A sziddím-völgyi csata
14 Történt pedig Amráfelnek, Sineár királyának, Arjóknak, Ellászár királyának, Kedorláómernek, Élám királyának és Tidálnak, Góim királyának az idejében, hogy ezek háborút indítottak Bera, Sodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sináb, Admá királya, Seméber, Cebójim királya és Bela, azaz Cóar királya ellen. Mindezek a Sziddím-völgyben egyesültek, ahol most a Sós-tenger van. Tizenkét évig szolgálták Kedorláómert, de a tizenharmadik esztendőben fellázadtak. Ezért a tizennegyedik esztendőben eljött Kedorláómer a vele tartó királyokkal, és megverték a refáiakat Asterót-Karnaimban, a zúziakat Hámban, az émieket Sávé-Kirjátaimban és a hóriakat a maguk hegyvidékén, a Széíren, egészen Él-Páránig, amely a puszta mellett van. Azután megfordultak, és Én-Mispátba, azaz Kádésba mentek, leverték az amálékiak egész mezejét és az emóriakat is, akik Hacecón-Támárban laktak. Kivonult tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admá királya, Cebójim királya és Bela, azaz Cóar királya is, és a Sziddím-völgyben csatarendbe álltak Kedorláómerral, Élám királyával, Tidállal, Góim királyával, Amráfellal, Sineár királyával és Arjókkal, Ellászár királyával szemben: négy király öt ellen. A Sziddím-völgy tele volt szurokforrásokkal. Amikor Sodoma és Gomora királyai megfutamodtak, beleestek azokba, a megmaradtak pedig a hegységbe futottak. Elvitték Sodoma és Gomora minden jószágát és minden eleségét, azután elvonultak. Elvitték Lótot is, Abrám testvérének a fiát jószágával együtt, és elvonultak. Ő akkor Sodomában lakott.De jött egy menekült, és hírt hozott a héber Abrámnak, aki akkor az emóri Mamrénak, Eskól és Anér testvérének a tölgyesében lakott. Ők Abrám szövetségesei voltak. Amint meghallotta Abrám, hogy unokaöccse fogságba esett, fölfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házánál születtek, és Dánig üldözte őket. Éjszaka azután csapatokra oszlottak, szolgáival együtt rájuk támadt, megverte és üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra van. Visszahozott minden jószágot. Visszahozta unokaöccsét, Lótot is jószágával együtt, meg az asszonyokat és a népet is.
Miután így megverte Kedorláómert és a vele tartó királyokat, visszatért. Sodoma királya pedig kivonult eléje a Sávé-völgybe, azaz a Király-völgybe.
Ábrahám és Melkisédek
Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt, megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott vagy, Abrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta! És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet!Abrám pedig tizedet adott neki mindenből.
Sodoma királya ezt mondta Abrámnak: Add nekem az embereket, a jószágot pedig tartsd meg magadnak! De Abrám így válaszolt Sodoma királyának: Fölemelt kézzel esküszöm az ÚRra, a Felséges Istenre, az ég és a föld alkotójára, hogy egy szál fonalat vagy egy saruszíjat sem veszek el mindabból, ami a tied, hogy ne mondhasd: Én tettem gazdaggá Abrámot. Rólam ne essék szó, csak arról, amit megettek a legények, meg azoknak a férfiaknak a részéről, akik velem tartottak: Anér, Eskól és Mamré kapják meg a részüket.
Ábrahám hite
15 Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges.De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért egy házamnál született szolga lesz az örökösöm. Ám ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni.
Majd kivezette az ÚR, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. Abrám hitt az ÚRnak, és ő ezt számította be neki igazságul.
Az Úr szövetséget köt Ábrahámmal
Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet. Abrám ezt kérdezte: Ó, Uram, URam! Miből tudhatnám, hogy én öröklöm azt? Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot! Elhozta neki mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté. Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elkergette őket. Napnyugtakor aztán Abrám mély álomba zuhant, és rémítő nagy sötétség borult rá. Ekkor az ÚR azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig. De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan. Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be.Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az ÚR szövetséget Abrámmal, és ígérte meg neki: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, a kénieket, a kenizzieket és a kadmóniakat, a hettitákat, a perizzieket és a refáiakat, az emóriakat és a kánaániakat, a girgásiakat és a jebúsziakat.
Jób panasza
3 Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. Megszólalt Jób, és ezt mondta: Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.Elífáz első beszéde: Ártatlanul senki sem szenved
4 Megszólalt a témáni Elífáz, és ezt mondta: Talán terhedre van, ha beszélni próbálok hozzád, de ki tudja itt magába fojtani a szót? Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted. A botladozót szavaid talpra állították, és a roskatag térdeket megerősítetted. Most, hogy rajtad a sor, ellankadtál? Téged ér csapás, és megzavarodsz? Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen életed? Emlékezz csak: elpusztult-e valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket? Ahogyan én láttam, mindenki azt aratja, aminek felszántott: hamisságot és vészt, ha egyszer azt vetett. Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek. Elhallgat a hím oroszlán, nem bömböl többé, és kitörnek a fiatal oroszlán fogai. Elpusztul a hím oroszlán, mert nincsen zsákmánya, és elszélednek a nőstények kölykei. Titokzatos szavak jutottak el hozzám, suttogásukat épp csak felfogták füleim, éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre. Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden porcikám. Szellő simította végig az arcomat, felborzolódott a szőr testemen. Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok: Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember? Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, angyalaiban is talál hibát. Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban áll! Szétmorzsolják őket, mint a molyt, reggeltől estére összezúzzák őket, elmúlnak örökre anélkül, hogy bárki észrevenné. Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.
Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását,
mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!