14
Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban:
Hadat indítának ezek Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és Bélah, azaz Czoár királya ellen.
Mind ezek a Sziddim völgyében egyesűlének; ez a Sóstenger.
Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendőben ellene támadtak vala.
A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer, és a királyok, a kik ő vele valának, és megverék a Refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a Zuzeusokat Hámban, és az Emeusokat Sávé-Kirjáthajimban.
(5Móz 2,10.11)
És a Horeusokat az ő hegyökön, a Seiren, egész Él-Páránig, mely a puszta mellett van.
(5Móz 2,12.22)
És megtérének s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe, és elpusztíták az Amálekiták egész mezőségét, és az Emoreusokat is, kik laknak vala Háczaczon-Thámárban.
Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Czeboim királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal a Sziddim völgyében:
Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával: négy király öt ellen.
A Siddim völgye pedig tele vala szurok-forrásokkal. És megfutamodának Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a megmaradottak pedig a hegységbe futának.
És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és elmenének.
Elvivék Lótot is az Ábrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala.
Eljöve pedig egy menekűlt és hírűl hozá a héber Ábrámnak, a ki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának.
A mint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.
És csapatokra oszolván ellenök éjszaka ő és szolgái, megveré őket, és űzé őket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik.
És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ő atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.
Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megveréséből, kiméne ő elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe.
Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.
(Zsid 7,1.2.3)
És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől.
Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből.
(Zsid 7,2.4.6)
És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.
És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez:
Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot.
Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik én velem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, ők vegyék ki az ő részöket. 15
E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges.
(Zsolt 18,3; Ésa 41,10)
És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer?
És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.
És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd.
És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod.
(Róm 4,18)
És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul.
(Róm 4,3; Jak 2,23)
És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl.
És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt?
És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat.
Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé.
És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat.
És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá.
És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.
(Csel. 7,6. 2 Móz 12,40.)
De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal.
(2Móz 3,22;11,2.3;12,35.36)
Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben.
(1Móz 25,7.9)
Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be.
(2Móz 12,40)
És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.
E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig.
(1Móz 12,7;13,15;26,4.5Móz;34,4; 2Krón 9,26)
A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat.
A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.
Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.
3
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
(Jer 20,14.18)
És szóla Jób, és monda:
(Zsolt 69,9)
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
(Jób 2,9)
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
(Zsolt 102,6; Siral 4,8)
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
(Jób 16,9;Jób,3 20.)
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
(Jób 10,18; Jer 20,18)
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
(Zsolt 17,15; Dán 12,2; Csel 24,15)
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
(Jób 6,9)
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
(Zsolt 37,35.36)
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
(Jób 16,16)
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
(Jób 1,5;31,23)
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
(Jób,3 15.)
4
És felele a témáni Elifáz, és monda:
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
(Ésa 53,3)
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
(Jób 1,8;2,10)
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
(Péld 22,8; Hós 10,13.14)
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
(Ésa 11,4.2Thess;2,8)
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
(Jób 18,12)
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
(1Thess 5,3)
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
(Jób 35,2; Zsolt 130,3)
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
(Zsolt 49,11)
Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.
(Péld 6,20;15,5)
Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranyláncz a te nyakadra.
(Ésa 1,11.15; Ámós 5,21-24)
Fiam, ha a bűnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket.
(Péld 23,17)
Ha azt mondják: jere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el az ártatlan ellen ok nélkül;
(Mik 7,2.3)
Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;
(Jób 26,6;Jer 17,9.10)
Minden drága marhát nyerünk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal;
Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak:
(Péld,1 15. 17. 22.)
Fiam, ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktől;
(Zsolt 1,1;4,5)
Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására.
(Ésa 59,7; Róm 3,15)
Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei előtt:
(Zsolt 37,16)
Ezek mégis vérök árán is ólálkodnak, lelkök árán is leselkednek;
(Péld 17,1)
Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.
(Zsolt 5,5-7)