a húgukat. Ezt mondták nekik: Nem tehetjük meg azt, hogy húgunkat körülmetéletlen emberhez adjuk, mert az gyalázatot hozna ránk. Csak akkor egyezünk bele, ha olyanok lesztek, mint mi, és minden férfi körülmetélkedik nálatok. Akkor hozzátok adjuk leányainkat, a ti leányaitokat pedig elvesszük, köztetek lakunk, és egy néppé leszünk. De ha nem hallgattok ránk, és nem metélkedtek körül, akkor fogjuk leányunkat, és elmegyünk. Tetszett a beszédük Hamórnak és Sikemnek, Hamór fiának. Nem is halogatta az ifjú a dolgot, mert kedvelte Jákób leányát, és neki volt apja egész háza népe között a legnagyobb tekintélye.
Visszament tehát Hamór és fia, Sikem, városuk kapujába, és így szóltak a városban élő férfiakhoz: Ezek az emberek békében akarnak élni velünk. Hadd lakjanak az országban, és járjanak benne szabadon, hiszen elég tágas ez az ország számukra is mindenfelé. Leányaikat feleségül vesszük, a mi leányainkat pedig hozzájuk adjuk. De csak akkor egyeznek bele ezek a férfiak, hogy köztünk lakjanak, és velük egy néppé legyünk, ha minden férfi körülmetélkedik nálunk, ahogyan ők is körül vannak metélve. Jószáguk, vagyonuk és minden állatuk a mienk lesz azután, csak egyezzünk bele, hogy köztünk lakjanak! És hallgatott Hamórra meg a fiára, Sikemre mindenki, aki odajött a város kapujába, és körülmetélkedett minden férfi, aki odajött a város kapujába.

A sikemi vérfürdő

A harmadik napon azonban, amíg ezek seblázban szenvedtek, fegyvert ragadott Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dina bátyjai, rátörtek a gyanútlan városra, és legyilkoltak minden férfit. Hamórt is meg a fiát, Sikemet is kardélre hányták, Dinát pedig kihozták Sikem házából, és elmentek. Így törtek rá Jákób fiai a sebesültekre, a várost pedig kifosztották, mert megbecstelenítették a húgukat. Juhaikat, marháikat, szamaraikat és ami csak a városban és a mezőn volt, elvitték magukkal. Minden vagyonukat, valamint gyermekeiket és asszonyaikat is mind foglyul ejtették, a házakat pedig teljesen kifosztották.
Jákób azonban ezt mondta Simeonnak és Lévinek: Szerencsétlenségbe döntöttetek, hisz gyűlöletessé tettetek engem ennek az országnak a lakói, a kánaániak és a perizziek előtt. Én csak kevesedmagammal vagyok, és ha összefognak ellenem, levágnak, és elpusztulok házam népével együtt. De ők azt felelték: Hát szabad úgy bánni a mi húgunkkal, mint egy paráznával?!
Jegyzetek

33,17 Szukkót jelentése: „kunyhók, sátrak”


Jób hetedik válasza: Bízik Isten igazságos ítéletében

23 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen? Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván. Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle. Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem. Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.

A gonosz emberek vétkei

24 Miért nincsenek a Mindenhatónál ítéletre fenntartott idők, miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik? Elmozdítják a határokat, nyájakat rabolnak el, és azt legeltetik. Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét elviszik zálogul. Lekergetik az útról a szegényeket, minden elesettnek meg kell lapulnia az országban. Úgy élnek, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek. A bűnösök mezejéről szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek. Meztelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk. Zivatar áztatja őket a hegyekben, a sziklához lapulnak, mert nincs más menedékük. Letépik az emlőről az árvát, és a szegény csecsemőjét elviszik zálogul. Meztelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét. Mások házánál préselnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak. A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért, de Isten nem törődik ezzel. Vannak, akik a világosság ellenségei lettek, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein. Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje az elesettet és a szegényt, a tolvaj pedig éjjel. A házasságtörő szeme az alkonyatot lesi: Senki szeme ne vegyen észre – gondolja, és lepellel takarja el arcát. Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról. Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük, hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget.

Jön a méltó büntetés

Gyorsan eltűnnek a víz színén, birtokuk átkozott lesz az országban, nem tér be többé a szőlőskertekbe. Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek. Még az anyaméh is elfelejti őt, férgek csemegéje lesz. Senki sem emlékszik rá többé, összetörik az álnokság, mint a fa. Mert bántalmazza a meddőt, aki nem szült, és az özveggyel nem tesz jót. Isten erejéből nyer időt az erős; ha most még áll is, nem marad majd így egész életében. Biztonságot ad neki és támaszt, de szemmel tartja útjait. Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, alászállnak, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat. Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg, ki tehetné semmivé szavamat?

Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap. Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak. Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled. Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség. Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.