Izsák áldása.
27 1Mikor Izsák megöregedett és szeme elhomályosult, úgyhogy nem látott, magához hívta idősebb fiát, Ézsaut, és így szólt: „Fiam!” „Itt vagyok” – felelte. 2Akkor azt mondta: „Látod, hogy megöregedtem, halálom napját azonban nem tudom. 3Vedd azért vadászszerszámodat, a tegezt és az íjat, menj ki a mezőre, és ejts nekem vadat. 4Készítsd el ízletesen, ahogy szeretem. Hozd be nekem, majd megeszem, hogy a lelkem megáldjon, mielőtt meghalok.” 5Rebekka hallgatózott, amikor Izsák fiával, Ézsauval beszélt. Ézsau kiment a mezőre, hogy vadat ejtsen atyja számára. 6Rebekka akkor így szólt fiához, Jákobhoz. „Éppen most hallottam, hogy atyád mondta bátyádnak, Ézsaunak: 7Szerezz vadat és készítsd el ízletesen, majd eszem belőle és megáldalak az Úr színe előtt, mielőtt meghalok. 8Most tehát, fiam, hallgass rám, arra, amit mondok neked. 9Menj ki gyorsan a nyájhoz és hozz onnan két szép kecskegidát! Én elkészítem atyádnak ízletesen, ahogy szereti. 10Te beviszed atyádnak, hogy megegye és megáldjon, mielőtt meghal.” 11Jákob ezt válaszolta anyjának, Rebekkának: „De bátyám, Ézsau, szőrös férfi, én pedig sima vagyok. 12Hátha megtapogat atyám. Akkor olyan leszek a szemében, mint aki tréfát űz vele, s átka ér áldása helyett.” 13De anyja megnyugtatta: „Az átok, ami neked szól, érjen engem! Hallgass csak rám, menj és hozd ide nekem!” 14Elment hát, elhozta és odaadta anyjának. Anyja pedig elkészítette ízletesen, ahogy atyja szereti. 15Rebekka ezután elővette idősebb fiának, Ézsaunak legjobb ruháját, ami nála volt a házban, s ráadta fiatalabb fiára, Jákobra. 16A kecskegidák bőrével pedig befödte karját és sima nyakát. 17Azután kezébe adta fiának, Jákobnak az ízletes ételt és a kenyeret, amit készített. 18Ez így ment be atyjához és megszólította: „Atyám!” „Itt vagyok” – válaszolta. „Ki vagy te, fiam?” 19Jákob ezt mondta atyjának: „Ézsau vagyok, elsőszülötted. Megtettem, amit parancsoltál. Ülj fel tehát és egyél a vadból, hogy megáldjon a lelked.” 20Izsák megkérdezte fiát: „Hogyan találtál valamit ilyen gyorsan, fiam?” „Az Úr, a te Istened hozta utamba” – válaszolta. 21Izsák így szólt Jákobhoz: „Lépj közelebb, hogy megtapogassalak fiam, valóban a fiam, Ézsau vagy-e vagy sem.” 22Jákob odalépett atyjához, Izsákhoz, az megtapogatta, és mondta: „A hang Jákob hangja, de a kar Ézsau karja.” 23Nem ismerte fel, mivel a karja szőrös volt, mint bátyjának, Ézsaunak a karja. Ezért ráadta áldását. 24Megkérdezte: „Valóban te vagy hát a fiam, Ézsau?”„Az vagyok” – válaszolta. 25„Tedd akkor elém – mondta –, hadd egyem fiamnak zsákmányából, hogy lelkem megáldjon.” Eléje tette és evett. Aztán bort hozott neki, és ő ivott. 26Majd atyja, Izsák így szólt hozzá: „Gyere közelebb, és csókolj meg, fiam!” 27Odalépett hozzá és megcsókolta. Amikor megérezte ruhája illatát, e szavakkal áldotta meg: „Lám, fiam illata olyan, mint a termékeny föld illata, amit az Úr megáldott. – 28Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. – 29Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak előtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg előtted anyád fiai. – Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.” 30Amikor Izsák épp befejezte Jákob megáldását és Jákob kijött atyjától, bátyja, Ézsau hazaérkezett a vadászatból. 31Ő is ízletes ételt készített, bevitte apjának és azt mondta: „Ülj fel atyám, és egyél fiad vadászatából, hogy megáldjon a lelked.” 32Atyja, Izsák így szólt: „Ki vagy te?” „Elsőszülötted, Ézsau vagyok” – felelte. 33Erre Izsák szerfölött megijedt és azt kérdezte: „Ki volt akkor az, aki elejtett egy vadat és behozta nekem? Én jóhiszeműen ettem belőle, mielőtt jöttél volna és megáldottam. Áldott is marad.” 34Amikor Ézsau apja szavát hallotta, hangosan, elkeseredve felkiáltott és ezt mondta apjának: „Áldj meg engem is, atyám!” 35Az így válaszolt: „Öcséd csellel jött és elvitte áldásodat.” 36Erre így szólt: „Joggal nevezték Jákobnak. Már kétszer becsapott. Elvette elsőszülöttségi jogomat és most az áldást is elvitte tőlem.” Majd megkérdezte: „Számomra nem tartogattál áldást, atyám?” 37Izsák e szavakkal felelt: „Nézd, úrrá tettem fölötted és minden testvérét szolgául adtam neki. Elláttam búzával és borral. Mit tehetek még érted, fiam?” 38Ézsau így szólt apjához: „Csak egy áldásod van-e atyám? Áldj meg, atyám!” Izsák hallgatott, mire Ézsau elkezdett hangosan sírni. 39Apja felelt Ézsaunak és így szólt: „Nézd, lakóhelyed messze lesz a termékeny földtől és messze az ég harmatától. 40Kardodból kell élned és testvérednek kell szolgálnod. De ha rugdalódzol, lerázod igáját magadról.” 41Ézsau ettől fogva gyűlölte Jákobot az áldás miatt, amellyel apja megáldotta. Ézsau így szólt magában: „Nemsokára közeledik a gyász ideje atyám halála miatt, akkor majd leütöm testvéremet, Jákobot.” 42Rebekkával közölték idősebb fiának szavait. Ezért odaküldött és hívatta ifjabb fiát, Jákobot, és így szólt hozzá: „Nézd, testvéred, Ézsau bosszút forral ellened, agyon akar ütni. 43Hallgasd meg hát tanácsomat, fiam! Kelj útra és menekülj testvéremhez, Lábánhoz, Háránba. 44Maradj nála egy ideig, amíg bátyád haragja lecsillapul. 45Ha majd bátyád haragja enged irányodban és elfelejti, amit tettél vele, érted küldök és elhozatlak onnan. Miért vesztenélek el mindkettőtöket egy napon?”Jákob távozása.
