9
Az ötödik angyal is megfújta harsonáját. Erre láttam egy égről földre hulló csillagot. Nála volt az alvilág kulcsa.
Megnyitotta az alvilágot, mire füstje fölszállt, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétült tőle a nap és a levegő.
A füstből sáskák lepték el a földet. Olyan erejük volt, mint a föld skorpióinak.
Azt a parancsot kapták, hogy ne bántsák a föld füvét, se a zöldellő növényt, se a fákat, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokán nincs az Isten jele.
Ne öljék meg őket, csak kínozzák öt hónapon keresztül. Kínzásuk olyan, mint mikor skorpiómarás éri az embert.
Azokban a napokban az emberek keresni fogják a halált, de nem találják; vágyódni fognak a halál után, de a halál futni fog előlük.
A sáskák alakja harcra kész paripákhoz hasonlított. Fejükön aranynak tetsző koronát viseltek, arcuk olyan volt, mint az emberarc.
Hajuk mint asszonyok haja, foguk mint az oroszláné.
Vaspáncélhoz hasonló vértezet borította őket, szárnyuk csattogása pedig olyan volt, mint a nagyszámú, csatába száguldó harci szekér dübörgése.
Farkuk és fullánkjuk mint a skorpióé, s farkukban oly erő volt, hogy öt hónapon keresztül árthattak az embereknek.
Királyuk a mélység angyala volt, akinek héber neve Abaddón, görög neve pedig Apollión.
Így múlt el az első jaj, de jön még két másik.