46Ezután Rebekka így szólt Izsákhoz: „Meguntam életemet a hettita nők miatt. Ha Jákob is ilyen hettita nőt vesz feleségül, mint ez itt, egy az ország leányai közül, akkor mi marad még nekem az életből?” 28 1Erre Izsák hívatta Jákobot és megáldotta. Utasítást adott neki, és így szólt: „Ne végy magadnak feleséget Kánaán leányai közül. 2Kelj útra és menj Paddan-Aramba, Betuelnek, anyád atyjának házába és onnan vegyél feleséget magadnak, Lábánnak, anyád testvérének leányai közül! 3A mindenható Isten áldjon meg, tegyen termékennyé, sokasítson meg, hogy a népek sokaságává légy! 4Adja neked Ábrahám áldását, neked és veled együtt utódaidnak, hogy az idegen földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, sajátodul megkapjad.” 5Így bocsátotta el Izsák Jákobot, az meg elment Paddan-Aramba, Lábánhoz, az aramita Betuel fiához, Jákob és Ézsau anyjának, Rebekkának testvéréhez.Ézsau újabb házassága.
6Ézsau megtudta, hogy Izsák megáldotta Jákobot és Paddan-Aramba küldte, hogy onnan hozzon feleséget, s hogy áldásával együtt utasítást adott neki: „Ne végy feleséget a kánaániták lányai közül”, 7és hogy Jákob hallgatott apjára és anyjára, s elment Paddan-Aramba. 8Ézsau így megtudta, hogy a kánaániak leányai nem tetszenek apjának, Izsáknak. 9Ezért elment Izmaelhez és feleségeihez, még feleségül vette Machalatot, Izmaelnek, Ábrahám fiának leányát, Nebajot testvérét.Jákob álma.
10Jákob elindult Beersebából, és Háránba ment. 11Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni. 12Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel és lejártak rajta. 13Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. 14Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjesztened nyugatra és keletre, északra és délre, általad s utódaid által nyer áldást a föld minden népe. 15Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.” 16Jákob fölébredt álmából és így szólt: „Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam.” 17Megborzadt, és azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.” 18Amikor Jákob másnap reggel fölébredt, vette a követ, amelyen fejét nyugtatta, felállította emlékkőül és olajat öntött rá. 19A helynek a Bétel nevet adta: azelőtt Lusznak hívták a várost. 20Jákob fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz és védelmez az úton, amelyen most járok, s ad kenyeret ennem, és ruhát, amit fölveszek magamra, 21és ha egészségben visszatérek atyám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. 22Ez a kő, amelyet emlékkőül felállítottam, az Isten háza lesz, és mindenből, amit adsz nekem, hűségesen tizedet adok neked.”
17
1Összetörött immár énbennem a lélek, és miattam gyűlnek egybe a sírásók.
2Valóban, gúnyolódók céltáblája lettem, s azt kell egyre néznem, hogyan civakodnak.
3Tégy le óvadékot értem önmagadnál! Ki volna más, ki értem kezességet vállal?
4Szívüket bezártad, nincs bennük belátás, azért egyetlen kéz föl nem emelkedik.
5Zsákmányt osztani barátokat hívnak, saját gyermekeik szeme meg eleped.
6Gúnydalok tárgyává tettek a nép előtt, olyan ember lettem, akit szembeköpnek.
7Szemem homályossá válik bánatomban, tagjaim sorvadnak, mint árnyék, olyanok.
8Ezért a jámborok szörnyülködnek, és a bűnös miatt háborognak a tiszták.
9De az igaz mégis hű marad útjához, kinek keze tiszta, gyarapszik erőben.
10Rajta hát! Lépjetek közelebb mindnyájan! De hisz nem találok bölcset közöttetek!
11Napjaim elenyésznek, terveim meg egyre távolabb kerülnek, a szívem rostjait szétmarcangolták.
12„A napnak kitér az éj – így szokták mondani –, közel a fény, amely elűzi a sötétséget.”
13Alvilágban lakni, ez a reménységem, ágyamat megvetni, ott a sötétségben.
14Síromhoz így szólok: „Az apám vagy nékem!” A férgekhez meg: „Anyám, s nővéreim!”
15Hol marad számomra még bármi reménység, ki leli meg – a boldogságomat?
16Velem együtt leszállnak az alvilágba, és együtt süllyedünk a porba.